Jóval azelőtt, hogy egyetlen saját márkás kínai autó megjelent volna az EU piacán, lehetett tudni, hogy mire készülnek a kínai cégek. Keveseknek volt a radarján, kevesek hitték el azt, hogy döbbenetes sebességgel lesznek itt, és szinte senki sem gondolta, hogy egyszerre kezdenek milliós nagyságrendben exportálni, miközben szorítják ki a nyugati cégeket a saját piacukról.
Ma ott tartunk, hogy szinte divat teljes defetizmussal beszélni a saját iparunk innovációs képességéről és általános tudásáról, miközben a kritikátlanul veszik át egyes médiacsatornák és fogyasztói rétegek a kínai narratívákat.
Az átalakulás elemzői szemmel mindig izgalmas, függetlenül attól, hogy számunkra épp kedvező, vagy kedvezőtlen a dolgok állása. Nyilván jobb arról írni, amikor az európai ipar sikereket ér el, a következő évtized fókuszában ugyanakkor egyértelműen a változó erőviszonyok lesznek.
A kínai terjeszkedésnek az én megélésben lezárult egy korszaka. Röviden összefoglalva, túl vagyunk azon a fázison, amikor számolatlanul van beleöntve a pénz a rendszerbe, kormányzati oldalról meg van engedve, hogy túlpörögjön az ágazat. Amit sokszor úgy írnak le a nyugati médiában, mint "kockázatot", "összeomlást", hatékonytalan pénzelverést, "igazságtalan" szubvenciót, az megtette a hatását, csak nem úgy, ahogyan azt a mi logikánk szerint érdemes vizsgálni.
Kína nem egy nyugati típusú gazdasági berendezkedés, ezzel az evidenciával nem is mondok semmi újat. Miért kellene azon a szemüvegen keresztül vizsgálni a gazdaságukat, amin keresztül a "nyugatot" elemezzük. Még 30 éve sem csináltak semmi olyat az autóiparban, ami említésre méltó lett volna. Lényegében másfél évtizede pörögtek be úgy a dolgok, hogy mostanra a 100+ éves nyugati márkák is tudják, hogy nem lesz semmiféle visszafordulás, új egyensúlyt kell keresni, és a dominancia már csak a kínai belső piac méretéből fakadóan is kínai lesz.
Az a történet ugyanakkor, amely szerint jön Kína, és a semmiből leigáz mindent és mindenkit, túlzás, és érdemes ezen a ponton nem elveszíteni a józan ítélőképességünket. Féltek már így Japántól, aztán Dél-Koreától, bár mindkét eset más, hiszen mégiscsak "nyugati" rendszeren belüli konkurencia érkezett. Kínát rendszer szintű kihívónak írják le egyes politikusok.
Az első "fázis", a dömping, a "mindenre lövünk", a "semmi sem drága", megjegyezhetetlen mennyiségű márkával, megjegyezhetetlen mennyiségű modellel, átláthatatlan struktúrákkal, hagyományos és alternatív kereskedelmi modellekkel, nem konzisztens árazással, üzleti alapon nem működő lízing szerződésekkel, utópisztikus darabszám elvárásokkal véget ért.
Az export kényszer alatt álló márkák, a forró pénztől lüktető ágazat, a piac ismeret nélkül belépő márkák, a tucatszámra megjelenő, egymástól nehezen megkülönböztethető autókkal érkező, egzotikusnak ható gyártók az első hullámban megtették a hatásukat, a faltörő kos szerepet eljátszva bedöntötték az ajtót Európában.
A második fázishoz eltérő tudás és stratégia kell. A kínaik egyszerre türelmesek és végtelenül türelmetlenek is. Stratégiailag türelmesek, taktikailag türelmetlenek. Az újdonság ereje nem tartható fenn tetszőleges ideig, ahhoz, hogy ne egy átláthatatlan katyvasz maradjon meg az európai vevő fejében, portfólió tisztítás fog következni. Nem kell két tucat ugyanúgy kinéző akkus SUV. Nem kell két tucat agresszív árazású dömping modell. Nem kell megkockáztatni, hogy a lendületet olyan hírek törjék meg, amelyek garanciális problémákról, akadozó alkatrész ellátásról, minőségi gondokról, vagy megszűnő - de tegnap még két kézzel pénzt szóró - márkákról szóljanak.
Kína kormányzati szinten lépett, és az export engedélyek rigorózusabb vizsgálatában a második fázisba léptette a terjeszkedést. Lassabb, de alaposabb megdolgozása következik a piacnak. Kevesebb márka, pontosabban osztott szerepekkel, és jól kiépített kereskedelmi stratégiával, valamint helyi, azaz európai gyártással jellemzi azt, ami a következő években történni fog.
30% költségelőnyről szoktak írni az ágazatot ismerők a kínaik kapcsán, ami még helyi gyártás mellett is bőven ad puffert. Ezzel együtt az a "széles spektrumú" pénzszórás nem fog menni, amit eddig láttunk, mert meg kell tanulniuk egy idő után saját lábon állni. A kínai állam sem azért van, hogy a végtelenségig öntse a pénzt a piacvásárlásba. Innentől lesz érdekes a verseny. A klasszikus márkák közül a következő 3-5 évben sokan el fognak vérezni, erről egyre nyíltabban beszélnek iparági szereplők. Nem túl nehéz kitalálni, hogy kikre gondolnak.
A brutális versenyben a félig-meddig magukra hagyott nyugati cégek erősebb szereplői durva költségcsökkentés mellett kemény innovációs drillben vannak mostanság. Aki nem ezt az utat járja éppen, az a létével játszik. A kínaik hatalmas segítséget kaptak az állami pénzekkel arra, hogy átugorják az egyébként szinte átugorhatatlanul magas bekerülési korlátot az autóiparban, de hamarosan a saját lábra állás ideje jön el, és ez koránt sem olyan egyszerű és koránt sem vezet ide olyan egyenes út, mint ahogyan azt sokan elképzelik.
Az esetlegesen a második fázisban elhulló cégekért ugyanakkor senki sem fog könnyeket hullatni Kínában. A globálisan domináns szerepre törő, 4-6 kifejezetten erős és életképes cég létrehozása a legfontosabb cél. Ehhez most az kell kínai oldalról, hogy világosan érthető szerepeket lehessen megkülönböztetni a cégeiknél. Design, szegmentálás, márkaüzenet, technológia célterületek kijelölése, kiszámíthatóság. Ezek rettentő komoly kihívásokkal járó célkitűzések, amik nem elsősorban anyagi erőforrásokkal, hanem átgondolt víziókkal elérhető dolgok.
A kereskedelmi stratégia "konszolidációja" legalább ilyen nagy munkaterület, és ebben egészen jól haladnak már. Most láthatjuk azt Európa szerte, hogy az elégedetlen kereskedőházak és márkakereskedések "ellenállhattalan" ajánlatokkal vannak kimozgatva a régi szerződéseikből a régi szereplőkkel.
A jövő héten ismét indulok Kínába. Kíváncsi vagyok, mi változott egy év alatt.