Nagyjából két hete csodálkozva olvastam, hogy Martin Sander elhagyja a Fordot. Készítettem interjút vele szűk két éve, amikor megmutatták a Broncót, illetve beülhettünk a VW alapú Explorerbe. Határozott vízióval rendelkező vezetőnek tűnt az egykori VW menedzser, aki visszatalált a korábbi munkáltatójához.


A hírek most arról szólnak, hogy Detroit-ban nem tervezik a Ford Europe vezetői posztjának a betöltését új menedzserrel, miután Sander távozott.

Hogy Sander azért távozott-e mert már tudta, hogy ki fogják herélni az európai vezérkar kompetenciáit, vagy azért herélik ki ezeket, mert egyébként is elment a vezető, azt valószínűleg nem mostanában fogjuk megtudni, de aki tud olvasni a sorok között, az szerintem inkább előbbire tippel.

Évtizedek óta nehéz a dolga a Fordnak Európában, és őszintén mondom, én sajnálom nézni, ami történik velük. Euro 6-ig bezárólag nagyon sok éven keresztül a napi munkám egy jelentős része kötődött olyan megbízható, igavonó, jó ár/érték arányú autókhoz, mint amilyenek a Fordok voltak az első Focustól a 10 évvel ezelőtti modelljeik megjelenéséig. Ott aztán eltört valami, és hibát hibára halmozva kiírták magukat a személyautó üzletággal azokból a flottákból, amikben meghatározó szerepük volt. Lényegében feleződtek az eladásaik a térségben.

Pedig hatékony gyártás volt jellemző rájuk. Hatékonyabb, mint amit sok európai tömegmárkánál tapasztalhatunk. Az autópiac ugyanakkor kíméletlenül kompetitív, és pont az a szegmens a legvéresebb, ami árérzékeny, nem prémium, de nem is low-cost. Opel, Ford, Citroen, Renault, Fiat, egyik sincs jó bőrben 10 évvel ezelőtti önmagához képest.

Pénzt pedig itt változatos okok miatt, de régóta nem termel a személyautó üzletág. A legutóbbi mozgásokból ítélve még több embert eresztenek majd el, még tovább sorvad az európai bázis, még jelentéktelenebb lesz a Ford, kivéve a kisteher szegmensben, amit uralnak.

Jim Farely közben a LinkedIn-en szerelmes levelet ír a villanyautózáshoz, mint "lifelong petrolhead". Az, ahogy érvel, számomra rokonszenves. Ha ahhoz hasonlóan menne az "evangelizáció", autóipari vezetők részéről is, ahogyan azt Farley teszi, sokkal kevésbé lenne megosztó a téma. A Ford vezetője kiemeli, hogy őt mi győzi meg a villanyautók kapcsán. A csend, a könnyedség, az otthon tölthetőség, stb. Elismeri, hogy nehéz üzlet, elismeri, hogy jelenleg pénzt veszítenek vele. Reálisan látja az infrastruktúra helyzetét.

Ami legfontosabb: kimondja, hogy nem a politika dolga a döntés. Akkor lesz változás szerinte, ha az új technológia valóban könnyebbé, kényelmesebbé, adott esetben olcsóbbá teszi az autózást a tömegek számára.

Itt aztán mindenki hozhatná a pro és kontra érveket. De ezzel a hozzáállással sokkal barátságosabb lenne az élet, a kioktatás és a kényszerítés elhagyása mellett.

Örülnék, ha nem az lenne a vége, hogy Európából kivonulna a Ford. Annak is örülnék, ha a meggyőzés és nem a kioktatás hangneme válna uralkodóvá azoknál, akik a változást hirdetik.