Felfoghatatlan összeg, még kínai léptékkel is. Ráadásul ez csak a kedvezmények egy "szűk" metszete. A Centre for Strategic & International Studies tanulmánya ugyanis kiemeli, hogy ez a pénz alapvetően a vásárlási kedvezményekből és ipari támogatásokból áll össze. K+F hozzájárulás a villanyautózás kapcsán, forgalmi adókból adott kedvezmények, közvetlen hozzájárulások állami és helyi szinten vásárlásokhoz, ingyen, vagy kedvezményesen biztosított infrastruktúra, föld, vagy energia gyáraknak.
Ezek, főleg egy jól definiált és világosan idősíkon megfogalmazott tervvel együtt az elektromobilitás megkerülhetetlen szereplőjévé tették Kínát 15 év alatt, lényegében a semmiből.
A 230 milliárd dollárba ugyanakkor a beszállítói lánc, különösen a nyersanyagok biztosítására létrejött konglomerátumok globális hálózatának a kiépítése nincs benne, ami legalább ekkora, ha nem nagyobb falat, ami az állami hozzájárulásokat illeti.
Talán így egy fokkal könnyebb érteni, hogy miért nem olyan egyszerű ügy ez, európai vásárló szemszögéből nézve. A "fejlettebb elektromos autókat adnak olcsóbban" mantra egyszerűen önmagában nem állja meg a helyét, és egy normálisan működő piacgazdaságban semmilyen szektor nem számíthat arra, hogy erővel, akarattal, végtelen pénzzel és komoly politikai nyomással kialakít a kormányzat számukra egy olyan környezetet, ahol újragyarmatosító jelleggel ki tudják venni más országokból azt, amire szükségük van ahhoz, hogy piacot vegyenek.
Önmagában ez azonban szintén nem elég ahhoz, hogy megértsük a helyzetet. Ha a termék nem lenne jó, akkor önthetnék a pénzt napestig az autóiparba, semmi nem jönne ki belőle. A kínaiak megtanultak autót gyártani, rég nincsenek semmiben sem rászorulva a nyugati segítségre, akku technológiában, konnektivitásban és olcsó, rugalmas, pontos és rettentően hatékony, nagyon magas fokú automatizációban a gyártás kapcsán előremutató amit csinálnak. Tempóban szintén.
Nem állja meg a helyét pusztán az az érv, hogy a tervgazdaság az, ami élteti a cégeket. A másolás vádja meg mára egyszerűen röhejes lett.
Az említett agytröszt oldalán található cikkben a szerző azzal érvel, hogy a dömping, ami látható globálisan a kínai exportokban is, nem egy globális dominancia kialakításának a mestertervéhez kapcsolódó "szakasz", hanem a túl sokáig és válogatás nélkül öntött milliárdok mellékterméke a kínai autóiparban. A szerző szerint a hatékonytalanul működtetett rendszer konszolidálódni fog, de egyelőre szinte senki sem képes profitot termelni a kínai gyártók közül, és jelen állapotban a gyilkos árverseny sok cég csődjét fogja jelenteni.
A másik oldalon ugyanakkor megjegyzi, hogy ideje és pénze, azaz hosszabb szussza a kínaiaknak van a globális színpadon. Aligha számít tehát, hogy hányan mennek csődbe majd közülük, ha a mi cégeink közben kivéreznek, teszem hozzá én.
Az elemzésben szó van arról, hogy az Egyesült Államok kormánya, és az EU merőben más taktikát folytat azzal kapcsolatban, hogy miként reagáljanak az új kihívásra. Az amerikaiak a kemény vonalat, a kiszorítást, komoly védővámokat és a kínai beruházások ellehetetlenítését választják, főleg nemzetbiztonsági rizikóra hivatkozva, az EU esetében látszólagos keménykedés, ugyanakkor egymásra utaltság látható.
Ha hihetünk az adatoknak, akkor egyébként az USA adókedvezménye/hozzájárulása elektromos autónként jelenleg magasabb az IRA keretében, mint a kínai állam hozzájárulása a saját autóiparához. Előbbi 7500 dollár/autó, utóbbi tavalyi számítások alapján 4600 dollár/autó. Kérdés, ugye, hogy ebbe mi kerül bele. Hat éve ez még 13 000 dollár felett volt autónként Kínában, sőt, a "kezdetekkor" 40% intenzitással lehetett számolni.
Ha mostanában szóra tudja bírni az ember egy-két európai gyártó magasabb rangú vezetőjét, akkor nem hivatalosan, suttogva, zárt ajtók mögött azt fogják mondani, hogy a "reverse engineering" során a népszerűbb, már Európában is kapható kínai autók esetében a kisker ár alapján sok ezer dollárnyi többlet van az autókban. Magyarul: ár alatt árulják őket.
Mindezt bőven lehetett látni, 10-15 éve is, mégsem tett senki semmit, sőt, lényegében a dízelbotrány után a vörös szőnyeget terítette ki az EU a kínaiaknak, miközben béklyót tett a saját iparára.
Ha nem egyszerre lépünk globálisan a környezetvédelem kapcsán, akkor egyébként sem ér semmit az egész, csak gazdasági erőközpontok eltolódást érzékelhetjük, de ezt már sokszor megírtam itt.
Amit az amerikai think tank javasol, és ebben egyet tudok érteni: a teljes nyugati iparnak együtt kell koncepciót kialakítani, japán, koreai, európai és amerikai részvétellel, hogy fel tudjuk venni a versenyt az egyre erősödő kínai riválissal szemben.
Csodálatos lenne, ha nem kényszerítenének bele minket abba, hogy válasszunk oldalt. Én nem szeretnék. Azt szeretném látni, hogy mindenkivel tudunk üzletet kötni, mert jelen helyzetben mindenki mindenkire rá van szorulva.
