

































A múlt heti Millásreggeliben a Futómű rovatban többek között arról beszéltem, hogy a USMCA egyezmény lényegében halott, legalábbis ebben a pillanatban nagyon úgy tűnik. A Trump által indított folyamatok kapcsán a Mexikó-USA-Kanada szabadkereskedelmi övezete vámokkal szabdalódik szét.
Ez Kanada és Mexikó számára is kedvezőtlen, és kérdéses, hogy hosszabb távon az amerikaiak tudnak-e munkahelyeket teremteni és profitálni abból, hogy megnehezítik a szomszédaik életét. A detroiti autókiállítás árnyékában michigan-i egyetemi kutatók arról beszéltek, hogy rövidtávon termelési átcsoportosulás várható az USA javára, hosszabb távon megemelkedett költségekkel kell számolnia a vásárlóknak. Meglátjuk.
A kanadai kormány eközben igyekszik megtartani a gyártási kapacitásait. Egy tucat igen drága tengeralattjáróra adnának rendelést a hírek szerint. Német és dél-koreai cégek versenyeznek a megrendelésért, a feltételek között szerepel ugyanakkor, hogy az adott ország autóiparának létre kellene hoznia egy gyárat Kanadában. Ennyire fontos egy-egy autógyár "elhozása" egy-egy országnak.
Szó volt még arról is, hogy az EU a kínai autókra kivetett vámok helyett minimum árat szeretne, amivel csak annyi a gond, hogy rendkívül könnyen kijátszható intézkedés, érdemes csak a napelemek piacát tanulmányozni ezzel kapcsolatban.
A kínai kormány a világon elsőként fogyasztással kapcsolatos előírásokat tesz közzé elektromos autók számára. Az intézkedés technológiai ösztönzőnek van szánva, takarékosabb és hatékonyabb villanyautók gyártására.
Hallgassátok vissza a teljes adást itt!
"Senki sem akarja igazán az elektromos autókat" – írja a Telegraph. A Stellantis európai vezetőjének nyilatkozatából ragadták ki ezt a figyelemfelkeltő mondatot, amit azért árnyalni kell.
Emanuele Cappellano összefoglalva annyit állít, hogy "nincs természetes kereslet" az elektromos autókra, ha az európai kormányok továbbra is erőltetik ezeknek az autóknak az eladásait, akkor az egész ágazat csak veszteségeket fog termelni.
Cappellano szerint az elektromos autók eladását az adó jóváírások, az állami támogatások, és a gyártók hatalmas kedvezményei hajtják, nem a piac természetes alakulása, a gyártók pedig azért kénytelenek belemenni ebbe a játékba, mert az előírt elektromos kvóták teljesítése mellett tudnak csak olyan autókat eladni, amikkel pénzt is lehet keresni.
"Ma az a helyzet, hogy vagy büntetést fizetek, vagy olyan autót adok el, amin pénzt bukok" utalt a Stellantis európai főnöke arra a tényre, hogy továbbra is nehéz a tisztán elektromos autókon egyáltalán bármifajta profitot realizálni, miközben a belsőégésűek eladását az utánuk fizetendő büntetések szabotálják üzletileg.
A briteknél a jelenlegi munkáspárti kormány visszaállította azt a korábban egyszer már kivezetett szabályt, mely szerint 2030-tól már egyáltalán nem lehet eladni csupán belsőégésű motorral ellátott autót a szigetországban. 2035-től pedig csak elektromos autók regisztrálhatóak újonnan. Iparági képviselők szerint ez a cél továbbra sem reális, az ide-oda tologatása ezeknek a szabályoknak pedig aláássa a tervezhetőséget, miközben az ország gyártási helyszínként is egyre versenyképtelenebb.
A magam részéről annyit fűznék hozzá ehhez, hogy pont a Stellantis korábbi vezetője, Carlos Tavares "átállása" a tiltogatós frakcióhoz egy érdemi gyengülést jelentett az autóipar érdekérvényesítő képessége kapcsán. Az, hogy a Stellantis elektromos autói nem igazán versenyképesek, az az ő üzleti problémájuk, de tágabb értelemben véve sajnos rengeteg európai munkahely van veszélyben az opportunista menedzseri döntéseik miatt.
Azt sem gondolom igaznak, hogy nincs természetes kereslet elektromos autókra. Van. De a jelenlegi rendszer egy adózási piramisjáték, aminek ebben a formában nem lesz jó vége.
Nem csak EU-s szinten, hanem tagállami és – mint látható –, nem tagállami szinten is szétcsúsznak a szabályozási mechanizmusok, tovább fragmentálva egy egyébként is jelentőségéből veszítő piacot. Technológiai semlegesség, kis elektromos autókra kedvező adózási környezet, nagyobb elektromos autókra világos adózási keretek, és önellátást legalább részben biztosítani tudó láncok létrehozása lenne most a fontos munka. Mindezt pedig úgy, hogy legalább 10 évig ne változtassunk ezeken.
A Telegraph cikk itt olvasható.








2025 üzleti eredményeit elemezve fellángolt a vita arról, hogy mi tűnik értelmes stratégiának a nyugati, főleg német autógyártók részéről Kína kapcsán.
Nagyjából tíz évvel ezelőtt volt a csúcson a német autóipar, már ami a Kínában megkeresett pénzeket illeti. A VW konszern stabilan vezette a piacot, különböző vegyesvállalatain keresztül nagyságrendileg 5 milliárd eurót keresett meg egyedül ezen a piacon évente. A világ rendben volt, – mármint a németek számára –, dízelbotrány előtt vagyunk nem sokkal, ömlik a pénz, van miből fizetni a nagyvonalú juttatásokat az európai dolgozóknak, van pénz a fejlesztésekre, megrendíthetetlennek tűnik az üzleti modell.
A világ akkortájt fej-fej mellett legnagyobb gyártója a Toyotával a teljes éves profitjának 30-50% közötti részét Kínában termelte meg azokban az években.
A Mercedes és a BMW számai hasonultak a konszern számaihoz. Bele sem mert senki gondolni abba, hogy ezek a pénzek egyszer elapadnak. Pedig nagyon is bele kellett volna gondolniuk.
A dízelbotrány és az az elektromobilitás, karöltve az EU öngyilkos iparpolitikájával legfeljebb égésgyorsítóként szolgáltak ebben a történetben. Azért az időzítés, az élet-halál kérdése, így is. Továbbra is sziklaszilárd meggyőződésem két dolog:
1: Kínából akkor is kiszorították volna a nyugati gyártókat, ha termék, gyártás, és költség szinten tartják a versenyt a kínai állam által pajzsra emelt honi iparral.
2: Ha egy kontrollált visszahúzódással, időben, – otthon a politika által nem magunkra gyújtott házzal – irányt váltanak, akkor stratégiailag sokkal-sokkal állapotban lenne most az európai ipar.
2026 van, és a világ olyan, amilyen. El kell fogadnunk az új realitásokat, ezekből kiindulva pedig adódik egy olyan dilemma, amivel sem a tőzsdei befektetők, sem az autóipar csúcsvezetői egyelőre nem tudnak semmit kezdeni. Mi legyen a kínai jelenlétével a német autóiparnak?
Kezdjük a jó hírekkel. Annak ellenére, hogy továbbra is zuhannak az eladások a világ legnagyobb autópiacán a külföldi gyártók számára, annak ellenére, hogy jelenleg inkább ráfizetés ott lenni, annak ellenére, hogy hatalmas a profit zuhanása mindenkinek, ezek a számok nem tűnnek annyira rettenetesnek, mint amennyire sokan várták ezeket.
13 éve nem adtak el ilyen kevés autót Kínában a németek. Ha a VW példáját nézzük, amely cég minden más külföldi gyártónál mélyebben be van ágyazva a kínai mindennapokba, akkor láthatjuk, hogy a 2010-es évek közepéhez képest 2023-ra már megfeleződött az onnan érkező profit, 2025-re pedig, ha készen lesznek a "számok", rongyos egy milliárd eurós profitot várnak csak. Azt is inkább a belsőégésűekhez köthetően.
Goldman Sachs, Morgan Stanley, UBS, Barclays, Bernstein. Mi a közös ezekben az befektetési házakban? Az, hogy az elemzőik a látszólagos szűnni nem akaró rossz hírek ellenére alul értékeltnek gondolják a német autógyártók részvényeit.
Ellentmondás? Látszólag. A "piacok" ugyanis úgy tűnik, hogy beárazták azt, hogy nem lesz visszafordulás, és nem lesz többé számottevő eredménytermelő képessége Kínának a németek számára.
Jó hír? Részben. Miért? Mert innen indul a dilemma. A vita arról szól ezen a ponton a különböző frakciók között, hogy miként alakuljon innentől a stratégia. Ha az a kiindulási alap, hogy Kínában valóban nem terem babér, akkor az ottani operációra allokált erőforrások szükségtelen tehernek tűnnek tőzsdei szempontból. Pénzégetésnek.
Egyszerűen megfogalmazva: ha már eleve arra számít a befektetők egy jelentős része, hogy Kína le van írva a németek számára, és a részvényárfolyamok azt tükrözik, hogy végigszámolták az üzleti modelleket Kína nélkül, és még ennek a szcenáriónak a szintje alatt van az értékeltség, akkor most érdemes beszállni a részvénybe.
DE: csak akkor, ha az egészségesre zsugorodás folytatódik, és Kína kiesését tudja kompenzálni Európa és az Egyesült Államok piaca.
Kell ehhez továbbá az is, hogy a költségek gyorsabban essenek, mint ahogyan a forgalom. Ez egyelőre esélyes, látva azokat a rigorózus spórolási menetrendeket, amiket a németek mindenhol tolnak.
Két év után először az eredményvárakozások emelkedtek a német autóipar globális teljesítménye kapcsán, és az új, tényleg remek modellek most indulnak, ráadásul több hajtási megoldással.
A veszély? Az "ellenfrakció" szerint a kínai piacról való távozás a skálázhatóság kapcsán beláthatatlan következményekkel jár, és technológiai lemaradást is kockáztatnak egyes területeken, ha nem tartják rajta az ujjukat a kínai "lüktetésen" a németek. Ehhez a táborhoz csatlakoznék egy board meetingen. Akármennyire is fáj, tartani kell az állásokat, ameddig csak lehet.
Mindkét tábor lélegzetvisszafojtva figyel egy dolgot: hol áll meg a zuhanás? Hol stabilizálódik a darabszám a kínai piacon?
Ez több faktortól függ, és sajnos úgy tűnik, hogy kevés valódi ráhatása van az eseményekre ezeknek a cégeknek. A gyilkos árverseny most fogja kitermelni a céghullákat. A szelekció elindult. Ha ez a folyamat időben nagyon elhúzódik, akkor sokáig kell pumpálni a pénzt a puszta létezésért küzdve Kínában. Ha viszonylag hamar lefut, akkor a korábbi eladások töredékére belőve, elképzelhető, hogy megtalálható egy új egyensúly. Az európaiak örülhetnek, ha ottmaradhatnak az asztalnál. A jelentőségük nagyságrendekkel csökken, és ebből nem látszik a visszatérés.
Mindez nem jeleneti azt, hogy a nyugati "blokkban" is ez vár rájuk. Sőt. Az arányok, az időzítés, és a nem utolsó sorban a geopolitikai feszültségek alakulása dobálja most ide-oda a "hajót".
Két, önmagában is fontos hír. Az észak-amerikai piac kicsit jobb lett, mint az általános várakozás, a finanszírozási "lufi" és az amerikai szinten elszálló kamatok ugyanakkor komoly rizikót jelentenek a jövőre nézve. Az európai adatok a körülményekhez képest nem drámainak, – már ha adottnak vesszük, illetve megszokjuk, hogy a Covid óta tartósan hiányzik milliós nagyságrendű eladás a korábbi évekhez képest –.
A "nagy" dolgok pedig nem ezeken a piacokon, hanem a kínain dőlnek el. Pontosabban: a világ legnagyobb autópiaca még mindig messze van attól, hogy érett, stabil, kifejlett piacnak lehessen nevezni, éppen ezért rendkívül izgalmas figyelni a dinamikáját. Nagyon rövid idő alatt cserélődnek a pozíciók, tolódnak el a hangsúlyok, válnak nyertesekből vesztesékké, és mellőzöttekből bajnokokká vállalatok. Egy valós időben megfigyelhető autóipari "labor".
Miután a kormányzat "levette az óvó kezét" erről az iparágról, "éretté" nyilvánítva azt, a darwini túlélési küzdelem kezdetét vette. Hamarosan ki fog rajzolódni, hogy ki erősödik meg, és válik globálisan komoly versenyzővé, méghozzá tartósan, és ki esik ki a játékból.
Ahogy a címben is olvashattátok, a BYD a mezőnytől némiképpen elszakadva dominálja a piacot. Összesen 4,6 millió körüli eladásokkal kiemelkedik a teljesítménye. Ebből 2,26 millió tisztán elektromos autóval, és 28% növekedéssel ebben a szegmensben bőven túltesz a 8,6% esést mutató Teslán, amely nagyságrendileg 1,6 millió autót tudott eladni. Mindezt úgy, hogy a Tesla értékesíthet Kínában, a BYD pedig ki van tiltva az Egyesült Államok piacáról.
Li Shufu birodalma tűnik a másik nagy nyertesnek. A Geely konszern több, mint 3 millió autót adott el, ebből 1,7 millió NEV autó volt Kínában, ami 90% (!!) növekedést jelent ebben a szegmensben.
Kínában az eddigi stabil második helyéről a dobogó harmadik fokára szorította a VW konszernt a Geely.
A Chery csoport nagyságrendileg 2,8 milliós eladással továbbra is komoly játékos, és ami ennél is fontosabb, export bajnok, ami a kínai belső piac gyenge jövedelmezőségét tekintve kifejezetten jó hír a vállalat befektetői számára. 1,34 millió autót exportáltak. Több, mint 900 000 NEV autóval 54% növekedést értek el, miközben "hagyományosan" nem ez a terület a leghangsúlyosabb számukra, ami az értékesítés megoszlásából adódik.
A NIO-Xpeng-Li Auto hármasa számított hosszú ideig a legdinamikusabb villanyautós triónak, de itt is látszik eltolódás.
Az Xpeng túlteljesítette a saját céljait, 350 000 darabos értékesítéssel számoltak, közel 430 000 lett belőle. A Li Auto terveiben 630 000 autó szerepelt, itt viszont "csak" 406 000 darabos értékesítést jelentettek. A NIO tervei 440 000-ről szóltak, 326 000 lett belőle.
Az Európában is az ismertebbek közé tartozó Zeekr 320 000 helyett 224 000 darabnál jár, amivel gyakorlatilag stagnál.
Nagyot "leapett" (elnézést) a Leapmotor, a Stellantis partnere fél milliós darabszámot tűzött ki célul magának 2025-re, a hírek szerint ezt kb. 100 000 darabbal fejelte meg végül. Biztosan benne van ebben a Stellantis hálózatnak a segítsége is.
A Xiaomi az igazi szenzáció, az első teljes évében 410 000 autót értékesített, ami, összehasonlítva a régóta pénzt égető kínai start-upok hasonló számaival, figyelemre méltó, főleg úgy, hogy állítólag pénzt is keresnek.
Furcsa kontraszt ezzel szemben az, amit a németeknél látunk. 13 éve nem adtak el ilyen kevés autót Kínában. VW konszern, Mercedes és BMW együtt még a 4 milliót sem érték el a hatalmas kínai piacon. Számokban kifejezve: Mercedes: -19%, BMW -15%, VW konszern -8%.
Drámainak tűnik, DE: összesen "csak" 1,5% mínuszt jelentettek a globális kiszállítások kapcsán, összesen. A kínai piac annyival növekszik abszolút értelemben, és közben más piacokon annyira stabilak az állasaik, hogy a három nagy német nem esett vissza darabszámát tekintve drámaian. A kínai tortából ugyanakkor egyre vékonyabb szeletet kapnak.
Ha azonban a tisztán elektromos autók eladásait nézzük, ami egy indikátora annak, hogy merre megy a dolog Kínában, akkor a kép elég drámai. Részben becslésekből, részben hivatalos számokból kiindulva, a németek jelentéktelennek mondhatóak a kínai elektromos autó piacon. VW csoport valahol 115 000 körüli BEV-et adott el. Az a nem létező kategória Kínában. A BMW január-november között nagyjából 50 000 BEV eladással számol, -46%-ot jelent ez. A Mercedes -47%-ot esett az amúgy sem jó kiindulásából, január-november között tavaly 11 000 BEV-et értékesített. Láthatatlan, egy akkora piacon. Ezek kijózanító számok.





A szokásosnál is több olvasással teltek az elmúlt napok, egy interjú pedig különösen tetszett. Luca de Meo, miután elhagyta az autóipart, még szabadabban beszélt az Auto-Motor und Sportnak az elmúlt évtizedeiről az iparágban.
Eltérő kultúrák eltérő problémamegoldási stratégiáiról kérdezték, és pontosan azt a választ adta, ami egyes nemzetek autóinak jellegében tökéletes visszatükröződik:
"Az olaszok vesznek egy bonyolult problémát, és utolsó pillanatban találnak egy egyszerű megoldást. Az amerikaiak szeretik az egyszerű és nagy problémákat, és ezekre egyszerű és könnyen skálázható megoldásokat dolgoznak ki, mint például a Big Mac. A németek imádják a bonyolult problémákat, és ezekre jellemzően bonyolult válaszokat adnak. A franciák pedig vesznek egy egyszerű problémát, és az arra adott választ túlbonyolítják, szimplán azért, mert képesek megcsinálni."
Kár, hogy itt nem kérdezett rá az újságíró arra, hogy Luca de Meo hogyan látja az ázsiaiakat ebből a szempontból, már csak azért is, mert dolgozott a Toyotánál.
Arról, hogy mi a különbség egy japán vagy egy koreai elképzelés között, lehet sejtésünk annak alapján, amilyenek az autóik. Szerintem elég szignifikáns az eltérés a két hozzáállás között. A kínait pedig éppen tanulja a világ.
Olyan is van, amit lassan elfelejtünk, mint például a britek furcsa tekervényeinek autóban testet öltő megoldásai.
Az autó egy-egy nemzet kultúrájának, életörömének, szorongásainak, kreativitásának, önbizalmának, esztétikai érzékének tárgyi manifesztációja. Kifogyhatatlan téma, különösen, ha a múltat is vizsgáljuk, amikor a jelent vagy a jövőt meg akarjuk érteni. Remélem, hogy színes marad ez a világ. Most megint azt tapasztalhatjuk, hogy kidomborodóban vannak a különbségek, és ez okot ad az örömre!
Boldog új évet mindenkinek!
Kellett ez a két hét csend, nekem legalábbis biztosan jót tett. Remélem mindenkinek pihenéssel és feltöltődéssel telt az év vége!
2026 trendjei autóipari szempontból kifejezetten izgalmasnak ígérkeznek. A harmadik generációs, szerethető, jól kinéző, érett villanyautók itt vannak a "nyakunkon", ahogyan a multipoláris világrend is. Utóbbi ténynek most még beláthatatlanul nagy következményei lesznek a piacokra és az ellátási láncokra egyaránt. A geopolitikai feszültségek, a nagyhatalmi könyöklés, – Európa jelentéktelendése mellett – a mindent felülíró tényező lesz a következő években az autóiparban is.
Tegnap az idei első Millásreggeli Futómű rovatában az A-osztály gyártásának Kecskemétre "költözése" volt a fő téma. Közben zajlik a CES Amerikában, ahol a Bosch helyi vezetője arról nyilatkozott, hogy 2035-ben is nagy szerepe lesz a benzinmotoroknak az USA piacán. Becslésük szerint az eladott autó 70 százalékában lesz valamilyen formában belsőégésű motor, ezzel a prognózissal pedig élesen ellentmondanak pár évvel ezelőtti helyzetértékelésüknek.
Lekerekítve a képet, két példával illusztráltam a helyzet bonyolultságát. Thomas Schäfer, a Volkswagen vezetője azt nyilatkozta az AMS-nek, hogy nem lesz több Polo méretű autó belsőégésűvel az EU piacán, mert az euro norma szigorodása miatt nem jön ki a business case a kipufogógáz kezelés költségei kapcsán.
Főnöke, Oliver Blume, – aki közben már nem a Porsche vezetője –, azt nyilatkozta egy másik interjúban, hogy hiba volt a Macan-t csak elektromos verzióban piacra dobni.
A magam részéről pedig azt tudom ígérni 2026-ra, hogy 7 év után is itt leszek nektek a blogon, igyekszem a legaktuálisabb, legexkluzívabb infókat és elemzéseket hozni idén is. Lehet, hogy kicsit kevesebb úttal és kicsit kevesebb írással, cserébe több beszélgetéssel és videós tartalommal. Az időbeosztásomon mindenesetre céges érdekek miatt is kénytelen leszek változtatni.
Az Automotive Summit előkészületeit is megkezdtük, remélem, hogy május 20-án – a terveim szerint – sok külföldi vendéggel emelhetjük tovább a rendezvény nívóját.
Köszönöm, hogy eddig is velem tartottatok, remélem idén is megszolgálom a figyelmeteket!
Hallgassátok vissza itt az idei első Futómű rovatot!