Bizonyos modelleknél szó szerint könnyekig hatódtam, annyira mélyen át lehet érezni az autótörténelem egy-egy megismételhetetlen szeletét. Aki nem autós, annak is élmény a múzeum, aki meg autós, akár érinti az Alfa Romeo a szívét, akár nem, földbe fog gyökerezni a lába, annyira tömény az élmény.
Az idén 30 éves Larini által vezetett 155-ösnél még libabőröm is lett. A történelem, a forma, az életigenlés, a vezetési élmény, a hang, az illat, minden, ami miatt az agyad utolsó kis tekervényébe is beleférkőzik az autók iránti rajongás, itt van, több, mint egy évszázadra visszamenően. Gyönyör. Bizonyos értelemben egyszerre szomorú, mert ami most jön, az senkit nem fog érdekelni 100 év múlva, másrészt felemelő, mert ezekkel az autókkal “élhettem”. Az európai ízlés, tudás és történelem esszenciája ez itt.