Transalpina az Alpine társaságában. A frankfurti repülőtéren ülve, a párizsi járatra várva volt időm merengeni a hétvégén, ami jobban feltöltött, mint egy hét tengerparton fekvés, akárhol a világon.
Hogy mekkora dobás, mennyire utolérhetetlenül jó autó lett az Alpine A110, azt megírtam novemberben. Nincs jelenleg a piacon hozzá foghatóan szűretlen, valós élményt adó sportautó, és jó eséllyel már nem is lesz, ebben az árkategóriában. Nem látom azt a gyártót, aki képes arra, hogy ilyesmit csináljon, ennyire kompromisszum mentesen. Középmotoros sportautó, viszonylag szerény áron, már "életében" kult státuszt elérve? Nincs az a tömeggyártó, akinek a koncepciójába ez beleillik, és be meri vállalni ennek az anyagi vonzatát, és meg is tudja úgy csinálni, ahogy kell.
Egyetlen komolyan vehető ellenfele van, egy olyan istállóból, ahol nem tudnak tévedni, és egyébként is ez a mindennapi kenyerük. A Boxster 718 négyliteres szívóval még egy kicsit jobban kellene, de az messze nem ennyibe kerül, és a többi motorral nézve pedig az a helyzet, hogy az Alpine nem hogy állja az összehasonlítást, hanem egyenesen jobb is, mint a zuffenhauseni legenda. Még közvetlenebb, még definiáltabb, még inkább bevon. Lényegesen kevesebb pénzért. 30 millió körül egy hiánytalanul összerakott 300 lóerős autót vihetünk haza, aminek az ára jó eséllyel nem fog lényegesen csökkenni, ha megtartjuk gyári állapotban. Az ismert körülmények miatt nem lesz utódja. Ez pedig jó befektetéssé teszi.
Már tavaly nyáron meg volt a halvány esély, hogy a szokásos éves Transalpinás hétvégémre megkapom az előző modellt. Sajnos nem lett időben rendszáma, de a Carnet segítségével idén összejött, amiről álmodtam.
A világ egyik legszebb és legjobban autózható útján hajthattam egy hétvégén át, és ez, ebben a kombinációban örök életre szóló, felejthetetlen élmény lett, amiért rendkívül hálás vagyok.
Tavaly megírtam nektek, hogy hogyan telik egy ilyen elvonulós meditációs autós hétvége az S2000-rel.
Az út minősége hibátlan, egy "rezervátum", nincs léptem nyomon vegzálás a szervektől, és a helyiek kifejezetten szeretik, ha szép autókat élveznek "messziről jött emberek".
Tavaly óta kapott egy enyhe modellfrissítést az Alpine. Kozmetikai jellegű beavatkozások mellett változott a trim line.
Az alapmodell mellett megjelent a GT, amely ugyanúgy 300 lóerős, mint a csúcs S verzió. Az autó hátulján felírat tudósít arról, hogy épp melyik kivitel hagy le minket.
Az S, főleg a körülményesen állítható sportülések miatt sokaknak olyan kompromisszumot jelentett, amit nem akartak megugrani. Igény mutatkozott egy erős, de kicsit kevésbé hardcore kivitelre, ez lett a GT, amilyen a tesztautó is volt.
1600 kilométerre nem bántam a kényelmesebb ülést, és az ici-picit puhább futóművet. Azért senki ne gondoljon wellness programra. Ez így is egy kőkemény utcai versenyautó. A vevők zöme ezt a kivitelt keresi, amióta a programba került.
Az Alpine eladásai egyébként úgy alakulnak, ahogy számítani lehetett rá. Nagyon jó sajtó után egyre nagyobb érdeklődés övezi, de így is természetesen az ínyencek választása. Azoké, akik a stílust, az egyediséget, az európai ízlést és hagyományt mindenek fölé helyezik, de csakis akkor, ha a vezeti élmény azt a kompromisszum mentes tökéletességet hozza, amit a tervezők kitűztek maguk elé.
2020-ban 1500 darab ment el, tavaly több, mint 3000, és idén 3500 felett lesznek az eladások, ebben az ázsiai piacok nincsenek benne. Csak Japánban 14 kereskedés árulja, és ismerve az ízlésüket, néhány száz darab ott is összejöhet még.
Az úton nagyon jól jött a sokat kritizált infotainment rendszer átdolgozott verziója, amely már alkalmas a telefontükrözésre is. A viszonylag kicsi tank ugyanakkor az ilyen túrák során előrelátást feltételez, mert bár tud 10 körül is fogyasztani az Alpine, olyan körülmények között, ahogyan itt használva volt, a 25-30 liter is teljesen indokolt.
Határon autóztunk ugyanis, üres utakon. A fülemben édes és izgató muzsika szólt hátulról, ahol tüsszögött, szörcsögött, durrogott a motor, illetve a kipufogó.
A váltó itt is villámgyors, ebben nincs változás, a kormányzás pedig az útburkolat tapadásáról, állapotáról, hőmérsékletéről is minden információt megad.
Nem driftelésre, hanem prezíziós, jéghidegen kivitelezett "rajtaütésre" való ilyen körülmények között az Alpine. Két dolog tűnt fel ismét: nagyon állhatatos, minden értelemben. Nem melegszik el az váltóolaj, még ilyen magasságban és ennyire hajtva sem, valamint nem fárad a fék, és semmi sem. Bírja az órákon át tartó határon autózást is. Nem eszi a gumit sem, hiszen könnyű. Olyan kanyarsebességeket lehet vele megengedni magunknak, olyan féktávokat lehet venni, hogy az közúti autó szintjén közelít a lehetetlenséghez.
A másik, amit ismét megjegyeztem: nagyon nagyon jóindulatú, középmotoros telivér sportautóhoz képest. Egy-egy pillanatra, ha az ember figyelme lankad, be lehet kicsit sokallni, vagy el lehet nézni valamit. Előfordul. Ne veszélyes helyzetekre gondoljunk, nem erről szól a dolog. Van olyan ugyanakkor, hogy befelé kezd el szűkülni egy kanyar, és esetleg nem számítunk erre, vagy egy talajhullám megdob nagyobb tempónál. A tanulság: mindenhol elfordul, és mindent kimozog.
Olyan volt az Alpine A110 GT-vel ez a hétvége, mint valami arisztokratikus, úrias sport szenvedélyes élvezete, gyönyörű környezetben, nemes hagyományokat ünnepelve.
Nem sok idő maradt arra, hogy valaki el tudjon tenni magának egy ilyet. Érdemes sietni. Az Euro7 bevezetése mindenképpen a karrierje végét fogja jelenteni, utána pedig villanyos lesz ez a márka is.
Befektetési célból az S verziót tartom jobb ötletnek, sokat használós üzemmódra inkább a GT-t javaslom.
Minden esetben egy utánozhatatlan mesterművel gazdagokig az, aki az automobil magaskultúrájának egy utolsó képviselőjét teszi el az utókornak. Nem mellesleg megszámlálhatatlan boldog pillanatra számíthat, elismerő, de nem irigykedő tekintetetek gyűrűjében.
Fotók: Szörényi András, Vezess.hu
