Logo Pic
Távolban lépkedő 2025. április 08.

Dada környéke, Somogy vármegye

2023 júliusában folytattuk a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra bejárását kis csapatunkkal. Egy szép napon a 8. szakaszt, a Belső-Somogy és a Mecsek, illetve a Kapos és a Dráva folyók között elterülő löszös-homokos dombságot, a Zselicet térképzetük fel. Ezúttal ellenkező irányban haladva, a felejthetetlen Szennai Skanzen után napraforgó táblák, sűrű erdők és apró tavak mellett haladtunk el a természet lágy ölén, hogy végül megérkezzünk Kaposmérőre.

475956092_1152866056545326_8028038165299616918_n.jpg

Kezdem messziről: Bárdudvarnok egy apró község Somogy vármegyében, amely Kaposvártól kb 10 kilométerre délnyugatra a belső-somogyi dombok között, a Zselici Tájvédelmi Körzet határán terül el. 1851-ben született Bárd, Lipótfa, Bánya és Szerászló egyesüléséből, de a Bárdudvarnok elnevezést csak 1908-tól használják. Hozzá tartozott Szentbenedek falu is, (ma Kaposszentbenedek), melyet 1421-ben adományozott Zsigmond király a Gereczi családnak, akik 1492-ben az őseik által alapított bencés prépostság kegyúri jogát is megkapták. Ide tartozik ma Kaposdada is.

20230726_154534.jpg

Kaposdada: Dada a mai Kaposszentbenedek helység határához tartozó Kaposdada-puszta helyén állott. A Jeruzsálemi Szent János-lovagrendnek három rendháza (Belk, Csurgó, Dada) is volt Somogy vármegye területén a középkorban. A lovagok már a XII. század második felében nyertek itt birtokokat Margit királyi hercegnőtől, III. Béla király testvérhúgától. Dadán, a jeruzsálemi Szent János-lovagrend ottani rendházáról, 1244-ből maradtak fenn oklevelek. 1267-ben azonban már a székesfehérvári rendház tartozékai között szerepel. 1279-ben már ismét önálló rendházként említik az oklevelek. 1335-ben már elveszítette önállóságát, ekkor a székesfehérvári rendházhoz tartozott, melynek főnöke bérbe adta. 1443-1453-ban a Tamási Vajdafiaktól birtokolt Kaposújvár tartozékai között sorolják fel.

20230726_163209.jpg

Kaposdada közelében található az Őze-tó is, melyet túránk során ejtettünk útba. Ő pedig hangulatos kis környezetével ejtett minket rabul.

476000935_1152866023211996_8821993710116356318_n.jpg

475873481_1152866029878662_7509521314474862674_n.jpg

Vissza a címlapra
Távolban lépkedő
Sziasztok! A nevem Tóth Béla Antal és eltökélt célom, hogy a TÁVOLBAN LÉPKEDŐ nevű oldalamon keresztül részletesen bemutassam hazánk és a Kárpát-medence legtöbb látnivalóját, természetes és épített értékeit. Néha azért kilépek a korlátok közül és a Kárpát-medencéből is, hogy szintesítsem az életet. Tartsatok velem, ha szeretitek a várakat, kastélyokat, kúriákat, templomokat, kolostorokat, hegyeket, sífelvonókat, szurdokokat, tavakat, folyókat, vízeséseket, kilátókat, múzeumokat, emlékhelyeket és mindenféle látnivalót, valamint kíváncsiak vagytok ezek részletes ismertetőire. Aprólékosan bemutatok mindent, sok-sok fotóval megízesítve. Nincsenek kötöttségek, csak végtelen élmények.
Legjobban pörgő posztok
A Lazio elleni mérkőzés
Apuleius • 1 nap
Cambiaso legalább egy hétre kiesett, Gatti visszatérhet
venember83 • 5 nap
A Bologna elleni mérkőzés
Apuleius • 7 nap
A Juventus új edzőt és sportigazgatót kereshet
Apuleius • 3 nap
Szünet előtt még behúz egyet. Krúbi: Spontán Kollabok (lemezkritika)
Recorder.hu • 20 nap
Cikkek a címlapról
Ide vidd a kutyát strandolni!
    Állandó problémaköre a kutyásoknak, hová lehet menni pancsolni a kedvenccel. Mert igen, a nyár és a fürdés nekik is jár, sőt. Most hoztam egy menő listát nektek, kutyafuttában közlöm is, hogy rá tudjatok keresni igény esetén. A kutyabarát szolgáltatók közül természetesen nem maradhatnak ki a…
5+1 hasznos tipp a méhek napjára
A legelőtől az itatón át a tudatos mézvásárlásig.  1994 óta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére április 30-án tartjuk a méhek napját! Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és…
>