Az írásnak a főszereplője azonban most kizárólagosan az új SL, ami már nem elsősorban Mercedes, hanem AMG és ennek hatása lesz az AMG-re épp úgy, mint az SL további megítélésére.

Az utóbbi néhány generáció autói jól körülírható vágytárgyak voltak. Adott korszak technológiai maximumát testesítették meg, miközben viszonylag elérhetőek voltak, de természetesen egyet jelentettek azzal, hogy a tulaj megérkezett a társadalom elitjébe. Szívsebészek, mérnöki iroda tulajdonosok, középvállalttá avanzsált cégek birtoklói arról álmodtak, hogy egy szép napon beleférjen egy új SL a büdzsébe. Egyikük sem a kifejezett sportautót kereste benne, sokkal inkább az ősz halántékkal, nyaksállal, csontkeretes szemüveggel egybeforrt eleganciát. A spektrum másik végének bemutatásáról az ünnepélyes keretek miatt most lemondanék. Tudja mindenki, mely klientúrára gondolok.


A legendát megalapozó "ős" még nem erre a rétegre lőtt. Túl közel volt a háború ahhoz, hogy a vagyonosok rétege széles legyen. A tápláléklánc legtetején elhelyezkedő igazán nagyvilági figurák engedhették meg maguknak az első SL-t, olyanok, akiknek sohasem volt idejük dolgozni, hiszen akkor nem is fért volna bele egy ilyen, akkoriban elképzelhetetlenül modern és gyors, pazarlóan drága jármű.

Nem azt állítom, hogy ide jutottunk vissza pár évtized demokratizálódott luxusa után, de egy sávval mindenképpen arrébb került az immáron AMG SL, hiszen 70-80-90 milliós tételről beszélünk forintban, ami azért egy nagyon jól menő mellimplantátum behelyezőnek is komoly lyukat tud ütni a gondolatbeli büdzséjén.

A közvetlen előd kissé fakó karakterét mindenképpen egy hatalmas dobással akarták feledtetni, úgy, hogy közben egyszerre több modellt is pótolnia kell az SL-lel a Mercedesnek. Az AMG GT és a Mercedes S-osztály Cabrio vevőkörét is ki kell elégíteniük vele. Ez meg egyszerűen nem sikerülhet, mert ehhez még Stuttgartban és Affalterbachban is kevesek. Egy autó ugyanis nem tud egyszerre minden lenni, és erről épp úgy nem hajlandó tudomást venni az SL, mint politikusfeleség az öregedésről.


Félreértés ne essék, ez egy piszok jó autó. A piszok jó, és az ikonikus között ugyanakkor az a különbség, hogy utóbbi ízig-vérig önazonos, amihez feltétlenül kell, hogy valaki pontosan ki tudja jelölni a helyét a világban.

Itt pedig ez hiányzik a legjobban. Ez egy drága, barokk, luxuscikk, amiben méltósággal vonul a tulajdonosa? Ehhez egyszerűen túl sportos. Ami fájóbb: ehhez túl modern, miközben helyenként meglepően elnagyolt a kidolgozása, nem hogy ennyiért, hanem fele ennyiért is. A fényszóró kapcsolója elállt a műszerfaltól, helyenként a felhasznált anyagok közepesek voltak, és az eldolgozás minősége is enged még teret fölfelé. A tetőt időnként kézzel kellett "segíteni", különben megakadt a nyitási folyamat közben. Megengedhetetlen dolgok ennyi pénzért.

Sportautó? Ahhoz túlzottan GT, de GT-nek meg mégiscsak nagyon sportos. A két tonnás szférákban mozgunk. Vezetni álomszerű, és hétköznapi használatra is tökéletesen alkalmas. Ahhoz azonban, hogy az érzékeink így "át legyenek verve", nagyon mélyen kellett turkálni a technikai trükkök kilométer mély ládájában. A futómű varázslatok széles tárháza amolyan SL hagyomány, több, mint két évtizede is létezett már Active Body Control, de a hátsókerék kormányzás újabb szintlépés, ráadásul a tesztautó annak ellenére volt csodálatosan, varázsszőnyegszerűen kényelmes, hogy nem volt benne légrugó. A menetdinamikai állítási lehetőségekkel sokáig szórakozhat az unott milliárdos, úgysem fog olyat találni, amit ne tudna összepárosítani ízlése szerint.

Az 55 jelzésből az avatott autóbolond tudhatja, hogy erős, de nem a legerősebb verzióval van dolgunk. 476 lóerőt teljesít a jól ismert 4.0 biturbo V8, kötelezően 4matic hajtással, ami 3,9-es sprintet jelent. A 63-as ugyanezzel a motorral 585 lóerős, és 3.2-es gyorsulással a legkomolyabb sportautók ligájában van.

Később érkezik a 43-as modell, a szintén ismert és brilliáns 2.0-as motorral, a 400 lóerő körüli "osztályban" az sem lesz gyenge, és egyedüli modellként a sorozatban hátsókerekes lesz. De 4 hengeres, ami azért mégiscsak szentségtörés, ha 2022-t írunk, ha nem. Ezzel együtt nyilván jó lesz, és talán elérhetőbbé teszi a bevezetőben felsorolt érdeklődők számára a 2+2 üléses SL-t.

Milyen vezetni? Először is, ez a verzió mindenfajta hibridizációtól mentes, azaz sokkal "organikusabb", igazibb, nyersebb, mint a mostanában megszokott darabok. A hangja is krémesebb, vadabb, nyersebb, sűrűbb, mechanikusabb, és még sorolhatnám. Az autós akusztika erogén zónájának minden bugyrát ismerik az AMG-nél, és minden "hangszeren" ki is elégítik azt. Amikor a fül simogatva van, az aládúcolja az élményt.


A spontán gázreakció nem annyira a sajátja, főleg kis tempótól építkezve, de kiforgatva nagyon ráharap a gázra, különösen Sport+ esetén, és nem engedi, hogy lankadjon a figyelmünk, mert 55-ként is tol, mindenhol. A négykerék kormányzás feledteti a méreteket, a fék nagyon határozott, és kifejezetten jól adagolható, ami a sok hibrid után egy felüdülés, mert a rekuperációval nem kellett foglalkoznia mérnököknek. Maga a kormány hangolása olyan, mintha az őszinte és egyenes mivoltával túlkompenzálná az egész autóra jellemző "mindenkinek meg akarok felelni" jelleget. Tökéletes, kristálytisztán érthető, informatív, és nagyon nagyban járul hozzá ahhoz, hogy az ambiciózus terelgetése ennek a nagyvadnak ne távolságtartó idegességgel, hanem bevonó élvezettel legyen teli. Megdöbbentő tempót lehet vele menni, de egyáltalán nem bánja, ha lazán, a tájba révedve élvezzük a nyár utolsó pillanatait. Ennyire még egyetlen SL sem volt sportos, ezt így a végére azért oda kell tenni, hogy egyértelmű legyen.

A kezelhetőség sematikusan Mercedeses, annyi trükkel, hogy a "tablet" dönthető, hogy ne vakítson a napfény. A tető mozgatása egyként gombos vagy menüből elérve csúszkás, az ujjunkat a képernyőn tartva követhetjük le a folyamatot. A naptól felforrósodott kijelző tapicskolása kifejezetten kellemetlen nyitott tető mellett.


A szellőztetett, nyakmelegítős, masszírozós foteleket mindenképpen kiemelném még, a fantasztikus up to date világítással, ami nappali fénnyel hasít bele a koromsötét éjszakába.

Kéne? Jaj, hát persze. Nagyon. Amellett, hogy folyamatosan vigyorogtak rá az emberek, és legfőképpen a gyerekek, tényleg hatalmába kerít az SL érzés, már csak azért is, mert volt hosszabb tapasztalatom R129 és R230 modellekkel is. Színben biztosan olyat választanék, ami jobban illik ahhoz a bizonyos csontkeretes szemüveghez, de aztán utolsó pillanatban lehet, hogy egy Targa csábítana el ennyiért. Ki tudja, hány ember fejében fordul meg ez a dilemma a következő években.