Várkonyi Gábor Autóblog

Várkonyi Gábor Autóblog

Évtizedekig a belsőégésű motor lesz a meghatározó Kínában

2023. március 16. - Várkonyi Gábor Autóblog

Csütörtök van, azaz 6:30 és 10:00 között most először kipróbáltuk a Mihálovits-Várkonyi kombót, a tegnapi turbulens tőzsdei események kitárgyalása mellett természetesen nem maradt el a Futómű rovat sem. Két Berylls tanulmányt is hoztam az adásba.

336434748_757016739277526_902748724641182044_n.gif

Az első a kínai autó állomány alakulásáról és egyes hajtások piaci részesedéseiről szól. Kína a jelek szerint nem fogja elérni a maga által kitűzött klímasemlegességi célokat, már csak azért sem, mert az elektromos autók terjedése közel sem halad úgy, ahogy azt sokan gondolják.

A Berylls szakemberei kiemelik, hogy a környezetkímélő technológiával ellátott NEV kategóriájú autók piaci részesedése folyamatosan nő, ezek ugyanakkor nem tévesztendőek össze az akkus elektromos autókkal, amelyek ugyan részei a kategóriának, de nem kizárólagosan ezt tekintik a kínaiak fenntartható megoldásnak. 2021 végén 8 millió tisztán elektromos autó volt a kínai utakon, ami egy év alatt duplázódást jelent. Ez a szám azonban gyorsan relativizálódik, ha figyelembe vesszük, hogy az évtizedünk végére a prognózis szerint a következőképpen fog kinézni az éves eloszlása a piacnak: 13 millió újonnan eladott tisztán elektromos autó. 7 millió plug-in hibrid, 6 millió mild hibrid, és 7 millió sima belsőégésű. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt 20 millió olyan autót fognak még eladni, ami alapvetően folyékony üzemanyaggal megy, azaz a piac 60 százaléka belsőégésű alapú lesz. Mivel a kínai piac 3%-os átlagos növekedéssel számolandó, abszolút értelemben tovább fognak nőni a belsőégésű darabszámok.

2030-ra a forgalomba lévő állománynak legjobb esetben is a harmada lehet tisztán elektromos. Az annyit tesz a gyakorlatban, hogy 100 millió elektromosra fog jutni 200 millió belsőégésű a Berylls szerint. A tisztán elektromos autók támogatások nélkül továbbra sem "önjáróak", a támogatások pedig még a kínai költségvetés szintjén is nagyon drágák az államnak. Mivel a közlekedés a kínai CO2 kibocsátás tizedéért felel jelenleg, ezért valószínű, hogy ha a kínai kormányzat tartani akarja a kitűzött 2060-as karbonsemlegességet, akkor másra fog fókuszálni.

A másik téma az EU autóiparának a lejtmenete, szintén a Berylls prognózisa alapján. A magas energiaárak, az autóipart kedvezőtlenül érintő szabályozások a szereplőket relokációra kényszerítik. A tanulmány szerint a következő évtizedben Németországban 2,4 millióval kevesebb autót fognak gyártani, míg ezalatt az Egyesült Államokban 1,7 millióval nőni fog a kapacitás. Ennek okairól, a megszűnő munkahelyek számáról, az autóipar GDP-hez való hozzájárulásáról beszéltem még, a tanulmány alapján.


Hallgassátok vissza az adást 20:50-től a Millásreggeli honlapján!

A bejegyzés trackback címe:

https://varkonyigabor.blog.hu/api/trackback/id/tr10018073352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gdp 2023.03.17. 22:23:29

Már bocsánat, de milyen opcioja marad mégis a német gyártóknak? Ha az usaban csak úgy lehet nyereségesen autót eladni ha az ott is készül, akkor ki kéne vonulni talán az usa piacról, csak mert néhány német munkahely veszélyben van? Nem hinném... Itt is azt látom beigazolodni amit az élet többi területén. Tanulni kell és akkor nem lehet baj. Ezt a folyamatot sem a fejlesztő mérnökök fogják megszivni, hanem a betanitott munkások, már ameddig nem lesznek a gyárak 100%ig robotizalva.

W12petrol 2023.03.18. 10:10:25

@Gdp: hat a tanulasba te nem igazan jeleskedsz, mert nem igazan fogtad fel az iras lenyeget

Gdp 2023.03.18. 12:26:20

@W12petrol: nem erről beszélek, én is ellene vagyok ennek a nagy zöld álszent hulyesegnek, de jelenleg egy válaszút ele lettünk állítva az amerikaiak által. Ezt akármilyen szarul is hangzik csak úgy lehet megoldani ha atviszik oda a helyi piacra való termelést sajnos. És ez a folyamat elsősorban nem a képzett munkaerot fogja hátrányosan érinteni, hanem a gyári a melosokat.

W12petrol 2023.03.18. 13:59:58

@Gdp: okes igy ertem akkor bocsi

gigabursch 2023.03.20. 10:25:20

Az a nagy büdös helyzet, hogy amit már sokan mondtak, hogy a C és CH alapú delej nem csak környezetszennyezőbb, de hatékonytalanabb is a gépkocsik szintjén a belső égésű motoroknál a jelenlegi elszállít áramú delej esetében beigazolódott.

De akkor miért is erőltetik?

Agyrém...

Arról meg nem is beszélve, hogy Európa nagyon jól elvan a maga szemétdombján a maga autóival, de baromire nem vezsi észre, hogy ameddig vámostul, stb olcsóbb egy Mustánd vagy egy hasonló, addig sok ember nem fogja venni a túlárazott európai csodákat...
süti beállítások módosítása