Sosem csináltam nagy titkot abból, hogy a Mazda hozzáállása lenyűgöz. Nem akar minden áron növekedni, stabil önképe van, és még véletlenül sem úszik az árral.


Az autóipar földcsuszamlásszerű átalakulásával, a méretgazdaságosság egyre nagyobb és egyre inkább kikerülhetetlen szerepével a különutas magatartás értéke a szemben egyre inkább nő, miközben üzleti értelemben vett értelme rohamosan csökken. A dilemma adott: hogyan magyarázzuk meg a létjogosultságunk, mi marad az identitásunkból, hogy kicsi, lényegében független japán gyártóként beállunk a sorba? A másik oldalon: hogyan éljen túl egy ilyen márka, ha az autóipar látványosan más irányba megy, mint amerre az elképzelésiek viszik őket, miként "jön ki a matek" egy műszaki értelemben vett konzervativizmussal?

A harmadik generációs CX-5 ennek az útkeresésnek a megtestesítője. Formailag és műszakilag is egy klasszikus értelemben vett evolúció. A CX-60 megérkeztével a Mazda palettán belül egy - minden ízében - fölé pozícionált modell is jelen van, a CX-5 megújításakor pedig érezhető lépéstávolságot akartak tartani a nagyobb testvértől.


Ha valaki az első CX-5-ből ülne át a harmadik generációba, nem lenne kérdés a fejlődés. Mivel volt köztük egy igényesen kivitelezett köztes generáció is, elsőre mellbevágó a mindenhol tapasztalható spórolás az anyagok kapcsán. Ha a hátsókerekes platformra épülő rokonaival vetjük össze, akkor különösen.

Semmi sem bántóan egyszerű, sehol sem vitték túlzásba a költségcsökkentést. A Mazda ugyanakkor a gombtalanítás és az általánosan terjedő igénytelenedés antitéziseként mutatta magát az elmúlt években, amolyan "prémium economy" választásként, ahol úgy lehet individualista az ember, hogy nem azt érzi, hogy hülyére veszik ezért a kasszánál.

A közepes anyaghasználat, a kicsit sivár berendezés és a gombok mellőzése nem ezt a vonalat erősíti. Mentségére legyen mondva a Mazdának, hogy a kezelhetőség az alap adottságokon túl logikus és könnyen kiismerhető.


Amiben szerencsére nem kötöttek semmilyen kompromisszumot, az a vezethetőség és a mechanikai érzet. A tesztautó elhozatala előtt egy hétig "hangolódtam" az 1,5-ös MX-5 tesztautóval, aminek a zsenialitását nem lehet elégszer említeni. Nos, ebből átülve sem ért csalódás a CX-5 mozgása kapcsán, úgy sem, hogy nyilvánvalóan teljesen másról szól a két autó. A közös filozófiát így is ki lehetett érezni belőlük. A "szálkásítás" a lényegre fókuszáltság és a vezetői parancsokat hűen követő kasztni/fék/kormányzás együttese ad valami igazán békebeli, megnyugtató érzést az olyan autók tengerében, amelyek a lehető legtávolabbra igyekeznek bevattázni az út, meg úgy egyáltalán, a vezetés felől jövő impulzusok ellen.

Egy dolgot nem említettem, szándékosan: a gázpedált. A mai világban nagy köbcenti sajnos nem elég ahhoz, hogy az euró végtelenre készülve maradjon is valami abból a fránya nyomatékból. Nyugodt autózással a motor csendessége és kiszámítható linearitása örömöt okoz, ahogy a hagyományos automata finomsága is. Kicsit is forszírozva, vagy valamivel a megengedett autópálya tempó fölé merészkedve nagyon keményen arcon vág a realitás. 141 lóerő és 238 Nm az bizony nem vérmes. Cserébe jó a fogyasztás.

Fontos kiemelni, hogy a helykínálat érdemben nőtt, van nyitható panoráma tető, és létezik első, valamint összkerékhajtás is. Másik motor opció sajnos nem.

Csupa csupa olyan értékkel brillírozik a Mazda, amit csak akkor értékel valaki, ha roppant tudatosan áll ellen minden zajnak, minden baromságnak, ami napi szinten ömlik a nyakába mindenhonnan. A papíron mindent is tudó és mindent is ígérő messziről jött "autók" lényegesen olcsóbban a döntő többség számára kellően csábítóak lesznek.

Remélem, hogy mindig marad globálisan 1,2-1,4 millió olyan vevő, akinek a Mazda filozófiája többet ér minden korszellemet meglovagoló ígéretnél.