A Q5 bemutatója kapcsán az anyaghasználat és egyes ergonómiai kérdések nem nyerték el a tetszésemet, de összességében a hardver ott is kifejezetten meggyőző volt, ahogy a dizájn is kellően markánsra sikerült. A műszerfalrecsegtetős tiktok videók korában nyilván nem sok idő marad kifejteni, hogy miért húzzuk a szánkat egy-egy újabb autó kapcsán. Az Audi azért különösen nagy kárvallottja ezeknek a trendeknek, mert olyan bitang magasra tette a lécet anyagminőség, részletgazdagság, tartósság és igényesség terén, – évtizedekig – hogy a kontraszt időnként mellbevágó, sok esetben szinte fájó volt a megszokotthoz képest, egy-egy új modellnél.

Tegyük ezt egy más értelmezési keretbe is. Nem arról van szó, egyetlen Audi esetében sem, hogy fatális hibákat, vagy rettenetes hanyagságokat követtek volna el. A legjobb korszakához képesti legnagyobb mélyrepülése is magasabban szárnyal (bocsánat a képzavarért), mint némely prémiumnak mondott társának sikerültebb kreációi. A helyzet az, hogy ez egy ős Audist mérsékelten vígasztal. Ezzel együtt az, ahogyan időnként nem csak nálunk, hanem a nemzetközi sajtóban is bántak a márkával, – az én érzésem szerint – nem volt méltányos.

Ezzel nem menteném fel az ingolstadti brigádot a helyenként érthetetlen, indokolatlan, a márkához cseppet sem illő megoldások és spórolások vádja alól. Aki ismer, tudja, hogy napi szinten gázolok térdig minőségi használt autók tengerében, és valóban szívfacsaró látni, hogy 6-8-10 éves, esetenként 300 000 kilométer körüli Audik mennyivel masszívabb érzetűek, még ilyen használtsági fok mellett is, mint bizonyos újabb társaik.

Amit a Q3 kapcsán érdemesnek tartok kiemelni, – és ez igazán fontos trendforduló – az az, hogy újra alapjaiban minőségi, masszív, cizelláltan kidolgozott, és nagyon is szerethető autót építettek. Mindezt Győrben.

Az Audi kapcsán évek óta teljes a skizofrénia a fejemben. Az öregebb modelleknél, amelyek még a "régi" korszakban születtek, az "old school" Audi értékek mentén, a rajongás tüzét táplálták a tapasztalatok. Csak épp érződött ezeken az autókon, hogy korosodnak, és a prémium jelleghez ez akkor sem tesz hozzá, ha manapság szinte áldás, ha nem úszunk az újhullámos műanyag árral.

Nem egy újabb modell esetében pedig szinte azonnal elkezdett pörögni a fejemben egy-egy elképzelt vezetői tanácskozás a fejlesztés tetszőleges szakaszából, aminek a súlyponti témája arról szólhatott, hogy meddig lehet még lehúzni a költségeket úgy, hogy ne lázadjon a törzsközönség, legfeljebb csak húzza a száját. Nézzen ki majdnem úgy, csináljuk meg majdnem olyanra... Spóroljunk 50%-ot, de hasson úgy, mintha csak 15% lenne.

Egy márkánál, amely a piëch-i perfekcionizmusra épült, és olyan ereje volt, hogy még közel másfél modellgenerációnyi kóválygást is túlélt, elérkezik az a pont, ahol vagy megemberelik magukat, vagy jóvátehetetlen károkat szenved a legenda.

A Q3-nál érzem azt, hogy ha így folytatódik az építkezés, és ezek az elvek nagyon gyorsan, átfogó facelift formájában bekerülnek az A4-be (amit tessék megint A4-nek hívni), a Q5-be és az A6-ba, akkor megmérve ugyan, de új erőre találva visszakaphatják a rajongók azt a márkát, ami nem kényeztette el őket az elmúlt időben.

A Q3 ugyanis bitang jó lett. Minden további nélkül ki merem mondani, hogy a prémium trióból a maga kategóriájában jelenleg a legjobb. A nálam lévő PHEV verzió ráadásul tudta a 100 kilométer körüli villany hatótávot, és egyébként is remek volt a fogyasztása, miközben a hibrid rendszer tökéletes összhangban dolgozott a kezem alá.

A – hogyan ne vegyék észre, hogy olcsó – mindig kicsit átverés szagú "krédójából" a – legyen újra miénk a legigényesebb megoldás – irányába mozdultak el, méghozzá hatalmas lépéssel.

Az elmúlt hónapok egyik legszerethetőbb tesztautója volt a Q3. A győrieknek pedig külön gratulálok!