Csökkenő piaci kilátások, gyorsan változó technológiai trendek, robbanásszerű fejlődés a számítástechnikában. Erősödő ázsiai konkurencia, környezetvédelmi kérdések egyre égetőbbé válása.
Mit lép egy ilyen piaci környezetben egy igazán innovatív autóipari vállalat? Rájön, hogy nem csak az autógyártás fogja biztosítani a jövőjét, és felépít egy olyan cégstruktúrát, amelyben a jövő technológiái egytől egyig jelen vannak. Űrkutatás, repülés, számítástechnika, alternatív hajtások, mobilitási koncepciók és szolgáltatások tervezése.
Musk? Á, dehogy.
A hetvenes évek végén vetődik fel az ötlet a Daimlernél, hogy diverzifikálni kellene a cég portfólióját, hogy a konjunkturális hullámoktól függetlenül stabil bevételük legyen, a legmagasabb hozzáadott értékkel bíró technológiák kapcsán is.
Edzard Reuter, aki 1987-ben került a Daimler élére, már korábban elkezdte lefektetni az "Integrált Technológiai Konszern" alapjait. A Daimler bevásárolta magát az MAN-be, az MTU Münchenbe, a Dornier-be, az AEG-be, és a Messerschmitt-Bölkow-Blohm-ba. Ezeket a cégeket aztán egy DASA nevű, - hosszabban Deutsche Aerospace Gesellschaft - vállalatba tömörítette.
Az ötlet forradalmi volt, csak éppen két évtizeddel megelőzte a korát, és nem volt még sem Twitter, sem Facebook, hogy megfelelő hájp generálásával egyházat alapíthattak volna a tevékenységre, és fújhatták volna a végtelenbe a cég árfolyamát.
Akkoriban még inkább a piacról volt szokás élni, a befektetők is jobban foglalkoztak a fundamentumokkal, kevésbe lehetett a fényes jövő végtelenbe kitolt ígéretével piramisjátékot játszani.
Szegény Edzard Reuter nem is tette zsebre, amit kapott. 36 milliárd márkájába került a Daimlernek a kirándulás a jövőbe. Jürgen Schrempp, Reuter utódja sóval hintette be a maradékát is a vállalkozásnak, és 1995-ben visszaterelte a konszernt kizárólagosan az autó/teherautó gyártásra. Aztán jött a DaimlerChrysler egyesülés, szinte napra pontosan 22 éve, de ez már egy másik történet. Reuter által felhúzott új cégközpont Stuttgartban megkapta a "Bullshit Castle" gúnynevet Schrempptől, és végleg elbúcsúztak attól a lehetőségtől, hogy lefektessék egy valóban jövőbe mutató cég alapjait, a nyolcvanas-kilencvenes években.
Csak azért gondoltam megosztani veletek ezt a történetet, mert újra és újra látom a kommentekben az "elkényelmesedett autós cégek" fantasztikus mítoszát. Van még ehhez hasonló példa az autóiparban arról, hogy hogyan lehet "nem elkényelmesedve" gigantikus pénzeket eltüntetni nagyon rövid idő alatt. Van aki elkapta a fonalat, és addig pörgeti a kereket, amíg egyszer ki nem jön a tuti állás. Együtt jár egy erős személyi kultusszal a dolog. Számomra ez nem von le semmit a dologból, mert ehhez kell, hogy legyen töke valakinek. Egy multinál ezt nem lehet megcsinálni. Vegyétek figyelembe, amikor "elkényelmesedett" cégekről van szó.
