Aurora, az egykori szállodai szobalány jelenleg taxisofőrként dolgozik, és egyedül neveli 11 éves kisfiát, Cirót. Ciro kétéves korában megvakult egy baleset következtében, Aurora azonban elhatározza, hogy addig nem nyugszik, amíg vissza nem adja valamiképp a fia látását. A remény akkor csillan fel legfényesebben, amikor Aurora hírét veszi, hogy Svájcban már elérhetővé vált egy olyan műtétfajta, amely Cirón is segíthet – de sajnos elképesztően drága. Aurorát azonban nem olyan fából faragták, hogy efféle nehézség kedvét szegje, és egyszerű, ám briliáns tervet eszel ki. Fogalma sincs, ki lehet Ciro apja, viszont három jelöltje is akad a posztra: három szállodai vendég, akikkel egymás után bújt ágyba még szobalányként Ciro születése előtt kilenc hónappal. Elhatározza hát, hogy miután mindnek kinyomozta a hollétét, felkeresi őket, és mindegyiküktől pénzt kér a műtétre, azt hazudva nekik, hogy Ciro az ő gyermekük.
Ciro (Edoardo Ponti) és a mamája, Aurora (Sophia Loren)
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A terv kivitelezéséhez Aurorának természetesen Ciro partnerségére is szüksége van, elvégre az ő lefegyverzően ártatlan gyermeki mosolya és az anyjáéhoz hasonló füllentési képessége fogja meglágyítani a potenciális adakozók szívét. Aurora „befogja” a taxiját egy lakókocsi elé, és Ciróval az anyósülésen útra kel Sorrentóból „megfejni” a három kiszemeltet. Elsőként a szájhős francia fogorvost, Andrét keresi fel, aki annak idején a vele együtt nyaraló feleségét csalta meg Aurorával. Anya és fia a lehető legkellemetlenebb időpontban és helyszínen lepi meg Andrét, ugyanis a doki épp a lánya esküvőjén tartózkodik. André nem ugrik ki a bőréből örömében, amikor arról értesül, hogy van egy 11 éves fia, de a kezdeti hisztije elmúltával bőkezűnek bizonyul, és némi pénzen kívül egy Bellotto-festményt is Aurorának ajándékoz, akinek a felbukkanása az utolsó szöget is beveri André és a neje már régen kihűlt házasságának koporsójába. A második úti cél a karót nyelt Umberto Orcini gróf birtoka, ahol azonban kiderül, hogy a főnemes egy évvel korábban főbe lőtte magát, amikor rájött, hogy teljesen tönkrement. Lepusztult villájában életunt fia, Michele éldegél, akit cseppet sem háborít fel, hogy tudomást szerez eltitkolt féltestvéréről, és bár nincs pénze, felajánlja, hogy segít eladni Aurora Bellotto-képét, mivel Aurorát és Cirót sokkal szerethetőbbnek találja, mint elhunyt apját és anyját. Michele rögtön látja, hogy a festmény hamisítvány, és hatalmas örömöt okoz neki átverni vele a műkincskereskedőt, akinek áron alul volt kénytelen eladni apja képgyűjteményét a tetemes adósságok rendezése végett. Aurora legvégül az amerikai Davidet, az egykor Nápolyban állomásozó katonai helikopterpilótát keresi fel, aki az olaszországi Aosta-völgyben telepedett le, és turistákat reptet a mesés táj felett. David az, aki többet jelentett Aurora számára futó kalandnál, és akitől nem csupán pénzt fogadna el, de arra vonatkozó felajánlkozást is, hogy a jövőben együtt neveljék tovább Cirót. Vajon valóra válnak Aurora fiával és Daviddel kapcsolatos álmai?
David (Daniel J. Travanti), a mázlista NATO-katona ágyba kapja a reggelit Aurorától (Sophia Loren), aki nemsokára odabújik mellé…
Aurora útra kel a kisfiával, Ciróval (Edoardo Ponti)
1984 októberében mutatta be az NBC tévécsatorna az olasz filmkultúra nagyasszonya, Sophia Loren (Sophia Loren elátkozott románca + A Cassandra-átjáró) Aurora című, amerikai és olasz koprodukcióban készült megható drámáját, amely 1985 januárjában érkezett meg Európába, ahol mozifilm lett belőle. Magyarországra is eljutott, nálunk Szemünk fénye címmel forgalmazták, amely jóval ötletesebb az amerikainál és az olasznál is (ez utóbbi Qualcosa di biondo, ami szó szerinti fordításban Valami szőkét jelent, és Ciro szőkésbarna hajszínére utal). A Szemünk fénye Loren férje, Carlo Ponti (Zabriskie Point), valamint Loren mostohafia, Alex Ponti (Gyönyörű fotómodellek veszélyes vizeken) produceri közreműködésével készült John McGreevey, Franco Ferrini, Gianni Menon és Maurizio Ponzi forgatókönyve alapján (olasz mozgóképes művek esetében szinte megszokottnak számít, hogy a lehető legegyszerűbb történeteket is legalább három grafomán ember gyúrja megfilmesíthetővé). Bár a film kitűnő színészeket vonultat fel mellékszereplőként – Andrét a francia szupersztár, Philippe Noiret (Topáz + A testőrök visszatérnek + A nagy zabálás), Davidet a Magyarországon nem különösebben ismert, az USA-ban viszont kult-zsarusorozatnak számító és hét évadot megért Hill Street Blues főhőse, Daniel J. Travanti, Michelét pedig Ugo Tognazzi (Nászéjszaka a börtönben + A macska és a fogadást elvesztő cicababa + Őrült nők ketrece) tehetséges fia, Ricky formálta meg −, e férfiak karizma és mélyen átélt alakítás (na meg persze szépség) szempontjából labdába sem rúghatnak az Aurora figurájával tökéletesen azonosuló Sophia Loren mellett, aki bájos kisfia, Ciro szerepét saját gyermekére, Edoardo Pontira osztotta. Edoardo meglepően jól teljesítette a rábízott feladatot, derekasan helytállt a gyengéden érzelmes pillanatokban, nekem mégis abban a vicces jelenetben tetszett a játéka leginkább, amelyben a látását nemrég visszanyert kölyökként egy pillanatra elfelejti, hogy már nem vak, és automatikusan rányit az anyjára a lakókocsi parányi mosdójában, ahol Aurora épp félmeztelenül áll a tükör előtt. Aurora/Sophia − széles mosollyal az arcán − rögtön eltakarja a mellét a tenyerével, Ciro/Edoardo pedig leesett állal és mókásan vigyorogva állapítja meg, hogy csodaszép mamával rendelkezik.
André (Philippe Noiret), a félrelépő fogorvos alig bírja elrejteni a szeretőjét
Aurora és Ciro találkozása Michelével (Ricky Tognazzi), a legatyásodott örökössel
Ha a Szemünk fényét Loren mentora, a zseniális Vittorio De Sica rendezte volna meg ugyanebből az alapanyagból és ugyanezekkel a szereplőkkel, a mester vizuális érzékének köszönhetően filmtörténelmi klasszikusról beszélhetnénk. De Sica azonban ekkor már sajnos nem élt, a direktori feladatokat ellátó Maurizio Ponzi pedig ízig-vérig tévés produkciót forgatott, amely képiség terén nem kínál meglepetéseket, pedig a kamera mögött a jeles operatőr, Roberto Gerardi foglalt helyet, aki pont Lorennel és De Sicával forgatta az Altona foglyai című 1962-es drámát. A Szemünk fénye ennek ellenére felejthetetlen élményt nyújt, méghozzá a női főszereplője miatt, aki immár sokadszorra játszott káprázatosan. Loren számos olyan színészi tulajdonsággal bír, amellyel csak a legnagyobbak szoktak, a legfontosabb azonban ezek közül az őszinteség. Talán az egyetlen a világ legjelentősebb díváinak táborából, akinek soha egyetlen fals hangja sincs, sosem modoros és magamutogató, színtiszta érzéseket jelenít meg, és azokat nem csupán előadja, de a sajátjaiként prezentálja, az pedig, hogy „mellesleg” a földkerekség egyik leggyönyörűbb asszonya, csupán hab a közmondásos tortán. Apropó, asszonyi mivolt: Lorenből nem véletlenül lett az asszonyi méltóság és elegancia szimbóluma, hozzá képest napjaink ajnározott sztárszínésznői csak esetlen csajoknak nevezhetők. Nehéz szavakba önteni, mi a loreni varázs titka, a látvány és a művésznő kisugárzása, viselkedése azonban önmagáért beszél. Csak egyetlen példát mondanék: az új évezred blockbuster mozifilmjeiben egyetlen olyan női szereplőt sem láthatunk, aki olyan tartással lenne képes végigmenni az utcán vagy levonulni egy lépcsőn, mint Sophia Loren. Rávághatjuk persze, hogy mindez – kemény munkával – tanulható, de erős a gyanúm, hogy inkább születni kell rá… és ez egyre kevesebbeknek sikerül.
Daniel J. Travanti, Edoardo Ponti és Sophia Loren a Szemünk fényét reklámozza egy amerikai tévéújság címlapján
Sophia Loren leckét ad lépcsőn vonulásból a Szemünk fényében
Ráadás:
Sophia Loren egyetlen alkalommal vállalt filmbéli meztelenséget: egy 1951-es vígjátékban, az Era lui… sì! sì!-ben
A Szemünk fénye esküvői jelenetében André lányát a fasiszta diktátor, Benito Mussolini unokája, az aktmodellként is tevékenykedő Alessandra alakítja, akinek nem más a nagynénje, mint maga Sophia Loren (Loren húga, Maria, a diktátor jazzmuzsikus fiához, Romanóhoz ment feleségül). Alessandra egy ideig filmszínésznőként szeretett volna érvényesülni, de végérvényesen felhagyott a próbálkozással, amikor egy producer azt javasolta neki, hogy változtassa meg a nevét a siker érdekében
MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO:
