venember83 • 5 nap
1908-ban, azaz 116 éve utazott el egyetlen külföldi nyaralására Csáth Géza. A nyári szünet utolsó napjaiban a Monarchia-beli Trieszten át az „Adria királynőjének” nevezett Velencébe vezetett a 21 éves orvostanhallgató útja, ami a századelőn Abbázia mellett az egyik legnépszerűbb üdülőhelynek számított a Monarchia polgárságának körében. De kivel nyaralt itt Csáth Géza? Mit evett, mit nézett meg? Mi tetszett neki, és mi idegesítette? Mit szólt a tengerhez, és hogyan vélekedett az olasz nőkről? Molnár Eszter Edina kétrészes blogbejegyzéséből minden kiderül.
Csáth Géza 1910 körül a budapesti klinikán (PIM, Művészeti-, Relikvia- és Fotótár)
A program
Csáthék velencei napirendje legfőképpen klasszikus turistaprogramokból állt, idejük jelentős részét múzeumlátogatásra, templomokra és más nevezetességek megtekintésére szentelték. Közben persze kóboroltak a sikátorokban, megcsodálták a város építészetét, sétáltak a Canale Grande partján, apró szuveníreket vásároltak, éttermekben és cukrászdákban ettek és ittak, és nagyokat fürödtek a tengerben.
Szent Márk tér, 1909 (Fortepan / Vargha Zsuzsa / 47270)
Lenyűgözően gazdag programjukban szerepelt a Dózse-palota és a börtön, az Accademia di Belle Arti, a Santa Maria di Salute, a Santa Maria Gloriosa dei Frari, a Basilica dei Santi Giovanni e Paolo, a Palazzo Ca’ d’Oro, a Museo Civico, a Palazzo Vendramin Calergi, a Santa Maria Formosa, a Palazzo Pesaro, valamint ellátogattak a közeli Muranóba is. A főbb helyszíneket mutató térkép tanúsága szerint gyakorlatilag Velence jó részét bejárták az itt töltött pár nap alatt. Többnyire gyalog közlekedtek, de többször szálltak gondolára és vaporettóra is.
Csáth Géza Velencéje (Google Maps)
A nem oly rég még maga is festőnek készülő Csáth legnagyobb részletességgel a megtekintett képzőművészeti alkotásokról számol be a leltárszerű útinaplóban:
1908. augusztus 23. vasárnap
„[…] A Canale Grande palotái meseszerűek, a hangulat úgy árad belőlük, mintha finom muzsika szólna mindenfelől.
Az Accademia di Belle Arti minden képzelhetőt felülmúl. Tiziano Mária mennybemenetele, Veronese Jézus lakomája, Van Dyck Krisztusa, Rafael, Michelangelo, Leonardo da Vinci rajzai elbájolnak és érdekelnek.
Miért dolgoznak Veroneséék szentképeiken annyira tömegekkel. Hogy a szuggesztió, amely állapotba ők a sok nézőt és fanatikust helyezik, átragadjon a nézőre is.
A legnagyobb szenzáció Bellini Madonnája.
Rachel halála, Tiziano Dózséja feledhetleneknek látszanak.
Ebéd a Cavallettóban.
Utána gondolára. Kis utcák. Canale Grande.
Santa Maria di Salute (Tiziano-mennyezetképek).
Santa Maria [Gloriosa] dei Frari, Tiziano és Canova síremléke. A Pesaro dózse rémes síremléke a szerecsenekkel.
Kóborlás a városban. Dinnyeevés a Grand[e] Canale partján. Rialto, Merceria. […]”
1908. augusztus 24. hétfő
„[…] Palazzo Ducale. A zsúfoltság nyomasztó. Jac[opo] Sansovino Marsa és Neptunja hatalmasak és a legnemesebb értelemben vett monumentális szobrászművészetet reprezentálják.
Veronese Lepantói győzelem.
Tizian Antonio Grimani dózse, az ájtatos.
Veronese Európa elrablása (a bikának emberszemei vannak).
A börtönök.
A sóhajok hídja.
(Sajátságos, hogy az embereket a borzalom és a szenvedés gondolata mennyire érdekli és felüdíti. A nézők sietnek a Museo Archeologico végére érni csak, hogy láthassák a borzasztó börtönöket!) […]
Colleoni!!! (Verrocchio)
[Basilica dei] Sant[i] Giovanni e Paolo.
Donatello szarkofágja.
Elpusztult kápolna.
A dózsecsalád szobrai, apa, anya, fiú.
A megnyúzott dózse síremléke (a bőre benn van). […]”
1908. augusztus 25. kedd
„[…] Vaporetto – Palazzo Ca’ d’Oro.
Museo Civico.
Michelangelo Léda!
Tiepolo-akvarellek.
Rafael előtti festők.
Ruhák és edények.
Tiepolo-rajzok. Régi hangszerek.
Canova-terem.
Palazzo Vendramin Calergi (Richard Wagner + 1883).
San Tomà!!
Bellini madonna és négy szent.
Tizian [A] Szent Család.
Tiepolo-mennyezetképek vásznon.
[…]
S[anta] Maria Formosa.
S[anta] Barbara (Palma Vecchio) a legszebb női képek közül való. A színek antik előkelősége!
Lazzarini freskója, a Dózse látogatása a S[anta] Maria Formosában – ugyanilyen színek; az elhelyezés tömöttsége mellett nagy ökonómia és finom folthatások.
Gondolán Muranóba.
Üveggyár.
Agyagedénygyár.
Temető.
Csipkegyár.
Mozaikkereskedés. […]”
1908. augusztus 26. szerda
„[…] Palazzo Pesaro. Modern festők és szobrászok.
Rodin (Calais-i polgárok). Favretto. Tiepolo. Klinger. Zuloaga. Tito Ettore.
Maliavine (orosz). (A nevetés!)
Whistler, Lenbach (XIII. Leó). Laurenti Cesare Új virágzás. (Tempera!!) […]”
Szent Márk tér, a gránitoszloptól jobbra az óratorony, a székesegyház és a Dózse-palota, 1910 (Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Diagyűjtemény / 95013)
A Riva del Vin és a Rialto, 1910 (Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Diagyűjtemény / 95014)
Egyik nap azonban tettek egy némiképpen szokatlan látogatást is, a két fiatal orvostanhallgató kifejezetten pozitív benyomásokat szerzett a velencei kórházban:
„1908. augusztus 24. hétfő. A kórház. A nagy sebészeti osztály. Giordani professzor kiváló férfiúnak látszik. Mindent operál. Az ortopédiában is mester. A kórház tiszta. Az alorvosok jó fiúk. A belgyógyászati osztály plafondja [!] remekmű (fafaragás). Úgy látszik, az ápolás kitűnő és a laboratóriumi munka szolid és modern.”
…és minden más
Már 1905-ben, Parasztszerelem című publicisztikájában foglalkoztatta Csáthot az olasz emberek természete, ám ekkor még csak az írók és a zeneszerzők által megrajzolt karakterekre, egyéb értesüléseire és persze a nemzeti jellemre vonatkozó, jól ismert sztereotípiákra hagyatkozhatott. Az elsőéves medikus – felcserélt ok-okozati logikával – a könnyen és mindig szerelmes olaszok e tulajdonságának fiziológiai hátterét magyarázza Puccini Toscájára kifuttatott gondolatmenetében:
„Amit Petrarcától D’Annunzio Gabrieléig tudott a világ a szerelemről, az egészen magába foglalja ennek az örökös emberi idegbajnak az egész patológiáját. – Ami az olaszokat illeti, akik eme szent és erősen, állandóan járványos betegségben a legsúlyosabban terhelt százalékot szolgáltatták, róluk van a legtöbb érdekes beszélnivalója nemcsak a belletrista írónak, hanem az orvosnak is.
Az ő vérük legkevésbé tud megbirkózni a szerelem toxinjával, az ő agyvelejük rendes faktúrája zavarodik meg legjobban, amikor szerelmesek. Ez az ok, amiért a költészetük, muzsikájuk olyan sok mélyenjáró és vadul igaz hangot tud adni erről az ember-állati érzelemről, s ez az, amiért a szerelem mestereinek az olaszokat kell tekintenünk.” (Csáth Géza: Parasztszerelem, Bácsország, 1905. június 18.)
Ahogyan a novelláiban, zenekritikáiban, orvosi munkájában, vagy éppen saját naplójában is mindig az emberi lélek mélységeit kutatta, úgy utazása során is az emberek érdekelték elsősorban. Mindjárt a velencei útinapló legelején leszögezte, hogy:
„Először az embereket kell tanulmányoznom, azután jöhet csak a többi.”
Passeggiata a Szent Márk téren, 1907 (Fortepan / Zichy / 95315)
Ám az olaszokra vonatkozó megfigyeléseiből az útinapló alig néhányat őrzött meg. Ezek középpontjában leginkább a nők állnak, akiknek szépsége és jól öltözöttsége egészen addig elvarázsolta Csáthot, amíg a Lidón, azaz jóval kevesebb ruhában, alaposabban szemügyre nem vehette őket:
„De kevés szép nő fürdik; vagy a nők megcsúnyulnak fürdőruhában?”
Valahol Velencében, 1910 (Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Diagyűjtemény /95006)
Csáth a velencei mindennapok tipikus alakjai közül mindössze az öreg Giuliót, a kora ellenére „fiatal, sima, napsütötte fiúarcú, fekete bajszú” gondolást jegyezte fel. Ám rendkívüli megfigyelőképessége így is megmutatkozik mindjárt az utazás másnapján írt feljegyzésében, amikor épp csak megérkezve Velencébe, csupán a trieszti tapasztalatokkal a háta mögött máris ráérzett a dolce vita lényegére:
„A léhaság, ami itt egyenlő a bölcsességgel, könnyű, légies áramokban üdíti a levegőt.”
Ca' Amadi, 1907 (Fortepan / Zichy / 9012)
A tengerben való fürdés egyébként egészen lenyűgözte a palicsi tóhoz szokott Csáthot, a nyaralás során többször is ellátogatott a lagúnaváros előtt 12 km hosszan elnyúló sziget, a Lido di Venezia homokos tengerpartjára. Ide vezetett az első útja, miután az első velencei reggelen nem találták meg egymást Sándorral, úgy vélte, hogy a fürdés majd felfrissíti a fárasztó utazás után. Számítása bevált:
„Ez pompás volt. A tengerben fürdeni olyan szenzáció, amely maga megérte a nagy utazást.”
A Lidó 1913-ban (Fortepan / Bánfalvi Jánosné / 165319)
Augusztus 24-én is a Lidóra igyekeztek a délelőtti múzeumlátogatás után, az élmény nagyszerűségét ezúttal sem mulasztja el megemlíteni:
„Úgy tetszik, hogy a tengerben való fürdés még mindig a legelőkelőbb frissonokat [’borzongásokat’, fr.] szolgáltatja. Ennek az okát a szexuális érdekű látnivalókban keresni mindenesetre bornírtság. Ferdő [!] után egy cigaretta, és sietni kell a vaporettóra.”
A Lidó 1909-ben (Fortepan / Schoch Frigyes / 27553)
A Lidó 1909-ben (Fortepan / Schoch Frigyes / 27554)
Az olasz hétköznapokban való részvétel más tapasztalatairól viszont alig olvashatunk: az útinapló gazdag részletességgel számol ugyan be Csáthék valamennyi múzeum- és templomlátogatásáról, ám két látnivaló közötti élményekről, az utcai forgatagról, a kávéházazásokról, az olaszokkal való interakciókról már jóval kevesebbet árul el. Vacsorára két alkalommal is tonhalat rendelt vajban sütve, ami ugyanúgy lenyűgözte, mint a kalamári és a garnélarák. Feketekávéra „a szép kis fürge cukrászleányhoz címzett cukrászdába” ment. Legalább két alkalommal is a Szent Márk téri „szerenádot” hallgatták vacsora után, ám a Lidó fürdőzenekarával nem volt elégedett:
„Öttagú vonószenekar, hat szólista. Mind jó hang és tud énekelni. […] A kis zenekar jó. »A közönség« Toscát és Puccinit rendel. A primadonna hamarosan feláll és a Tosca nagyáriájába kezd. A tenorista a Bajazzókból énekelt stb. Verdi, Donizetti szerepeltek. Nagyon üdítő volt; a gyenge fejfájás ellenére is.”
„A fürdőzenekar közepes. Szép tónus, de a karmester nem nagy lumen.”
Velence Csáthék látogatásának évében, 1908-ban (Fortepan / Flanek-Falvay-Kováts / 272963)
Brenner Dezső naplója azonban – hazatérő bátyja beszámolója alapján – megörökítette a kalandokat kereső, bohém fiatalokat:
„József egyik velencei szenzációjaként mondja el, hogy milyen közismertségnek örvendett az utóbbi időben, többen már köszöntötték is. S szakadt üleppel, becsípve hogy járta végig az utcákat konyakosan művészmódra, hogy udvarolt egy kis cukrászlánynak rossz olaszsággal, amin ő is, meg az egész cukrászda is nevetett. Így járta végig Velence utcáit rongyosan, de barátságosan s jókedvvel.” (Jász Dezső [Brenner Dezső]: Hasznok és keserűségek)
Az utazások azonban általában sok kellemetlenséggel és kényelmetlenséggel is járnak, Csáthék esetében sem volt ez másképp. Hiába tervezgették még otthon, hogy nagyokat alszanak, ha a szomszéd szobában hangoskodtak, ha az ágyban fekve éjszakába nyúlóan rágódtak „családi, emberismereti problémákon”, vagy ha a kegyetlennek ítélt „moszkítók valahogy beszabadultak a fátyol mögé”. Első közös estéjükön máris eljutottak oda, ahova jó esetben egyáltalán nem, rossz esetben is inkább csak a nyaralás második felében szokás:
„Szidtuk az olaszokat és a halott Velencét, amelyet a világ minden bogarai megmásznak.”
Hamar rájöttek arra is, hogy a nívós szálloda, az éttermi étkezések, a közlekedés, a múzeumbelépők költségeinek fedezésére több pénzre lesz szükségük, mint amennyivel érkeztek, ezért az első velencei napon elhatározták, hogy sürgönyöznek haza kölcsönért Kosztolányinak. A segélykérés másnapján, 24-én ebéd után már meg is kapta Csáth a pénzt, amit még aznap meg is köszönt unokatestvérének.
Csáth Géza Brenner Dezsőnek, Velence, 1908. augusztus 24. (PIM, Kézirattár)
„Ngs. Brenner Dezső gyógyszerész úrnak
Kosztolányi Dezső író leveleivel
Budapest, Hongrie, József utca 23. III. 25.
Pb.: Venezia, 24. 08. 908.
Sürgős.
Köszönöm, Desiré. Megkaptam. Ölellek.
Kedves Dezsőkém.
Többször gondoltam rád tegnap este tájban, amikor a Szent Márk téren hideg italként élveztem a finom levegőt, mit csinálsz és hogyan érkezél? Bókayhoz a vizsgára csípj ki feketébe (borotválkozni), szmokingba. Bátran. Csüt[örtök] este vagy péntek délben Pesten leszek.
Ölel
José"
Két nappal később, 26-án már el is érkezett a hazatérés napja. Egy újabb rossz alvás és a pakolás után megnézik még a Palazzo Pesaro modern festőket és szobrászokat bemutató kiállítását, majd a Lidón elköltött ebéd után írnak még néhány képeslapot haza, tesznek egy sétát a parton, megtekintik még egyszer a Szent Márk-székesegyház mozaikjait, vásárolnak ezt-azt, betérnek egy cukrászdába, végül elválnak útjaik. Sándor korábban indul el, alighanem Fiume felé, Csáthnak még maradt egy kis ideje egyedül is elbúcsúzni a várostól.
„Sándor elgondolázik. Magányos séta a Riván. – (Az alkonyat gyönyörű.)
Vacsora Cavallettóban.
Feketekávé a szép kis, fürge cukrászleányhoz címzett cukrászdában. Zene a Sz[en]t Márk téren. […]
Haza és indulni!
Egy Verdi-ouverture harsogó hangjai mellett, kezemben a táskával vonulok gondolára. A dózsepalota széles, fehér fala, a lámpák, a csillogó, muzsikáló víz, a fekete gondolák úgy hatnak a hajóról nézve, mint valami misztikus, nagyot akaró gyerekkori álom fátyolos emléke. Messze kitartóan fütyöl a vonat. És valamelyik óra ¼ 12-t üt. Nemsokára indul a hajó.”
Velence a távolból, 1908 (Fortepan / Flanek-Falvay-Kováts / 272916)
Az áthajózott éjszaka után 27-én, csütörtökön Csáth szeles reggelre ébredt. A hosszadalmas hazaút során – a vonatozás szüneteiben – volt alkalma még megcsodálni a cseppkőbarlangot Adelsbergben (ma: Postojna, Szlovénia), és megvacsorázni a mezőn Pragerhofban (ma: Pagersko, Szlovénia).
„A napfelkelte nem volt sikerült. De a reggeli Triesztben kifogástalan harmóniákat teremt a rövid álom és nem mosdás disszonanciái után. (A hajón lipótvárosi leánykák utaztak).
A budapesti vonaton Gogol egy novellája. – Adelsberg.
A cseppkőbarlang valóban csoda. Hatalmas. Valami igazi géniusznak a teremtő ereje csap meg minden újabb barlangnál. Beszélgetés a szálloda londinerével. A beszélgetés egészben a jegyzékváltás magaslatáig emelkedett.
Menjünk 1.17-kor! Az ebéd! A jegy! Lipótvárosi leánykák váratlan feltűnése, azaz leszállása. A pakkot otthagytam. (Utólag tanulmányozom a leugrás gondolatán való evickélésemet.) Szerencsére fönntartanak. Vacsora Pragerhofban a mezőn (szénaillat). Alvás reggelig.”
Az újabb átutazott éjjel után augusztus 28-án, pénteken kitűnő hangulatban érkezett meg Budapestre. Legelőször öccsét kereste fel, aki örömmel és érdeklődéssel fogadta az élete nagy utazásából hazatérő bátyját:
„Józsi bátya Velencéből megérkezve belépett a szobámba […]. Az öreg jókedvűen fogott mosdáshoz, s semmit sem törődött azzal, hogy csak 94 krajcár az összes vagyona, és ruhája a legkényesebb pontokon hiányos. Jól érezte magát, amit életművészetével együtt most is bámultam.” (Jász Dezső [Brenner Dezső]: Hasznok és keserűségek)
Molnár Eszter Edina
Források
Csáth Géza velencei útinaplója, 1908. augusztus 19–29. PIM, V. 5911/2/8.
Csáth Géza Brenner Dezsőnek, Velence, 1908. augusztus 24. PIM, V. 5944/58.
Szövegkiadások
Csáth Géza egybegyűjtött levelezése. Szerk.: Molnár Eszter Edina és Szajbély Mihály. Magvető, Budapest, 2022.
Csáth Géza: Úr volt rajtam a vágy. Naplófeljegyzések és visszaemlékezések 1906–1914. Szerk.: Molnár Eszter Edina és Szajbély Mihály. Magvető, Budapest, 2016.
Csáth Géza: Parasztszerelem, Bácsország, 1905. június 18. In: Csáth Géza: Rejtelmek labirintusában. Összegyűjtött esszék, tanulmányok, újságcikkek. Szerk.: Szajbély Mihály. Magvető, Budapest, 1995.
Jász Dezső [Brenner Dezső]: Hasznok és keserűségek. Egy szabadkai gimnazista század eleji naplója (1908-1910). Közreadja és szöveget gondozta: Dér Zoltán. A sajtó alá rendezésben közreműködött: Beszédes Valéria. Szabadka, 2001.
