19-én, munka után, péntek este indultam az egy hetes szabadságomra. Nem igazán volt megtervezve semmi, annyit tudtam előre, hogy nem repülővel szeretnék menni, főleg mostanában nem. Balkáni körút, ez körvonalazódott, úgy, hogy a legtöbb időt Albániában töltöm majd. Tegnap este értem haza, összesen közel 3000 kilométert vezettem. Budapest-Belgrád-Szkopje-Ohrid-Gjirokaster-Kék szem forrás-Saranda-Shkodra-Komani-tó-Theth-Podgorica-Szarajevó-Budapest, meg az "apró".


Ott szálltam meg, ahol eszembe jutott. Akkor mentem, amikor kedvem tartotta. Akkor pihentem, amikor jól esett. Annyit vezettem, amennyit kedvem volt. Nekem ez a szabadság.

A dízel Mazda CX-60 pedig egy tökéletes társ volt ehhez. Tegnap reggel ilyenkor még a Theth-ben reggeliztem, aztán beültem az autóba, és egy szarajevói gyors ebéd megszakítást leszámítva egyben vezettem hazáig, kilenckor álltam meg a ház előtt.

Amelyik autó ezt nem tudja biztosítani számomra, az nem értem van. Ahhoz nekem kell alkalmazkodnom. Nekem kell kitalálnom, hányszor, hol és mennyi időre állok meg. Oda kell mennem, ahol az "autómnak" jó, és nem oda, ahová én szeretnék, amikor én szeretnék.

Másik előjellel nézve ugyanezt a kérdést: amelyik autó nem szenved a városi dugóban, amelyikkel oda állok le, és akkor, amikor akarok, amit ott töltök, ahol épp eszembe jut, az abban a környezetben értem van, és nem fordítva.

A szabadság megéléséhez különböző autók különböző élethelyzetekben nyújthatnak megfelelő megoldást. Szeretnék én dönteni. 2035 után is.