Pár hete itt pihennek a képek a legutóbbi A6-os tesztautóról, hétvégén pedig volt időm elolvasni az Audi üzleti eredményeit és annak különböző interpretációit.
A párhuzamok a számok és a termékek kapcsán ismét mellbevágóak. Az autóipar végtelen izgalma számomra továbbra is az, hogy mennyire együtt "lélegzik" egy cég és annak kínálata azzal, ahogyan éppen "érzi magát" egy vállalat.
A híreket a költségcsökkentés, az egészségesre zsugorodás, a vámok pénzügyi hatása, gyárbezárás, létszámleépítés és ehhez hasonló témák uralják. Fény az alagút végén: stabilizálódó pénzügyi eredmények, régóta várt, végre érkező újdonságok. Az Audi helyzetét a lábadozás fejezi ki a leginkább.
Az aktuális A6 jellegét is. A modellhez van személyes kötődésem, kár is lenne tagadni. Saját használatra volt belőle, nem is egy. A "single frame", azaz a C6 volt számomra a csúcs, minőségben, dizájnban, tudásban az Audi legsikeresebb, legmagabiztosabb korszakának megtestesítője volt.
Több, mint két évtizeddel a bemutatása után a nimbusza még mindig elég ahhoz, hogy építeni lehessen rá. Az aktuális A6 ugyanakkor ahhoz kevés lesz, hogy építsen, hozzáadjon ehhez a hírnévhez. Ahhoz egyszerűen túl sok ponton érződik a visszalépés. A spórolás. A vetítés.
Álljunk meg itt egy pillanatra: ez minden egyes gyártó, minden egyes termékére igaz. A csúcs az európai autóiparban az én megélésem szerint a késői kilencvenes évektől a kétezertizes évek közepéig tartott. Van, aki ezt korábbra teszi, meg is értem az érveiket, számomra mégis ez a nagyjából három évtized az, ami a széles tömegek számára is elérhetővé tette a fantasztikusabbnál fantasztikusabb autók birtoklását. Ha máshogy nem, hát 10 éves nyugatról levetett használtként, mert még egyszer annyi simán volt benne.
Amikor egy cég valamiben utolérhetetlen, – az Audi esetében ez a kivitelezés igényessége –, a magkompetenciája pedig az innováció, a saját történetmesélése és eredményei alapján, akkor sajnos az a helyzet, hogy ehhez méretik minden új modell.
Megmérettetik, és könnyűnek találtatik. Ez egyszerűen nem az, ami eddig volt. Nem az a kérdés, hogy a mostani mezőnyben hol tart. Sajnáltam kiszállni belőle egy hét után. Szerettem vele járni. Adta az Audi érzést. Élveztem. Egy felsőkategóriás német limuzinnal járni továbbra is az egyik legfenségesebb formája a közlekedésnek. Vágytam is rá.
Mindezt viszont csak annak tükrében, hogy mi egyébbel próbálják épp mindenhol kiszúrni a szemem. Megértő vagyok, a jelenlegi autóipari kihívások tükrében. Spórolni kell. Leépíteni kell. Stratégiát kellett váltani, többször is. Ez pénzbe kerül. Egyszerre sok technológiába kell invesztálni. Ez is költséges. Kiszámíthatatlan a geopolitikai helyzet, vámok, háborúk, ellátási problémák. Mindent megértek.
Abban a pillanatban, amikor eszembe jut, hogy hogyan néztem 2010 környékén az akkor 3 éves A6-osomnak minden egyes részletét, mindez nem érdekel. Annak az autónak nem volt olyan részlete, amiről ne az sugárzott volna, hogy az aktuálisan elérhető legjobb megoldást, legszebb anyagot, "leghúsosabb" fényezést, legvastagabb bőrt, legerősebben meghúzott csavart alkalmazták volna.
Egy ilyen autó képes volt inspirálni arra, hogy még jobban hajtsam magam azért, hogy az enyém lehessen. Amikor pedig az enyém lett, büszke tudtam lenni arra, hogy az enyém, és örömmel tudtam visszatekinteni arra a sok munkára, ami oda vezetett, hogy gyönyörködhetek benne.
Egy mai autó ezt nem hozza. Ez az igazi tragédiája bármilyen prémium gyártónak. Egyszerűen nagyon nehezen indokolható az a felár, amit valódi érték helyett a státusz kapcsán ki kell fizetni.
Másként kifejezve, ha már a konszernnél maradunk: régen nem kellett megmagyarázni, miért hajtunk egy Passat-ból az A6 felé. Régen is remek autó volt a Passat, és ma is. Egy A6 világokra volt. Ma nem. Árban azonban továbbra is.
