Régóta érlelődik a fejemben ez a poszt. Hónapok óta. Két autó, ami egyszerre fémjelzi egy-egy nagy német prémium gyártó hozzáállását az autóipari változásokhoz, úgy, hogy megközelítésében nem is lehetne eltérőbb egymástól, miközben villany mindkettő, tehát elvileg nagyon hasonlónak kellene lenniük.
Nem lehetnek hasonlóak. Azért nem, mert fundamentálisan különbözik egymástól a bajor és a sváb hozzáállás a jövőhöz. Jobban, mint valaha, a két cég történetében, pedig sokszor látták máshogy, hogy mi fog következni, de a rivalizálásuk alapja egyesítette őket: a legjobb, legkívánatosabb autókat akarták gyártani. Az egyik most is ebben a dimenzióban mozog, mert autóbolond mérnökök határozzák meg az ütemet a cégnél, a másik meg valami nagyon eltérő szférában képzeli el a jövőjét, egy olyanban, ahol történetesen autót gyárt, de ez már szinte mellékes is, a digitális mennyország kapujában.
Miért váltak ketté az útjaik ilyen markánsan? Nem árt megvizsgálni, hogy kinek húzzák a nótát. Az egyik a tőzsdének. Annak a tőzsdének, amely mára inkább a kaszinó kapitalizmus túlhúzott paródiája, mint a gazdaságot hatékony és pazarló vállalatok között felosztó, valós értékmérője. Senki se értsen félre: a kapitalizmus feltétlen híve vagyok. A pénzügyi alkímiát ugyanakkor elítélem, és ebből az én ízlésemnek több jut manapság, mint a fundamentumoknak. De nem akarok eltérni a tárgytól. A Daimler, a világ minden tájáról érkező tulajával, ki van téve a tőzsdei történetmesélés kényszerének.
A BMW, mint alapvetően inkább konzervatív, hangsúlyosan kvázi családi tulajdonú vállalat, nyilván szeretne szintén jól szerepelni árfolyam tekintetében, de nem a létének az alapja a buborékfújás. A termékre minden kihat. Ez is.
Stuttgart felől más hangok jönnek. Víziók, korlátlan növekedés profit szempontjából, hatalmas célok, óriási vállalások.
Mindez inkább fordítva volt korábban. A Daimler esetében mindenképpen, a visszafogott ígéret/túlteljesített eredmény track record-ja végighúzódik a cég életén. Megunták.
Miért mesélem el mindezt ilyen hosszan? Azért, hogy termék szintjén érthető legyen, mi miért történik. A Mercedes lényegében visszahúzódik az olcsóbb, kompakt kategóriákból, prémium helyett luxus a jelszó, mindent feltesznek az elektromos "lapra", és futnak az életükért, hogy a piac elhiggye, hogy csakis nekik sikerülhet, hogy az új korszakban is hatalmas felárakkal díjazzák a vevők, hogy vágy tárgyként, exkluzív "statementként" éljék meg az autóik birtoklását.
Mi a helyzet eközben a bajoroknál? Köszönik szépen, jól vannak, ők továbbra is szeretik az autókat, és szeretnének olyan autókat csinálni, amiket jó vezetni, és elsősorban autóként néznek rájuk, miközben hatékonyság, és digitális szolgáltatások terén is élvonalban vannak.
Remélem érthető, hogy miért ennyire fontos ezt részletezni. A két közvetlen konkurens modell a tárgyiasult leképeződése ennek a két paradigmának.
A Mercedes az EQE esetében egy "mini" EQS-t prezentál, dedikált elektromos platformmal, légellenállásra optimalizált karosszériával, hatékonyságot ígérő hajtáslánccal, forradalmi kezelhetőséggel.
Látszólag hátrányból indulva az i4 egy belsőégésű verzióval is rendelkezik, bár nem ezen a néven, de nagyon jól azonosíthatóan "olyan" formával. Mintha a BMW nem lenne elkötelezett a villany megváltás irányába, "csak" egy opciónak érezné a diverzifikált hajtási portfólióban? Lehet-e egyáltalán versenyre kelni egy eleve elektromosra tervezett Mercedes modellel?
Hát, az a helyzet, hogy nem hogy lehet, hanem a lényeges paraméterekben jobb is. Innentől eleve megkérdőjeleződik számomra a dedikált platform lényege. Az i4 az a villanyautó, amivel egész jól együtt tudnék élni, ha a desert eagle .50 lenne a halántékomon, és Vinnie Jones kérdezné, hogy mit gondolok a sorhatról. No, nem mintha a Mercedes mennyei komfortja ne kísértene meg. De van itt egy kis bökkenő: az volt az ígéret, hogy olyan hatékony a csomag, mint semmi... Ehhez képest a BMW kevesebbet fogyasztott, és lényegesen jobb volt vezetni.
Mindezt úgy, hogy egy tisztességes autó ára van a két modell között, hasonló konfiguráció esetén.
Da müsst ihr noch a bissle schaffen, meine Freunde...
Da müsst ihr noch a bissle schaffen, meine Freunde...
Ez így kevés lesz ahhoz, hogy átjöjjön a nagy üzenet a technológiai forradalomról, üzenem Stuttgartba, mint sokszoros csillag tulajdonos. Nem arról van szó, hogy az EQE nem fantasztikus autó. Az. Nem kérdés. Arról van szó, hogy az ügyfél érzi, amikor az igazságnak csak a fele van kibontva. Redukálni a modellpalettát, kivonulni technológiákból, helyettesítés nélkül, majd átütő előnyök nélkül kiállni a konkurencia ellen, harminc százalékkal drágábban, az nagyon rizikós út. Nem mondom, hogy nem jöhet be. De rizikós.
Eközben a BMW óvatosabb hozzáállása, és több hangszeren játszása érezhető szimpátia pontokat hoz, ráadásul vevőelégedettségi mutatókban és megbízhatósági mutatókban is nyílik az olló, méghozzá gyorsan.
Nálam a Zipse/Källenius meccs egyelőre 3:0.
