Várkonyi Gábor Autóblog

Várkonyi Gábor Autóblog

Jürgen Stackmann: "A VW-nél töltött öt évem során a Tesla volt a mérce"

2021. augusztus 23. - Várkonyi Gábor Autóblog

Jürgen Stackmann 5 évig volt a Volkswagen kereskedelmi igazgatója. Sokak sajnálatára nemrég elhagyta a céget, mostanában leginkább előadásokat tart a jövő trendjeiről és az autóipar átalakulásáról.

240259359_314960753753546_3161058504883548278_n.jpg

A Next Mobility-nek adott interjújában többek között visszaemlékezik a dízelbotrány utáni időszakra, és a VW akkori útkeresésére.

Stackmann szerint amikor a VW a konzekvens villanyosítás mellett döntött, akkor ebben természetesen a dízelbotránytól való minél nagyobb távolság szimbolikája is szerepet játszott. A szakember ugyanakkor kiemelte, hogy amikor Wolfsburgban meghozták a döntéseket az elektromobilitás mellett, még nagyon kicsi volt ezeknek az autóknak a piaci részesedése, és emiatt is hatalmas bátorság kellett a részükről ahhoz, hogy alternatíva nélkül mindent feltegyenek egy lapra.

Stackmann szerint ugyanakkor látható volt a klímaváltozás egyre nagyobb szerepet játszó tematikája a közbeszédben, és az ezzel kapcsolatos attitűd változás a vásárlóknál előrejelezhető volt.

Szerinte "zseniális a Tesla koncepciója, amely az autót elsőként software termékként fogta fel", és az elmúlt években lényegében nem volt más cég, amelyet példaként figyeltek volna, mint a Tesla. Szerinte a céget sokáig arrogánsan mosolyogták meg a német autóiparban, de ennek régen vége. A VW-nak ugyanakkor nincs félnivalója a korábbi top menedzser szerint, ezzel együtt tisztelettel figyelik az amerikai konkurens stratégiáját. Amíg teljesen felzárkóznak a Teslához "eltelik még pár év".

Az alternatív hajtások kapcsán kiemelte, hogy a nagy piacokon az elektromobilitás lesz a magja a közlekedésnek a jövőben, ez szerinte eldöntött és egyértelmű, és Kínára, Európára és Amerikára egyaránt vonatkozik ez. "A matek egyszerű" Stackmann szerint. Véges a zöld áram mennyisége, ezért azt a lehető leghatékonyabban kell használni, ami a villanyautóban testesül meg a korábbi kereskedelmi igazgató szerint. A hidrogénnek ipari és teherszállítási felhasználást lát reálisnak, a szintetikus üzemanyagok szerinte érdekesek, de nem hatékonyak.

Az urbánus környezetben a rugalmas mobilitási szolgáltatások a jövőben átveszik majd a tulajdonlástól a "központi szerepet", és az idő alapon használt autó lesz a meghatározó modell. A saját autó ugyanakkor továbbra is nagyon lényeges lesz, a privát vásárlóknál a rugalmas lízing és előfizetéses modellek szerepe növekedni fog.

Az évtized közepétől az önvezetés főleg autópálya környezetben jelentős üzleti lehetőségeket rejt magában, mert hasznosabban lehet majd az időt tölteni annál, mint hogy az egyenes haladásra koncentráljunk.

A teljes interjú itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://varkonyigabor.blog.hu/api/trackback/id/tr8416667962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

W12petrol 2021.08.23. 18:56:39

gyalázat hogy ilyet ki mer mondani ! Ferdinand Piech felakasztotta volna!

_Alex__ 2021.08.24. 08:58:54

"You will own nothing and you will be happy"

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2021.08.24. 09:53:28

jó, hát mit tudnak a kereskedelmi igazgatók? a technikáról általában nem sokat, és zöldségeket mondanak, mint, hogy véges a zöld áram. mitől volna véges? a Földre eső összes napenergia egyrészt messze több, mint a fosszilis energiák, másrészt jó pár milliárd évig megújul, azaz praktikusan végtelen.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2021.08.24. 09:54:12

a legaroggánsabb éppen a Tesla, amelyik csak kamerával akar autonóm vezetést csinálni, aztán jönnek a balesetek.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2021.08.24. 09:55:35

miután megjelentek az első autók autopilot funkcióval, a nagyokos "megjósolja", hogy jönni fognak.

Semper Fidelis 2021.08.24. 10:51:58

@rabelais: Bezzeg a kommentelők, azok mindent IS tudnak.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2021.08.24. 13:25:42

@Semper Fidelis: hát, bizony technikailag képzettebb vagyok a témában a riportalanynál. a riportalany csak egy saleses, az általában egy idióta.
süti beállítások módosítása