Várkonyi Gábor Autóblog

Várkonyi Gábor Autóblog

A BMW korábbi vezető közgazdásza szerint a Tesla nem fogja tudni tartani a tempót a konkurensekkel

2021. április 20. - Várkonyi Gábor Autóblog

A fél médiavilág éppen a sokadik "Full Self Driving" balesetről beszél, mintha ennek valamifajta hírértéke lenne. Egy emelt szintű Level 2 "önvezetést" önvezetésnek hívni, hát, az adott esetben járhat azzal, hogy egyesek úgy gondolják, hogy hátra lehet mászni a vezetőülésből a kényelmesebb második sorba. Az eredmény ismert. Sajnálatos ez, de azért nem tartom hír értékűnek, mert nem az első, vélhetően nem is az utolsó ilyen eset, és láthatóan népes azok tábora, akik nem akarnak mások hibájából tanulni, a Tesla pedig nem igyekszik különösebben ezt a "félreértést" tisztázni. Különben nem neveznék "Full Self Driving"-nak a rendszerüket.

175592935_229193758996913_7739670752238111332_n.jpg
A piaci erejükben kételkedők hangja ugyanakkor nem akar elapadni, annak ellenére, hogy lényegesen kényelmesebb pozícióban vannak azok, akik kritika nélkül tekintenek Musk impériumára, hiszen a híveknek már az is elég, ha valaki jónak tart egy konkurens terméket, ahhoz, hogy mások halálát kívánják, mire számíthat az, aki a elektro-messiás nevét a szájára veszi, nem dicsőítés céljából?

Aki esetleg lemaradt volna erről a történetről, itt tudja elolvasni.

Ami viszont kifejezetten érdekes, még akkor is, ha a Tesla "javára" nem is értek egyet minden kijelentésével, az a BMW korábbi vezető közgazdászának a véleménye arról, hogy "növekedési csapdában" van az amerikai cég.

Angolul itt olvashatjátok a cikket.

Van pár magvas kijelentés benne. Helmut Becker egy kifejezetten hangos kritikusa a cégnek, ráadásul elég nagy teret is kap a véleménye, nem csak a szakmai oldalakon.

Becker szerint a Tesla nem fogja tudni tartani a tempót a konkurensekkel, három oknál fogva. A Tesla szerinte egy One-man-show, a modellpaletta túl szűk, és a többiek hatalmas tempóval jönnek föl azokon a területeken, amelyeken a Tesla eddig egyeduralkodó volt, miközben újabb területeken nem tud brillírozni, a "többiek" ugyanakkor szélesebb spektrumban képesek lefedni a piac igényeit.

Nos, ehhez hasonlatos "jóslatokat" sokat lehetett olvasni, miközben az amerikaik egyik bástyát vették be a másik után. Én magam sem gondoltam volna, hogy eljutnak idáig. Most pedig már nem gondolom, hogy reálisak lennének azok a hangok, amelyek szerint belátható időn belül el fognak tűnni. Szerintem a Tesla megmutatta, hogy azért jött, hogy tartósan része legyen az autóipar meghatározó cégeinek.

Becker szerint a Tesla nem rendelkezik a piac által igényelt, és a gyártók számára jelentőst casht generáló PHEV technikával, és a modellpalettája megújítására sincs elegendő fedezetet biztosító üzemi eredménye, hiszen nem keres pénzt az autói eladásából. Becker kiemeli, hogy a Tesla nem tudott élni azzal az előnnyel, amit az elsősége nyújtott az elektromos autó piacon, a konkurencia pedig egy újdonságoffenzívával visszaszorítja minden jelentős piacon a cég piaci részesedését.

A PHEV kijelentéssel nem értek egyet. A Tesla nem egy hagyományos autógyártó, és súlyosan károsítaná a saját maga által generált hírnevét, ha bármit gyártana, amiben belsőégésű motor van, akkor is, ha ez plug-in autó. Ha pénzt lehet vele keresni, ha nem, ebben a játékban nem vehet részt ez a cég. Az üzemi eredmény helyzete ismert. Kvóta eladás nélkül nagy bajban lenne Musk. A piaci részesedését pedig valóban, már egy komolyan vehető kompetitor is jelentősen veszélyeztette az amerikai piacon, a komolyabb nagy európai piacokon pedig minden győzelmi jelentés és növekedés ellenére a helyzetük jellemzően inkább csökkenő piaci részesedéssel írható le, úgy, hogy az elektromos autók aránya nő a teljes piacra vetítve, azaz a darabszámuk nő, a relatív súlyuk viszont csökken. Németországban jelenleg is 1% alatt vannak.

A részvény árfolyama továbbra is erős, és nem tűnik úgy, mintha a befektetők kiszeretnének Musk sztorijából. Egy biztos, eddig is izgalmas éveket élhettünk meg a Tesla és az autóipar viszonylatában, és semmivel sem lesz unalmasabb a következő időszak sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://varkonyigabor.blog.hu/api/trackback/id/tr1616507030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miert? 2021.04.20. 11:14:08

Beckernek szerintem inkább a BMWvel kéne foglalkoznia, ott is bőven lenne miről beszélnie.
A rendszeresen frissülő autópiaci modelleket egyenlőre nem BMW gyilkosnak titulálják, mert fel sem merül, hogy ahhoz mérjék. Ellenben a Tesla-gyilkos kifejezést sürün olvasni.
De ha már nagyvilági kitekintést tesz, akkor nem ártana megalapozottabban irnia.
1."a Tesla nem fogja tudni tartani a tempót a konkurensekkel"
A Tesla (és személy szerint Musk) soha nem mondta, hogy elfoglalja a világot. "Csak" egy hajtástechnikai forradalmat akartak elinditani, amiben a mobilitás lassan áttér a villamos autóra. Musk olyat is mondott, hogyha ez megvalósul, de közben a Tesla belepusztul, akkor már elérte a célját és elégedett lesz.
2. A Tesla sem mennyiségben, sem a kinálati paletta szélességében nyilvánvalóan nem fedi le a piaci igényeket. Ez nem is volt célja. De ezzel együtt is diktál a piacon, annak trendmeghatározó szereplője. Talán leginkább ahhoz tudnám hasonlitani, mint a Google az okostelefonnal. A Google is minden évben kiadott egy telefont, azt referencia modellnek nevezte. El is adott belőle nem keveset, de a piaci részesedése marginális maradt. Ezzel együtt is a telefonpiacnak lényegi szereplöje maradt. Ha a Tesla által elinditott autóipari forradalom megtörténik, és közben a Tesla még keres is vele egy halom pénzt, akkor nem tudom, mi egyéb hiányozna még neki.
3."Kvóta eladás nélkül ...". Igaz, hogy a kvóta bevételek meghaladták az évi profitot, azaz enélkül veszteséges lett volna -- az adott költségszerkezet mellett. De az is igaz, hogy a mostani költségeket nem szükségszerü előre vetiteni. Pl. ha a Tesla árfolyam növekedése megállna (már most is brutálisan túlárazott), akkor Musk nem kapna több bónuszt. Ez azért érdekes, mert a Musknak kifizetett bónusz értéke pedig jóval több volt, mint a kvóta pénz. Ha csak ezt az egy elemet kivesszük, máris más a kép.
4.A Texasi balesetet, amiben meghalt 2 ember, a bulvársajtó gyorsan felkapta, de alap nélkül. A Tesla hivatalos nyilatkozata szerint az adott autóban nem volt Autopilot licensz. Egyéblént ha lett volna, sem lett volna aktiv, mert az adott útszakaszon nem voltak sávjelzések, és ilyenkor az Autópilot nem hajlandó atvenni a vezetést.
üdvözlettel

W12petrol 2021.04.20. 19:59:28

@miert?: na megjelent az egyik szektas hivo! A tesla egy fos! Az is volt az is lessz! Az hogy valami miert nem bmw killer mert azt nem kell kinyirni, szaz eve ott van az elbojba bizonyitott nem ugy mint maszk, mindenki tudja hogy hozzajuk inkabb kell merni a masikat mar ha van olyan szinten! A tesznya kirajkodik mindig a szar onvezetesevel, s hat kb ennyit er a tobbi csak rizsa! Ha a sajto tudta szegeny vw-t basztatni a faszsag dizelbottrannyal akkor az a minimum hogy elonkanak is elkenik a szajat amennyit hazudik! Az hogy a villanyhajtas mennyire jovo azt meg nem tudjuk! Egyenlore ezt meg a politika tolja nem a piac! Meglatjuk sztem nem lessz az!

miert? 2021.04.20. 22:32:16

@W12petrol: A piac arra megy, amerre több profitot talál. Az autó villamositása nem piaci kérdés, nem is igy merült fel. Pusztán a globális felmelegedésre adott válaszok egyike a karbonemisszió csökkentése, ami a fűtés, elektromosenergietermelés, stb mellett a közlekedésben is igyekszik csökkenteni a CO2 kibocsátást. A kormányok többsége ilyen indittatásból támogatja a villanyjármúveket. A villanyautó egy szimpla piaci versenyben alulmaradna a benzinessel szemben.
A Tesla természetesen meglehetősen silány autókat gyárt, ha igy nézzük. Az sem menti ebben, hogy a többi gyártó még ettől is gyengébb ebben a műfajban. Azért reménykedjünk, hogy pár év alatt fog javulni a helyzet.
:))

W12petrol 2021.04.20. 23:09:25

@miert?: jaj nagyon jol latod a dolgokat! Megyek előbb gyónók egy maszk atyánál, utánna azonnal rendelek egy model s-t! Te kérsz egyet testvér?

Tealc 2021.04.21. 01:01:50

Es mennyira igaza is van Becker! A konkurenci le fogja nyomni a Tesla-t nagyon!

Tealc 2021.04.21. 01:04:09

@miert?: "A Tesla hivatalos nyilatkozata szerint az adott autóban nem volt Autopilot licensz. Egyéblént ha lett volna, sem lett volna aktiv, mert az adott útszakaszon nem voltak sávjelzések, és ilyenkor az Autópilot nem hajlandó atvenni a vezetést."

Az hogy mit mondtak es mi a valosag ket kulonbozo dolog. Hivatalosan lehet nem volt AP, de utoloag bele leher rakni...

miert? 2021.04.21. 12:09:10

Hadd pontositsam magam, hogy egyértelmű legyen.
A kiégett ModelS-ben (mint más Tesla autóban is) volt vezetés támogató rendszer, amit Autopilot-nak hivnak, de nem volt önvezető szoftver (ami FSD, azaz Full Self Driving).
Az FSD elvileg önműködően elvisz bárhová, de jelenleg csak szűk körű béta tesztelési fázisban van. Mivel ez nem volt az autóban, ezt hibáztatni nem lehet.
AZ Autopilotnak korlátozott funkciói vannak, mint sávtartás, ráfutásmegakadályozás, stb. Ez viszont nem működik látható útburkolati jelzések nélkül. Igy valószinüleg nem volt aktiv állapotban. Ezt megerősitette Musk is egy Twitter üzenetben az autó rögzitett adatai alapján..
Igy a fának rohanás magyarázatára nem marad más, mint az emberi hülyeség
süti beállítások módosítása