Okos ember a más tapasztalataiból is tanul, legyenek azok akár kellemesek, akár kellemetlenek. Amit a Trump adminisztráció bejelentett a CAFE szabályok kapcsán, annak mélyre nyúló hatásai lesznek, nem csak Amerikára, hanem a világ autópiacára nézve.
Nem sokkal ezelőtt lényegében felfüggesztettek a flottafogyasztási szabályok betartatását, a mostani bejelentéssel pedig gyakorlatilag lecsökkentették a CAFE szabályozásban a határértékeket azokra a szintekre, amiket el lehet érni mindenféle villanyosítás és erőltetett villanykvóták nélkül is.
Az amerikai kormányzat ezt azzal indokolja, hogy a mesterséges "belenyúlás" a piacba olyan drágulásokat okozott, amelyek középosztálybeli családok millióinak tették elérhetetlenebbé az új autók vásárlását. Trump szerint az erőltetett villanyautó átállást nem kérték a fogyasztók, akiknek viselniük kell, hogy a gyártók elektromos autós veszteségei a benzines autókon vannak "visszakeresve". Pontosan úgy, ahogyan az Európában is tapasztalható. Az autók átlagára mindkét nagy nyugati piacon ennek következtében rövid idő alatt drasztikusan növekedett az elmúlt években.
Amerikában még van lehetőség arra, hogy a piaci alapok jobban érvényesüljenek, Európában olyan mennyiségű pénz ment el az átállásra az elmúlt években, hogy egy ehhez hasonló fordulat nehezen lenne emészthető a gyártók számára, bár az európai politikát figyelve erre eleve nem sok esély mutatkozik.
Hogy hosszabb távon segít-e ez az amerikai gyártók versenyképességén, az minimum kérdéses. Az EU gyártókhoz hasonlatos kivéreztetést a politika által rövid távon meg fogják úszni. Azt ugyanakkor nem gondolom, hogy a világ autópiacainak alakulásával jó döntés ennyire "elengedni" mindent. Azok a gyártók, amelyek az Egyesült Államokban a villanyautózásra tettek hatalmas fogadásokat, már régóta rossz hangulatban vannak.
Az igazság valahol a kérlelhetetlen EU-s tervgazdaság és a napi hasznon kívül nem sok mindent figyelembe vevő amerikai megközelítés között kellene, hogy legyen.
30 millió feletti kínai piac árnyékéban hosszabb távon nem teheti meg senki, hogy ne reagáljon a változásokra a globális piacon. Egy 16-18 milliós piac teljes leárnyékolása a világ többi részétől nem lesz jó megoldás Amerikában, ahogy a kiszárítása és agyonszabályozása sem lesz tartható az EU autóiparának.
Itt megtalálhatjátok a Fehér Ház közleményét az új szabályozásokról.
