Hofi (Hoffmann) Géza 1936. június 2-án született Hofi Géza. Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, valamint Karinthy-gyűrűs magyar humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja.
Hihetetlen népszerűségére jellemző, hogy az Arcanum Újságokban 16 277 található. 1977-ben a Kritika című folyóirat készített vele egy hosszabb interjút. Ekkor már nyolc éve a volt a Mikroszkóp Színpad szerződtetett művésze.
Érdemes a hosszú interjút is végigolvasni, ebből most ezt a részt emeljük ki: „MOLNÁR GÁL PÉTER: Sok mindent tudunk az életedről, amit már elmeséltél a Kabaréban is. Meséld most el elölről. Honnan jöttél? HOFI GÉZA: Kőbánya, téglagyár.
A tőszomszédságában van a dohánybeváltó. A szüleim, illetve csak apám, a dohánybeváltóban dolgozott, és ott kaptunk szolgálati lakást. Vakációban beálltam a téglagyárba kocsitolónak. A munkakönyvem így kezdődik: iskolai végzettsége érettségi. Utána azt mondja: téglagyár, kocsitoló, azután tovább: Kőbányai Porcelángyár, porcelánfestő, aztán: debreceni Csokonai Színház, színész.
Ez a sorrend. Dolgozgattunk. Először csak a vakációban, mert akkor a munkásosztály helyzete igen nehéz volt M. G. P.: Mi az, hogy akkor? Mikor érettségiztél? HOFI: ötvenötben. Nehéz idők voltak. A Széchenyi gimnáziumban érettségiztem. Aztán téglagyár, porcelángyár. – Ez egy érdekes dolog ám, hogy nem volt baj, ha rosszabb volt a meló, meg kevesebb volt a pénz, csak együtt legyen a banda. Én is maradtam, ez volt a természetes. Ez Kőbányán ma is megtalálható felfogás.
Mintha egy nagy falu lenne. Szóval, aki ott lakik, nem megy öt-hat megállóval beljebb, hanem ott dolgozik... Otthon felveszi a munkaruhát, és gyerünk be a melóba. Beáll, munka után haza. Otthon fürdik. Pedig – akkor még nem annyira, de most már – olyan csodás zuhanyozó, csempe, minden van... Mégis ez a mindennapi látvány: reggel hat óra előtt megjelenik a korongos jelmez, amit nem hordhat más, csak a korongos, és látni lehet az utcán, hogy ez korongos, ez mázoló, ez segédmunkás...ez meg itt valami vezető, mert szépen nyakkendő... köpeny...” „Azt hiszem, modortalanság, de a legnagyobb meglepetés Hofi Géza halála körül számomra a kora volt. Hatvanöt? Csak hatvanöt? A meglepetésben nyilván benne van az ő testi adottsága, hogy harmincévesen is ötvennek látszott, de benne van a letűnt világ is.
Az, hogy Hofi Latinovits Zoltánnal játszott együtt Debrecenben, és Latinovits ma már éppúgy történelem, ahogy történelem az a kor is, amely megteremtette Hofi Gézát, a korszakos jelentőségű humoristát. A 168 óra 2019-ben így írt Hofiról „A nép hangja Hofi Géza, a proli, a bohóc és a filozófus. Az egész ország röhögött a poénjain.
Ha az emberek meg akarták tudni, mi történik valójában itthon és a világban, azt mondták: hallgassuk meg Hofit! Ő a rendszerváltás után is ugyanaz maradt, mint előtte: a kőbányai melós, aki a hatalomból is paródiát csinál. Bohóc volt, és radikálisan szókimondó filozófus, aki már a kilencvenes évek elején megjósolta: az újraéledő Horthy-kultusz és az önmagát istennek képzelővezér jelentheti az országnak a legnagyobb veszélyt. Félelmetesen aktuális ma is. Hofi Gézát újra meg újra felfedezi az utókor.
Tavaly jelent meg a Hofi megmondja című kötet, amely a legjobb idézeteinek gyűjteménye. A Hungarotonnál kiadott lemezeiből készült el a Best of Hofi válogatás, és nem rég került a könyvesboltokba Hofi naplója, amelyből az is kiderül: a komikus remek karikaturista is lehetett volna.”Hofi Géza egy jelenség volt.
2001. május 27-én került sor az Élelem bére 1500. előadására, októberben pedig elnyerte a Pro Cultura Urbis Közalapítványi díjat, amit 2002. január 17-én vett át Schiffer János főpolgármester-helyettestől a Madách Kamarában rendezett ünnepélyen. 2002 februárjában tért vissza a színpadra, ahol még két hónapot játszott. 2002. március 3-ai előadását rögzítette a Hungaroton, ez Napsugaras jó éjszakát címmel látott napvilágot a művész halála után. 2002. április 7-én volt utolsó fellépése a Madách Kamara Színházban. 2002. április 10-én hajnalban érte a halál álmában. Síremléke a Farkasréti temetőben található.
Haláláról ezt írta a Népszabadság: „Várható volt. Mégis bekövetkezett. A közönség előtt volt beteg. Szinte a publikum is részt vett szívműtétjén. Tudott szanatóriumi napjairól. Ismerte névről orvosait, ápolónőit. Ő maga közölte úgyszólván estéről estére vérnyomását, EKG-eredményét, állampolgári-magánemberi közérzetét. Közügynek érezte ki-ki hogylétét. Hofi Géza ugyanis egyszemélyes agóra volt. Kőbányai fórum. Proli-nyílt tér. A nép hangja. A város humora. Az ország haragja. Egyénien tudta megfogalmazni a közfelháborodást.
Többfrontosan nevettetett, nemcsak népfrontosan. Körkörösen undorodott az ügyesektől, a síkosoktól, közjogi zsebesektől, időzített bátraktól, kurzushősöktől. Utolsó műsorát a kis Madáchban esténként megújította. Minden este premiert tartott. Nemcsak beleszőve a napi híreket, hanem premierlázzal teljesítve az esti közönsége elé lépését. A premierláz nem kedvez a szívbetegnek. A közönséggel és a valósággal tartott szoros kapcsolat azonban sietteti a lábadozást. Shakespeare Vízkeresztjének Bolondjaként láttam először Debrecenben. Majd Molnár Ferenc Olympiájának Krehljeként. Otthagyta az írott drámát.
Az együttes játékot. Közösségi magánszínházat létesített. Élesen fogalmazott, sarkított véleményeit mondta ki mások helyett. S hogy a közönség szívéből szólt, mutatta, hogy mennyire elégedettek voltak művészi, humorista, színpadi újságírói teljesítményeivel a nézők.„Álmában érte a halál” – szól a közlemény. Nem szabadulhatok a gondolattól, semmi baj nem volna, hanem alszik el. Olyan sokáig figyelte éberen a társadalom betegségeit, olyan felszabadultan tudott viccelni a saját halálos kórjáról. Nem kellett volna elaludnia. Hatvanhat éves volt.”
Cs. Z