Logo Pic
venember83 2025. március 17.

Április lehet a megfelelő időpont Motta menesztésére

scanavino_maurizio_giuntoli_tarsasagaban.JPGA La Gazzetta dello Sport és más neves olasz médiumok szerint Cristiano Giuntoli és Maurizio Scanavino vezérigazgató ma délben hosszú megbeszélésre ült le Thiago Mottával, és megerősítették, hogy az edzőt nem fenyegeti a kirúgás veszélye. Ennek ellenére az igazgatók ragaszkodtak ahhoz, hogy gyors fordulatot várnak a Bajnokok Ligája-helyezés eléréséhez, több védekező szilárdságot és „empátiát” kértek a csapattól.

A beszámolók szerint a Juventus vezetői arra kérték Thiago Mottát, hogy tegyen meg mindent azért, hogy a csapat szilárd védekezést nyújtson, illetve arra kérték, hogy javítson a játokosokkal való kapcsolatán.

A jövőt illetően az Ilbianconero.com, a Corriere dello Sport és a Calciomercato.com hozzáteszi, hogy egy harmadik egymást követő vereség a Genoa ellen a következő fordulóban viszont már Thiago Motta állásába kerülne, így a március 29-i mérkőzés sorsdöntő lehet.

Romeo Agresti úgy véli, hogy az edző kirúgása kilenc mérkőzéssel a vége előtt megerősítené a projekt kudarcát, de az anyagi szempontokat is kiemelten kezelik a vezetők, mivel egyes hírek szerint a Juventusnak megközelítőleg 20 millió euróba kerülne a mester és a stáb menesztése.

A La Gazzetta dello Sport szerint problémát jelent ugyanakkor az utód kérdése is, mivel már csak Igor Tudor és Roberto Mancini tekinthető hiteles jelöltnek a megüresedő padra, és egyik edző sem fogadna el rövid távú szerződést Torinóban.

A Tuttosport arról számolt be, hogy Roberto Mancini kész azonnal átvenni a Juventust, az elmúlt napokban folytatódott a kapcsolatfelvétel az ügynökökkel és közvetítőkkel. Az egykori szövetségi kapitány teljes mértékben a Juve rendelkezésére állt, és április lehet a megfelelő időpont a váltásra, mivel a Juventusnak márciusig szigorú pénzügyi előírásoknak kell eleget tennie, és emiatt a Genoa ellen mindenképpen Thiago Motta lesz a Juve padján.

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
HIVATALOS: Tudor váltja Mottát
venember83 • 4 nap
European Individual Chess Championship 2025-03-15 - 26 - Gledura Benjámin az V., Kántor Gergely a XI. helyen végzett és jutott tovább - Gratulálok! Szép volt Fiúk!
Sakk-mester • 2 hónap
Napi érdekes - 563
JTom • 5 nap
A Juventus kész megválni Giuntolitól is
Apuleius • 4 nap
Feloszlott a GEL miután a banda pénzét az OnlyFans-re költötte a gitáros
KoaX • 8 nap
Cikkek a címlapról
A halk hangok menedéke – Albumpremier! Gyárfás Attila: Magnified Solos
Milyen zene születne, ha egy jazzdobos úgy szólózna, mintha suttogva mesélne egy történetet? A sokoldalú dobos-zeneszerző, Gyárfás Attila Magnified Solos című lemeze ezt a kérdést járja körül, mivel kizárólag extrém halkan előadott és az utómunkák során radikálisan felhangosított dobszólók kaptak…
Lehet-e egy nő karmester?
...és ha igen, miért nem? – egészíthetnénk ki kissé cinikusan a kérdést. Miközben ma már természetes, hogy egy koncerten női hangszeres művésszel vagy zeneszerzővel találkozunk, a dirigensi pálya jóval nehezebben nyílt meg a hölgyek előtt. Bár a Berlini Filharmonikusok már 1930-ban fellépett az…
>