Nem egészen egy évtized alatt a negyedik vezető van az Audi élén. Stadler Úr a dízelbotrány kapcsán lett eltávolítva, két évig ideiglenes ügyvezetőként egy hivatalnok karizmájával felvértezett utód követte, láthatóan önálló döntési jogkör nélkül, míg az időközben a VW konszern élére kerülő Herbert Diess a korábbi BMW-s kollégáját, – a zöldek iránt nyíltan rajongó – Markus Duesmannt tette az Audi élére, aki 3 év után bukott meg. A márka kóválygását megelégelve Diess utódja – Blume – pedig a Porschés kollégájára bízta – Döllner –, hogy a karikás márka végre valami határozott irányt válasszon.
Miért lényeges mindez? Sziklaszilárd meggyőződésem, hogy még egy olyan világban is, mint a mai, ahol a folyamatok egy multinál a végsőkig ki vannak dolgozva, a vezető karaktere, víziói, akaratereje, és nem utolsó sorban belső politikai hatalma visszatükröződik a terméken. Ha ezen attribútumokból hiányzik valami, akkor baj van, és az előző vezetőknél a víziókkal és a hatalmi bázissal is gond volt.
Egy kulcsfontosságú termék egy márka életében nem csak egy autó. Egy tesztvezetés kapcsán nem csak az a lényeg, hogy hogyan teljesített a modell. Az Audi elmúlt éveinek a történetét látva különösen igaz ez. Azért érdekelt nagyon, hogy mit hoznak ki a Q5-ből, mert még egy langyos, határozatlan jellemű, bátortalan autót egyszerűen nem engedhet meg már magának Ingolstadt. A márka 2016-ig felépített brutális erejét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy egy teljes modellciklust csináltak végig úgy, hogy nem volt világos iránya és stramm vezetése a cégnek, és így is ott vannak, ahol.
A Vorsprung durch Technik a Piechizmus vezérmondata, és ennek egész egyszerűen nem felelt meg az, amit mostanában produkáltak. Az A5 indította az új formanyelvet, és azt a modelloffenzívát, amelynek keretében lényegében teljesen megújul a paletta.
A Q5 végre az, amit vártunk az Auditól, még úgy is, hogy helyenként visszasírom a 15-20 évvel ezelőtti perfekcionizmust. Egy háborítatlan autós világban volt arra idő és pénz, hogy minden egyes alkatrészt addig reszeljenek, amíg nem a lehető legtökéletesebb felületet, tapintást, kattanást, fényt, és még ki tudja mit adott. Ez a világ belátható időn belül nem tér vissza, mert annyi fronton van lekötve jelenleg mindenki figyelme, hogy nincs idő és pénz arra, hogy az utolsó filc betétig legyen makulátlan minden. A diess-i áruláshoz képest fényéveket jött a minőségérzet, újra, de nincs winterkorni magasságokban még.
A dizájn, akár a SUV, akár a Sportback kivitelt nézzük, tökéletesen hozza azt, amit egy Auditól várunk. Óvatos evolúció, amely láthatóan nem fog fáradni egy pár évig. Szubjektív, de jelenleg a német hármasból az Audi újdonságaival tudok a leginkább együtt rezegni.
Kétszer 4 henger két literből, dízel vagy benzin kivitelben, és egy benzines V6. Ennyi a paletta, később jön egy PHEV is. A platform teljesen új, és ez érződik a vezetési élményben is. Nagyon csöndes, nagyon merev, nagyon finoman hangolt, nagyon úri. Nincs teljesen kifilterezve a hardver érzet, "anyag a pénzért" érzet birizgálja az embert vezetés közben.
A sok kijelzős műszerfalra én már csak rezignáltan nézek, – ha ez kell, ez kell – alapon, amíg békén hagynak azzal, hogy az alap dolgokat könnyen használható módon, akár gombokra bízva kezelhetem.
Egy pár órás menetpróba annyira szokott elég lenni, hogy az embernek legyen egy érzete arról, hogy milyen a lelkivilága annak a modellnek, aminek a bemutatását nagyon is várta. Jól éreztem magam a Q5-ben. Adta azt az élményt, amit a régebbiek kapcsán igazán szerettem, miközben ízig-vérig 2025-ös autó is volt egyszerre. Prémium, nem kérdés, árában is. Egy "rendes" hathengeres dízel fájóan hiányzik a teljes boldogsághoz, de nem panaszkodom. Az Audi újra azon az úton van, amin a haladás technikája adja az ütemet.
