Várkonyi Gábor Autóblog

Várkonyi Gábor Autóblog

Az ötödik generáció Prius már megengedheti magának

2024. április 26. - Várkonyi Gábor Autóblog
Amikor az első képek kijöttek az új Priusról, magamra haragítottam a lelkes fogyasztásbajnok közösséget azzal, hogy megemlítettem a koncepció trollkodási faktorát. Adott egy autó, amit generációk óta arról ismerünk, hogy mindenről megbízhatóan lehoz, ami szép, kellemes, izgató, kikapcsoló és örömteli a vezetésben. Cserébe átalakul minden agyi funkció, a testtartás és a lét puszta értékelése is, és alárendelődik a decikkel való harcnak. Valahol, titokban, a lélek mélyen egyfajta perverz örömet okoz Prius használat közben, ha egységnyi idő alatt a lehető legtöbb autóst sikerül feltartani a forgalomban. Olyan, mintha ilyenkor még egy kicsit kevesebbet fogyasztana.

440332181_944453797470902_8304511130166246918_n.jpg

Az, hogy az ötödik generáció Prius néven futhat tovább úgy, hogy mindennek beint, ami eddig igaz volt "a" Priusra, egy olyan humor, amit nem vártam volna a japánoktól. Durvább, mintha egy német képes lenne két pillanatra nem komolyan venni magát.

Miután a hibrid technológia széles körben elterjedt, és olyan autók tömkelege is "viseli", amelyek egészen autószerűek lettek, megbízhatóak és szerethetőek, a Prius koncepció, eredeti formájában érdektelenségbe fulladt, ehhez az utolsó generáció külön hozzájárult már-már komikusságba hajló rondaságával, ami, egyébként a második és a harmadik kivitelre szerintem egyáltalán nem volt jellemző.

439620433_944453864137562_3719469941092053414_n.jpg

Akio Toyoda pedig, mintha a lelke mélyén kicsit szégyellte volna, hogy mit műveltek emberek millióval, amikor szabotálták a vezetési élményüket, úgy tűnik, parancsba adta, hogy egyszer az életben próbálják ki, milyen, amikor birtoklási vágyat ébreszt egy Prius. Nem spórolási vágyat. Birtoklási vágyat.

Az izgalmas, kispolgáriságot nyomokban sem tartalmazó formának, és a 223 lóerőnek olyan ára van, ami felborította a Prius szentélyt, és a forinthágás oltárán hagyott áldozatokat visszaszolgáltatta a használóknak. Élmény menni vele, jó benne ülni, és szívből szerethető.

Ezekért cserébe más áldozatokat kért az autózás mindenható Istene, aki elűzte a gonoszt, és felszabadította a lemondásban sanyargatott Prius-os lelkeket. Az élvezetért cserébe fejtérrel, csomagtartó mérettel, átláthatósággal fizetünk.

Nem bánom, lemondok az erényekről.

440119653_944453957470886_1115609584327025438_n.jpg

Cserébe egy – nem túl gyorsan – tölthető PHEV autót kaphatok, 60-70 kilométeres valós hatótávval, lemerült akkuval nem kiemelkedő, de abszolút értelemben mégis nagyon takarékos hajtással, ami levedlette a bőgés kultúráját, nem egészen, de nagyrészt.

Hogy folytassam a meglepetések sorát: van élő, érzékeny, visszajelzést adó, szerethető kormányzás is. Egyszerűen bámulatos.

A gombokról nem is beszélve. A Prius egy jól kinéző, használható, szerethető, vezetési élménnyel is kedveskedő, hétköznapokat megédesítő vágy tárgy. Szinte ég az ujjam a billentyűkön, olyan nehéz ezt leírni.

439337154_944454267470855_3163086468283685433_n.jpg

Sajnos, sok nem lesz belőle az utakon. Ahhoz drága, és sok szempontból egyszerűen tényleg nem igazán praktikus. Az év zöld autója lett az Egyesült Államokban, ami a használhatóságát és takarékosságát tekintve, valamint a nyersanyag spórolás tényét nézve minden ízében megérdemelt. Ez kellene, mint jövőkép. Megfizethető formában.

Hagyhatták volna szép csendben kimúlni a Priust, a sok Corolla, CH-R, Camry árnyékában, mint egy meghaladott kor letűnt ikonját. Ehelyett újraélesztették, és csináltak belőle egy olyan autót, ami mindenkit meggyőz, aki eddig hallani sem akart arról, hogy hétköznap Prius legyen a társa.

Ha túl pikírt voltam helyenként, akkor előre is elnézést kérek. Természetesen a Prius a világ legjobb autója. :)

440018711_944454027470879_162646216051053126_n.jpg
439605618_944454100804205_1781827065846228849_n.jpg

440120839_944453687470913_7638040997591976465_n.jpg

440277866_944454157470866_1326214185811489149_n.jpg

440036199_944454200804195_6720510982994010002_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://varkonyigabor.blog.hu/api/trackback/id/tr9918390453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása