Logo Pic
DJP 2024. szeptember 29.

A gótok királynője - Amalasuintha

Athalaric, a Nagy Theodorik unokájaként lett az osztrogótok királya, alig tízévesen. Eredetileg az apja lett volna a kiszemelt uralkodó, de Eutharich még Theodorik előtt meghalt. Két gyermek maradt utána, Athalaric és Matasuentha.

theodoric.jpg

Nagy Theodorik halála után, így a lánya Amalasuintha, Athalaric édesanyja lett a régens, hiszen a király még kiskorú volt. Ez azonban ellentmondott a gót hagyományoknak, ahol a gyámnak (és régensnek) férfinek kellett lennie. A halála előtt azonban Theodorik kifejezetten a lányát nevezte/jelölte ki.

Bár minden döntés Athalaric nevében született, tulajdonképpen az anyja irányította az országot, s az első években viszonylagos béke uralkodott. A gyermekkirálynak római oktatást biztosított, amellyel szintén kivívta a gót nemesek ellenszenvét. Mindez annyira fontossá vált, hogy később a római katolikus papságot is befogadták és elkezdődött a kereszténység térnyerése.

amalasuintha2.jpg

Athalaric azonban hamar alkoholfüggővé vált és nagyon züllött életet élt, így helyette továbbra is édesanyja uralkodott. Amalasuintha ekkor jó viszonyba került a bizánci császárral, s azt is megbeszélte Jusztinianusszal, hogy ha esetleg kikerül a hatalomból, akkor az osztrogót kincsekkel Konstantinápolyba menekülhet.

Jól érezhette, hogy mi a helyzet, hiszen 533-ban egy összeesküvést szerveztek ellene, amelyet azonban sikeresen levert, s három osztrogót nemes is megöletett az összeesküvés miatt.

Egy évvel később, 534. október 2-án azonban a fia, Athalaric elhunyt, így a kissé zavaros helyzetet kihasználva Amalasuintha került a trónra királynőként, de a biztonság kedvéért az unokatestvérét (Theodahadot) is maga mellé ültette - egyes források szerint feleségül is ment hozzá.

amalasuintha.jpg

A jól képzett Amalasuinthát, Cassiodorus és Procopius is dicsérte bölcsességéért és azért is, mert három nyelven (görögül, gótul és latinul) is jól beszélt. A független női uralkodói státusza és nyilvánvaló közeledése a római kultúrához, azonban elégedetlenséget váltott ki a gót nemesek körében az udvarában, és hat hónapi egyedüli uralom után leváltották, majd megölték.

amalasuintha_szamuzetesben_a_bolsena-tonal.jpg

Theodahad eredetileg egy toszkán tó (Bolsenai-tó) egyik szigetére száműzte, miután lemondott a trónról, ahol azonban 535 április 30-án a korábban meggyilkolt nemesek rokonai megfojtották a fürdőben. Theodahad sem élte sokkal túl, hiszen másfél évvel később, 536 decemberében őt is meggyilkolták.

I. Justinianus kelet-római császár azonban Amalasuintha halálát casus belliként használta fel , hogy megtámadja az országot.

Amalasuintha (s ezzel fia) történetét Carlo Goldoni olasz drámaíró és George Cosbuc román költő is megörökítette, ahogyan film is készült az életéről. Sőt, egy 1907. október 4-én felfedezett kisbolygó is az Amalasuntha nevet kapta

djp

 

 

 

Vissza a címlapra
Érdekes sztorik a múltból
Nem csak történelmi személyek, események, jelenségek, amelyek valamiért megragadták a figyelmemet és amelyeket furcsának, érdekesnek vagy különlegesnek találok
Legjobban pörgő posztok
Napi érdekes - 538
JTom • 9 nap
Az Iron Maiden duplázik Budapesten
sunthatneversets • 5 nap
Motta megoldást keres a Juve gólaszályára
venember83 • 6 nap
A Genoa elleni mérkőzés
Apuleius • 3 nap
A Napoli elleni mérkőzés
Apuleius • 10 nap
Cikkek a címlapról
Presa de las Niñas: Gran Canaria rejtett üdülőövezete
Gran Canaria déli részén, a hegyek között megbújva található a Presa de las Niñas, egy festői üdülőövezet, amely a természet és a pihenés szerelmeseinek paradicsoma. Ez a gyönyörű tó és környezete a sziget egyik legnagyobb víztározója, amelyet hegyek, fenyvesek, és csendes erdők vesznek körül,…
„Nobilis genere; sed multo nobilior sanctitate”
Szent Jeromos a négy nagy nyugati egyházatya (Szent Ambrus, Szent Ágoston, Szent Jeromos, Nagy Szent Gergely) egyike. Nevének (Ἱερώνυμος, Hieronymos) szó szerinti jelentése: szent név (nomen sacrum). E név második tagját régtől fogva az ógörög némosz (νέμος), liget, erdő szóval is azonosítják.…
>