Professzor Ferdinand Dudenhöffer a németeknél csak "autópápaként" emlegetett szakember szerint lassan, de biztosan itt a vége a dízeleknek a személyautó kategóriában.
A piaci részesedésüket alapjaiban befolyásolja egyes országok adóztatási politikája, sok helyen egyszerűen lényegesen olcsóbb a cégautó flottákat dízellel üzemeltetni, persze ebben szerepet játszik a kedvezőbb fogyasztás és a jó hatótáv is. A francia, olasz és német piacon idén is az eladások nagyjából harmadát tették ki a dízelek, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy 50% fölötti arány nem volt példa nélküli korábban.
A hollandoknál már csak 4.5% a dízelek piaci részesedése az új autóknál, még a norvég piacon is magasabb ennél, ott most is minden tizedik autó dízel.
A fejlesztések fókuszában a CO2 kibocsátás csökkenése áll, és ezt hosszú ideig a gyártók a dízellel látták megoldhatónak, hiszen az alacsonyabb fogyasztás alacsonyabb széndioxid kibocsátással jár.
Mivel a dízel adója kedvezőbb,mint a benziné számos országban, ezért a piacot hamar leuralta a gázolajos meghajtás, főleg úgy, hogy a SUV-ok feltartóztathatatlannak tűnő terjedésével még inkább érdekessé vált ez a technika, ami egyáltalán lehetségessé tette azt, hogy ekkorára nőjenek az autóink.
Annyira hatékony a dízel, hogy lényegében ez okozza a vesztét is. 174,4 gramm kilométerenként a dízeles autók átlagos CO2 kibocsátása, ezzel szemben 152,8 gramm a benzineseké. Ez azért lehetséges, mert lényegesen nagyobb, nehezebb és erősebb autókat gyártanak dízelekkel.
Ezt a trendet azonban meg kell fordítani, és erre ma már vannak hatékonyabb megoldások, mint a dízel, ami az euro 6 temp d óta drága kipufogógáz kezelési rendszerekkel van felszerelve, ami a magasba röpíti a költségeket. A fejlesztési költségek is horribilisek a modern dízeleknél már, főleg a villannyal összehasonlítva.
Európán kívül ráadásul lényegében nincs piaca a dízelnek a személyautóknál, így ha itt sem lesz már attraktív megoldás a jövőben, akkor már csak a haszongépjárművekben lesz megtalálható a jövőben.
Kár, mert vannak olyan felhasználási területek, ahová kifejezetten jó egy modern dízel, ugyanakkor a kisebb autóknál már alig érzékelhető a különbség fogyasztásban, és már most szinte kihaltak ebben a kategóriában.
Ha ez a trend ahhoz vezet, hogy könnyebb, kisebb, ökológiailag elviselhetőbb autókat gyártanak, akkor örülhetünk is ennek. A dízel nyomatékát pedig megőrizzük kedves emléknek, amikor a magas sebességű német autópályázásainkra gondolunk. Hamarosan annak is vége lesz sajnos.