Egy kifutott és egy igencsak öregecske, már-már elfeledett zászlóshajóról van szó, mégis, mindkettő olyan heves birtoklási vágyat ébresztett bennem, hogy egy pillanatra fejben átgondoltam az autóparkom.

Nehéz egy RS6-ról és egy S8-ról úgy írni, hogy nem ül fel az ember a nosztalgia vonatra. Meg sem próbálom, és az sem érdekel, ha emiatt a múltba révedéssel vádolnak majd. Nekem ezek az autók jelentik az autógyártást, a megismételhetetlen műszaki kompetenciát, az autoritást, a vágyak tárgyát, az élvezetet, azt, amit csak itt, ezen a kontinensen képesek előállítani. Döbbenetesen rövid idő alatt jutottunk el innen oda, hogy kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy a mérnökök helyett a kontrollerek uralják az autóipart. Miért? Mert egyszerre ilyesmit gyártani - még ha a végóráit éljük is meg - valamint gyökeresen új területen helyt állni jogszabályoktól megnyomorítva, végtelen állami pénzen hizlalt új konkurensekkel szemben tartva a pozíciókat kegyetlen nehéz feladat. Minden centet meg kell fogni.

Ezért vagyok megengedőbb egyeseknél azzal kapcsolatban, hogy mit nyújtanak az újabb "prémium" autók anyagminőségben. Az a helyzet, hogy pontosan tudják ezt az illetékesek, sőt, abban is egyezség van, hogy minden újabb típus gyengébb élményt nyújt jóval drágábban, mint egy 10 évvel ezelőtti autó. Ezt tartom halálos koktélnak az európai iparra nézve, nem Kínát. Az oka ennek pedig nem más, mint az előbb említett helyzet. Belekergetve egy olyan technológiába, aminek az organikus fejlődés helyett a keresztülerőltetése lett elrendelve nem piaci szereplőktől, miközben nem piaci szereplőkkel szemben kell küzdeni a fronton.

Más szemszögből nézem ezt az egészet. Látom, tudom, értem a gazdasági realitásait annak, hogy egy időre túl vagyunk a csúcson. Mindenünk megvolt, és önként korlátozva magunkat olyan autókat kapunk, amelyeknél "hide the pain" mosollyal kell kicsengetnünk a lóvét, miközben visszasírjuk a régit. Ez van. Mindennapi tapasztalás. Soha nem volt olyan korábban, hogy ügyfelek zömével arról kell beszélgetnem, hogy meddig maradhatnak még a régi autójukban, mert egyáltalán nem akaródzik nekik az újra váltás, az említett okok miatt. Ez intő jel. Olyanokról beszélünk, akik 3-4 éves ütemben rendre új autóba ültek.

Ilyen körülmények között RS6-ban és S8-ban ülni olyan volt, mint hajótöröttnek két hét után szárazföldet látni. AUTÓ. Nagy betűkkel. Mindkettő. A régi vágásból, amikor az autó egyet jelentett az erővel, a kidolgozás minőségével, a történelemmel, a nemzeti karakterisztikával, a lehető legizgalmasabb műszaki megoldásokkal.

Pár hónapja szóltak az Auditól, hogy itt az utolsó lehetőség, pár napig még rendelhető az RS6, szóljak azon ügyfeleimnek, akik esetleg szemeztek vele. Kettőt gyorsan be is foglaltunk. Biztos lesz majd olyan is, hogy valaki arról álmodozik, hogy 50 éves korára, egy jó exit után majd rendel magának valami Xiaomit, de őszintén, híján van a fantáziám ennek a forgatókönyvnek a leképezésére. Azt ugyanakkor nem esik nehezemre elképzelni, ahogy 10 vagy 20 év múlva is szívesen megvalósítja az álmát egy "ötvenes szoftveres", és megveszi azt a családi kombit, amivel 911-et lehet űzni a pályán.

Eleve, egy Performance RS6, ezzel a kiállással, ezzel az erővel, ezzel félelmetes játékossággal annyira de annyira őszintén letaglózó, amire nincs már példa a mai kínálatban. Nem PHEV, nincs benne hetvenféle felesleges összetevő, nem ad mást, mint ami a lényege. Pont úgy töri ki a nyakad, ahogyan rá van írva az ábrázatára. Amennyiben van bátorságod felvenni a kesztyűt, keresztbe is teheted, mert nem tolja az elejét. Ráadásul 300 körül is van benne "tartalék". Döbbenetes cucc.


Az S8 pedig sajnos annyira a háttérben van, hogy nekem is gondolkodnom kellett, hogy felidézzem, milyen volt vezetni az alapját adó A8-at, ami annak idején nem hagyott bennem mély nyomokat. Ezt nagyon fájó szívvel fogom visszavinni hétfőn. Leginkább azért, mert tudom, hogy az utolsó alkalom volt, hogy egy kihaló zsáner megmaradt példányával édesíthetem meg a mindennapjaim. Amire nem mertem volna fogadni: ezt vinném haza, még az RS6-nál is jobban.

A végére pedig, valljuk be őszintén: ezekre vágyik a legtöbb ember. Egy hangos kis véleményterrort gyakorló szubkultúra megpróbálja ránk erőltetni, hogy hús helyett jó a szója, az alkoholt kiváltja a bodzaszörp, a szép nőket pedig egy androgün alak. Nem.