Három éve jelent meg a Volvo, mint OEM a flottakezelők piacán. A történet nyilván nem így lett tálalva, hiszen minden létező "buzz-word" elhangzott a svédek új szolgáltatása kapcsán, amit el kell mondani manapság, hogy a trendi, urbánus, kötöttségeket nem szerető célcsoport felkapja a fejét az új "termékre".
A Care by Volvo ígérete nagyon csábító. Netflix szerű előfizetési modell autóhasználatra. Egy konkrét összeget fizetve, az autózás minden előnyét élvezve, kontrollált költségek mellett rendkívül flexibilis használati szabályokkal oldhatja meg a mobilitását a felhasználó.
Alapvetően nem újdonság ez, hazánkban például a Skoda, mint márka is kínált a Porsche Bankon keresztül már évekkel ezelőtt is ilyen szolgáltatást, amely azonban a hazai cégautóadó rendszere miatt magán felhasználók számára kevéssé volt költség oldalon attraktív.
A Volvo szolgáltatásában az az igazi újdonság, hogy lépésről lépésre építik ki a rugalmasság újabb és újabb lépcsőit.
Ami fix része volt a deal-nek az elejétől fogva, az az, hogy egy havidíj tartalmaz mindent, az üzemanyag költségen kívül. Mindig új autót kapott a szerződő, és gumi, javítás, segélynyújtás, szervizelés a csomag része volt. Alá kellett írni 24 hónapra, nem volt induló díj, de csak XC40-est lehetett kérni, viszont 12 hónap után újabb autóra lehetett cserélni igény esetén a meglévőt, onnantól újra indítva a 24 hónapos periódust.
Mostantól sokkal több opcióból, és sokkal rövidebb időtávra is lehet válogatni, értelemszerűen a hitelképesség továbbra is vizsgálva van, tehát akármilyen háttérrel azért nem lehet elvinni ilyen értékes autókat.
Az Egyesült Államokban 650 dollárért XC40 R-design és S60 elérhető, 50 dollárral többért már XC60 is van, és 750 dollárért már XC90-be is bele lehet ülni. Na és most jön a lényeg: mindezt már 4 hónapra is adják. Magyarul, ha 4 hónappal azután, hogy meguntuk vagy kinőttük az akár app-on keresztül rendelt vadonatúj XC40-esünket, akkor visszaadhatjuk, és havi 100 dollárral többért XC90-be ülhetünk. 4 hónapra, vagy többre. Havi 2000 kilométer a limit, a normális elhasználódáson túli sérülésekért fizetni kell. Saját maguknak is konfigurálhatnak autót az amerikaik, de most már raktáron lévő autók esetében lényegében aznap is kigurulhatnak a dílertől egy új autóval. Csodálatosan hangzik, nem?
Mindenképpen, ha felhasználói szemmel nézzük, hiszen ezek tényleg baromi jó árak kinti mércével. Két dolgot azonban megjegyeznék. Az egyik gazdasági jellegű, a másik környezetvédelmi jellegű.
Ha szigorúan piaci alapon vesszük a dolgot, különösen a biztosítási költségeket is figyelembe véve, amelyek azért koránt sem összehasonlítható mértékűek a magyar árakkal, akkor ezek a havidíjak az autók normál értékvesztési költségét sem igazán fedezik. Ebből a szempontból nézve amerikaiként még akkor sem vásárolnék, ha meg lenne rá a pénzem. Minek? Főleg akkor nem, ha például kedvezőtlen biztosítási múltam van. A valós költségek tehát áttevődni valahová, olyan helyre, ahol a felhasználó nem feltétlenül érzékeli azt. A másodpiac rövidesen tele lesz fiatal használt autókkal. Senki sem fog listaáron új autót venni. A márkaérték, ha klasszikus értelemben nézzük a kérdést, degradálódik. Számos esetben láttunk ilyet. Ha lényegében mindenki olcsón ülhet új Volvóban, akkor a prémium érzés oda lesz. Ami mindenki számára elérhető, az per definíció nem luxus többé. Lehet, hogy valamit nagyon okosan és alaposan kiszámoltak, ráadásul vegyük figyelembe, hogy az amerikai fogyasztó szemében az autó amúgy így más helyi értéket képvisel, de sokadik végig gondolásra is oda jutok, hogy ez egy nagyon agresszív piacvásárlás. Ha csak a közelmúlt történeteit nézzük, a Nissan pont ehhez hasonló dömping lízing ajánlatokkal égette meg magát kint.
A környezetvédelmi alapon nézzük a dolgot, akkor pedig kissé visszás, hogy arra nevel egy egyébként a környezetért és a biztonságért tenni akaró márka, hogy 4 havonta ülj új autóba. Nehezen indokolható üzenet. Minimum könnyelmű bánás a nyersanyagokkal.
A nap végén pedig a dolgok ugyanúgy pénzbe kerülnek a Volvo számára is, mint más márkák számára. Európai példákat és az amerikaiakat is nézve és ismerve, egy ketyegő időzített bombán ülnek maradványérték szempontjából az autófinanszírozók. Ez a bomba robbanni fog. Biztosan.
Ambivalens érzéseim vannak tehát a dologgal kapcsolatban, felhasználóként logikusnak érezném a szolgáltatás igénybevételét ezekkel a számokkal. Valami mégis azt súgja, hogy vagy nekem, vagy a szolgáltatónak, vagy a természetnek nem fog bejönni az ingyen ebéd.
