Várkonyi Gábor Autóblog

Várkonyi Gábor Autóblog

Tíz év múlva is drágábbak lesznek az elektromos autók, mint a belső égésű motoros társaik

2020. szeptember 04. - Várkonyi Gábor Autóblog

electric-car-1003286.jpg
Annak ellenére is ezt prognosztizálja egy Financial Times-nak készült tanulmány, hogy számolnak azzal, hogy az akku költségek a felére esnek egy évtizeden belül, és a hagyományos autók erősen drágulnak a következő évtizedben.


Különösen izgalmas ez a megállapítás úgy, hogy köztudott, hogy az elektromos járművek költségeinek a jelentős része az akkumulátoroktól függ. Az Oliver Wyman tanácsadó cég készített egy exkluzív tanulmányt a nagy múltú gazdasági lapnak. A fő megállapítása a munkának összefoglalható abban, hogy érzékenyen fogja érinteni a gyártók profit rátáját a váltás a belső égésűekről az elektromos autókra. Ez ugyan nem újdonság, az viszont igen, hogy látszólag ennek ellentmondó tendenciáktól függetlenül jutott erre a megállapításra a tanulmány. Lássuk a részleteket.

Az adatok elemzéséből arra jutottak, hogy 10 éven belül az ötödével fog csökkenni az elektromos járművek előállítási költsége. Ezt kompakt kategóriás autókra vetítették ki. Nettó 16 000 euróra teszik a puszta előállítási árat. Ez továbbra is egy 9 százalékos hátrányt jelentene a dízel/benzines autókhoz képest azonos kategóriát vizsgálva.

Simon Schnurrer, az Oliver Wyman tanácsadó cég automotive partnere szerint "továbbra is lehet majd pénzt keresni, elektromos autókkal is, de a megszokott profitráták nem lesznek realizálhatóak". "A másik oldalon a belső égésű motoros autók ára is fel fog menni" – folytatta, utalva arra, hogy a vásárlók igényesebb autó belsőket, és fenntarthatóan előállított anyagokat szeretnének látni az autóikban. Közben az akkumulátorok ára jelentősen csökkenni fog.

A hagyományos autók gyártási költségei azért sem fognak jelentősen csökkenni eközben, mert a gyártók az energiáikat arra fogják koncentrálni, hogy az egyszerűbben gyártható elektromos modelleknél érjenek el maximális hatékonyság növekedést.

Ennek eredményeként a következő évtized fordulójára az elektromos autók előállítási költsége alacsonyabb lesz, mint a hagyományos autóké. A hatalmas akkumulátor gyárak és az általános tömegtermelés elterjedése ebben a témakörben ahhoz fog vezetni, hogy a nyersanyagok árától függetlenül is feleződni fog az akkuk ára, egy 50 kWh teljesítményű pakk a jelenlegi 8000 euróról 4300 euróra fog csökkenni. Ha közben áttörés történne akár a szilárd test akkumulátorok, akár más kapcsán, ez még lényegesen alacsonyabb lehetne.

A tanulmány arra jut, hogy a nagy OEM-ek az értéklánc egy részében az erőviszonyok megváltozását lesznek kénytelen elkönyvelni, a TIER 3 szintű beszállítók javára, azoknál a cégeknél, amelyek egyedi alkotóelemekkel, mint például félvezetőkkel foglalkoznak. A gyártók ugyanis nem képesek további pénzeket allokálni az egyébként is rettenetesen túlhúzott K+F részlegeikre, és az egyedi alkatrészek tekintetében jobban fognak függeni a specifikus tudással rendelkező beszállítóktól.

A magasabb előállítási költségek ellenére Európában számos helyen már most olcsóbban adják az elektromos kompakt autókat, mint a hagyományos társaikat, köszönhetően a hatalmas állami kedvezményeknek, fejezi be a tanulmány összegzését a Financial Times.

Ez utóbbi megállapításhoz mindenképpen hozzátenném, hogy aligha életszerű, hogy ilyen tendenciák mellett még további tíz évig lesz szükség ezekre a bőkezű adományokra az államok részéről. Nem is fenntartható, hiszen ezzel párhuzamosan a saját adóbevételeik is apadásnak indulnak, például a jövedéki adók kapcsán. Ezt az űrt hamarosan újabb természetű adókkal fogják betömni, tehát az, aki a villanykorszakot elsősorban azért várja, mert olcsóbban fog tudni közlekedni, szükségszerűen csalódni fog. A villanyhajtás terjedésének nem ez lesz a legüdvösebb hozadéka.

Forrás

A bejegyzés trackback címe:

https://varkonyigabor.blog.hu/api/trackback/id/tr7416188714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tordafilm 2020.09.04. 10:40:59

"olcsóbban fog tudni közlekedni, szükségszerűen csalódni fog" - zárásképp egy az autó előállítási áráról szóló cikkbe ezt felvetni szerintem egyáltalán nem állja meg a helyét. Beszerzési árról szól a cikk, és mint mindenki, akinek autója van, tudja, hogy a kocsit tankolni és szervízelni is kell. Az, hogy a közlekedés mennyibe kerül, pedig egyaránt függ az üzemanyagártól (áram otthon töltve kb ötödannyiba kerül mint a benzin) és a szervízköltségtől is, ami szintén olcsóbb az elektromos autóknál. Mondok egy példát: ha 3 év múlva ugyanaz a kocsi lesz 5 millióért benzinesben és 7 millióért elektromosban, és 10 év alatt 2,5-3 millió forintnyi benzint tankolnék bele, és árammal ugyanez 5-600 ezer ft, akkor már jobban megéri az elektromos, hiába drágább a beszerzési ára, mivel az olcsóbb üzemanyagköltség, az olcsóbb fenntartás és a parkolás (ha akkor is ingyenes lesz) miatt jobban megéri az elektromos..

miert? 2020.09.04. 14:59:03

Koszonet a linkért.
Ami a lényeget illeti:
Hmmmm.
A jóslás nehéz müfaj, 10 évre elöre meg pláne az. Nem tudom, hogy 10 évvel ezelött (azaz 2010ben) ki tudta volna megjósolni az autóipar mai állapotát és problémáit. Senki.
Ezzel együtt is elég bátor a tanulmány szerzöje, ha az általa vélelmezett 9% különbségböl következtetni mer. Mivel a jósolt értékek (15ezer Eu és 16ezer Eu) bizonytalansága minimum 20%, ezen adatok alapján én legfeljebb azt mondanám, hogy a benzines és elektromos autók előállitási költsége közel lesz egymáshoz 10 év múlva.
A részletekben is merülnek fel bennem kérdőjelek:
1. Mivel mindenütt azt hirdetik, hogy a villanymotor gyártása mennyivel egyszerübb és jól automatizálható, ezért (amikor majd nagy sorozatban készül) a költsége töredéke lesz az ICE motornak . Itt pedig kb 60%-a a benzinesnek. Ráadásul a villanymotornak nem látszik a költségcsökkenése. Vajon miért?
2. Miért pont 4300Eu lesz az 50kwH aksi 10 év múlva? És miért pont 50kWh lesz egy-egy autóban 10 év múlva?
Ha tényleg csökken az aksi ára, akkor feltehetőleg többet raknak bele, csak a többletsúly lesz a korlátozó tényezö. Viszont nem tudjuk, hogy a fajlagos kapacitás (kWh/kg) mennyit fejlődik 10 év alatt.
3. "a megszokott profitráták nem lesznek realizálhatóak".
Nem értem. A tanulmány szerint a hagyományos gyártók árprés alatt lesznek, az elektromos autón pedig alacsony árrás lesz. Akkor ki uralja majd a piacot? Mert aki uralja, az elegendő árrést is tud kiharcolni magának.

üdvözlettel

Dany 2020.09.06. 09:25:16

@tordafilm: ez az olcsóbb lesz szervízelni dolgot valaki fejtse ki legyen szíves.
Megnéztem múltkor, egy Type2 kábel, a leggagyibb noname kb. 50 ezer Ft. Na ismerve a magyar kábelfeltekerési szokásokat, 2-3 évet jósolok egynek maximum. Nem olajcserére fog költeni az ember, hanem ilyenekre.

Egy új autónál 4 évig milyen költség van egyébként, a téli gumin kívül, ami az EV-re is kell amúgy?

Mielőtt valaki nekem esne, villamosmérnök vagyok, érdekel az EV téma, naprakész vagyok benne, de most komolyan érdekel, egy új autóra mire kell költeni a kocsimosáson meg az ablakmosó folyadékon kivül? Tök mindegy milyen üzemű. Garancia van legalább 4-5 évig.

tordafilm 2020.09.06. 21:04:00

Én nem 4 évet írtam, hanem 10 évet, 10 év alatt meg egyes típusoknál már kétszer kell motorvezérlést cserélni. Kipufogó csöve is ha leér akkor könnyen lyukas lesz (nekem már két kocsimnak is volt ilyen baja). Röviden: kevésbé bonyolult szerkezeten kevesebb dolog megy tönkre. De ott van az akksi kérdés a másik oldalon persze... Szóval a témához én se értek, az biztos, hogy 10-15 milliós kocsikon is sokminden tud tönkre menni és drága a javításuk. Az, hogy az ennyibe kerülő elektromos kocsikat olcsóbb szervízelni 10 éven keresztül, az inkább remény (bár szerintem van realitás benne), de még ha ugyanannyiba is kerül a szervízelés, 150-200 ezer km megtétele akkor is jóval olcsóbb az elektromosnál az üzemanyag miatt.

Dany 2020.09.06. 23:32:19

@tordafilm: ingoványos terület, de ki lehet számolni, hogy a kb. 4 milliós felárból mennyit lehet tankolni.

Én attól félek inkább, majd a szervízek és a gyártók ügyesen kitalálják, hogy lehet az elektromost is "szervízelni". Mondjuk szoftver frissítés címszó alatt. Vagy nagyobb tömeg, így nagyobb igénybevételnek van kitéve a felfüggesztés. A bonyolult akksihűtés-hőszivattyús rendszer 5-6 év múlva ugyanúgy gázfeltöltésre szorulhat. A sokat futott régebbi Model S-ekben pl. gyakran kell klíma kompresszort is cserélni. Nem feltétlenül az akksival és a villanymotorral lesz baj szerintem, de egy teljesítmény elektronikai alkatrész, vagy nagyfeszültségű kábel komolyabb kiadás lehet.

miert? 2020.09.07. 13:43:17

@Dany: "olcsóbb lesz szervízelni ..... egy Type2 kábel, a leggagyibb noname kb. 50 ezer Ft"
Szerintem nem korrekt az összehasonlitásod. Az EV jelenleg nyilvánvalóan bevezetö/induló életszakaszában van -- ennek minden kinjával bajával együtt. Premium kategoriás EV autok jelennek meg, amire a gyártók (és a szervizek is) minden extrát ráterhelnek. Ebbe beleértem a fejlesztési költségeket és az új beruházási költséget is. Igy lesz a gagyi kábel 50ezer Ft. A benzines autok sok evtized alatt kialakult és kifinomult gyártási és szerviz hálózata a maga módján biztosan hatékonyabb. Az olcsóbb lesz a jövöre vonatkozik, az 50ezer meg most van.
Az EV jövöjéről szóló jóslatok azon alapulnak, hogy elektromos autót egyszerübb gyártani és szervizelni is. Ezért hosszabb távon (amikor majd tömeggyártási fázisba kerül) olcsóbb kell hogy legyen, csak az autó, mint használati tárgy.
A meghajtására szolgáló energia más kérdés. Jelenleg, a pillanatnyi hozzáférést tekintve, ugyan olcsóbb a villany, mint a benzin. De a jogalkotók számára nem okoz problémát, hogy ezt újabb adókkal paritásba hozzák. Ezt meg is fogják tenni legkésöbb akkor, amikor a benzinfogyasztás csökkenése érezhetö adókiesést okoz az államkasszában. Ezért én hosszabb távú következtetést nem is mernék tenni a villamos meghajtás olcsóságára a közlekedést illetöen.

"Egy új autónál 4 évig milyen költség van egyébként, a téli gumin kívül, ami az EV-re is kell amúgy?"
Ez sem korrekt.
Mint azt tudjuk, az új autó legföbb költsége az értékcsökkenése. A jelen jóslatok szerint az EV tovább fog tartani ezért kisebb lesz az évi amortizációja. Ez jelenleg csak jóslat, mivel nem használjuk tömegesen a villanyautót 20-30 éve. A pillanatnyi piaci árak ellentmondásosak. A Teslák nagyon jól tartják magukat, mig más kezdeti modellek ára gyorsan zuhan. Az idő gyorsan tulhaladt rajtuk. Ezért a jelenlegi adatokból még nem lehet következtetni.
Az én véleményem szerint minimum 10 év kell, hogy beálljon egy uj egyensuly az EV és ICE autók között. Akkor már az EV olcsóbb lesz, a szervizköltsége is kisebb lesz (mennyivel olcsobb egy villanymotort cserélni mint egy benzinmotort), viszont bizonyos célokra az (akkor már drágább üzemü) ICE autókat kell használni akkor is.

Dany 2020.09.07. 20:23:10

@miert?: érdekes lesz majd 10 év múlva visszagondolni, mi mennyire jött be ezekből a spekulációkból. Kissé szkeptikus vagyok, ha tömegesen elterjed, nem várt problémákkal szembesülnek majd az emberek. Nem lesz elegendő otthon az 1x32A betáp, fel kell szereltetni egy fali töltőt, valamilyen teljesítményszabályzással, ha esetleg a villanytűzhelyet is szeretné még használni mellette - ha nem akar egy nagyobb akksit sokáig tölteni. Esetleg ki is kell ehhez cserélni a villamos elosztót, felbővíteni a betápot.. Sok olyan járulékos költség van, amibe nem gondolnak bele még az emberek. Hogy lesz megoldva egy lakótelepi töltőállomás, ahol egy tömbhöz tartozik 20-30-40 autó? Mindenki egyszerre szeretne majd este tölteni. Na jelenleg örülök, ha egy értelmes szabad parkolót találok. Ne feltétlenül csak kertes házban gondolkodjunk. Mondjuk tegyük fel, egy 10 kocsiállásos töltő- parkoló, az 10*22kW, ha egy Zoé szerű autót veszünk. Hány ilyet lehet egy lakótelepen kiépíteni? El fog-e állni a töltőről az illető, ha kész a töltése 23:45-kor? Ezekre megoldást kell majd találni.

vanRob 2020.10.14. 07:04:59

@tordafilm: Az emberek többsége nem otthon töltené az autóját. Pl városlakók, lakótelepi lakosok. Az sem ingyen van, ha be tudod dugni a konnektorba. De biztos lehetsz benne, jövedéki adó fogja terhelni az otthoni töltést is. Mert a benya jövedéki adó kiesést pótolni kell.
süti beállítások módosítása