Már ami a kijelzőt illeti. Az, hogy a kínai autók szinte a tabletjük köré épülnek, nem újdonság. Hogy ezt miért kell különböző módokon cifrázni, azt számomra nehéz megérteni. Az Omoda esetében a kesztyűtartó beáldozásával az első utas "kezébe veheti" az irányítást. Több értelmét látom, mint az elforgatható kijelzőnek, de így is öncélúnak élem meg ezt a megoldást.

A héten a márka importőre tesztutat szervezett az Omoda 7 bemutatására, Budapest-Balaton-Budapest útvonallal, ami arra tökéletesen alkalmas volt, hogy a kijelző mellett a hardvert is meg lehessen tapasztalni. Ennek kapcsán pedig örvendetes újdonságokról tudok beszámolni.
Eddig egyetlen kínai autó esetében sem tapasztaltam futómű és kormányzás kapcsán olyat, ami meggyőzött volna, vagy akárcsak hozta volna azt, ami az átlag a maga kategóriájában. Tanácstalanul kóválygó, a vezetésbe minduntalan beleszóló, nem túlzottan "bevonó" darabokkal volt dolgom. Lehet ezzel együtt élni, sok márka van a világon, amelynél nem számítanak a menettulajdonságok a legfontosabb atrtribútumok közé.
Azt nem gondoltam volna, hogy szűk két évvel azután, hogy komolyabban elkezdték volna megdolgozni az európai piacokat, olyan autóval is ki tudnak jönni Kína legnagyobb autó export konszernjéből a kontinensünk piacára, amelynél érezhetően odafigyeltek arra a kritikára, amit a szakújságírók megfogalmaznak legfőképpen futóműhangolás kapcsán.
Ettől még nem lesz egy Omoda 7-ből VW Tiguan, Ford Kuga vagy Renault Rafale szinten kifinomult tulajdonságokkal vezethető autó, de az, amit az újdonság szűk 400 kilométeres próba alapján tud, simán minden eddigi kínai elé helyezi ebben a tekintetben. Máshogy megfogalmazva: Nissan Qashqai vagy Toyota RAV4, esetleg KIA Sportage üléséből nézve semmilyen hiányossága nincs, ezen autók színvonalát hozza, futómű szempontból.
Ha az ár/érték arányt nézzük, akkor az Omoda eddigi modelljei közül ez a legerősebb "csomag". 16,5 millió körül egy kifejezetten jó PHEV rendszerrel, 70-80 kilométeres valós villany hatótávval, nyitható tetőablakkal, -ami lassan mindenből kiveszik- hosszú garanciával és komoly márkakereskedői hálózattal már nem csak a bátrak szerencséje lehet. Stellantis, Ford, Nissan, KGM és a többi kínai márka erős konkurensre lelt az első benyomások alapján.




