Lassan nincs olyan vezetője a nyugati autóiparnak, aki ne kelne ki nagyon élesen az EU-s őrület ellen, amely az elmúlt években a szemünk láttára vágta gallyra a kontinens autóiparát, azzal a röhejes ürüggyel, hogy ezzel menti meg a bolygót, illetve ezzel teszi versenyképessé Kínával szemben.


Vannak diplomatikusabban fogalmazóak, és vannak tökösebb figurák, a teljesség igénye nélkül Carlos Tavares, Luca de Meo, Ola Kallenius, Oliver Zipse, Antonio Filosa, Håkan Samuelsson, Akio Toyoda, Oliver Blume, és most már Jim Farley, a Ford vezetője is.

Miután mindenki feladta a hurrá optimista "átállási" terveket, miután mindenki megégette magát azzal, hogy a politikának, és nem a vevőnek akar autót gyártani, miután már jóvátehetetlen károk keletkeztek Európában, milliós leépítésekkel kell számolni, és megbomló szociális és gazdasági renddel, a lehetetlenségbe szabályozott autóipar miatt, lassan a legáramvonalasabb menedzser is kidugja a fejét a homokból, és méltóztatik szólni, hogy ez így nem lesz jó.

Eközben az EU a realitások elismerése helyett a felszínen eljátssza a megértőt, a gyakorlatban pedig a flottavásárlókra vonatkozó még durvább, 2030-tól érvényes teljes villanyautós kötelezettséget tervez bevezetni. Ezzel szét is lenne barmolva a maradék tervezhetőség, és nem 3 millió autóval gyártanánk kevesebbet a Covid előtti időkhöz képest, hanem összeomlana az EU autóiparának a maradéka.

A mondás ugyebár az volt, hogy ha kényszerítjük a kontinens autóiparát a villanyautók kizárólagosságára, akkora majd "összekapják magukat", és minden jó lesz. Kár, hogy ez a stratégia két dologgal nem számol: a vevők igényeivel és a kínaiak sokkal-sokkal jobb stratégiai helyzetével ennek az egy technológia ágnak a tükrében.

Miközben a győzelmi jelentése jönnek minden piacról mesés növekedésekkel kapcsolatosan az EV szektorban, amely szektor mára szerintem érett, jó termékekkel rendelkezik, és önjogon is képes lenne lassú, de biztos növekedésre, a helyzet mégiscsak az, hogy a fasorban sincsenek EU-s szinten az eladások a Brüsszelben elképzelt, és – jó tervgazdasághoz méltóan – százalékosan előírt szinthez képest. Az nem megoldás erre, hogy kicsit tologatjuk a potmétereket, és a saját cégeinket nem idén, hanem jövő után büntetjük szarrá. Ez az aktuális "terv". Még mindig itt tartunk.

Ha ez a versenyképességi "terv", akkor nem tudom, mi lenne terv nélkül. Vélhetően jobban állnánk. Sőt, biztosan.

Az ipar szabadesésben, hosszútávú terv nincs, a szabályozási őrület meg egyre csak pörög. Európának nincs iparpolitikája, a süllyedő Titanicon rendezgetik a székeket.

Jim Farley Financial Times-ban lehozott cikkét mellékelem itt. Eközben az EU valamikor decemberben majd mond valamit arról, hogy miként kívánja megmenteni azt az autóipart, amelyet a saját szabályai fojtottak meg. Már előre félek.