Izgalmasan indul az őszi szezon az autóiparban. Ola Källenius határozottabb, mint valaha, és erősen korrigálta az eddigi álláspontját. A tegnapi nyílt levét fordítottam le, amit Ursula von der Leyennek címzett:
"Brüsszel, 2025. augusztus 27.
Az EU lemaradhat az autóipari átállásban – a szeptemberi Stratégiai Párbeszéd az utolsó lehetőség az irány korrigálására
Tisztelt Európai Bizottsági Elnök!
Mi, autógyártók és beszállítók elkötelezettek vagyunk amellett, hogy segítsük az EU-t a 2050-es klímasemlegességi cél elérésében. Együtt már több száz új elektromos járműmodellt vezettünk be, és több mint 250 milliárd euró beruházást vállaltunk a zöld átállás érdekében 2030-ig.
Szeretnénk, ha ez az átállás sikeres lenne – de csalódottak vagyunk, mert hiányzik az átfogó és pragmatikus szakpolitikai terv az autóipar átalakítására.
Az EU jelenleg az új járművek kínálatát szabályozza, de nem teremti meg az átálláshoz szükséges feltételeket. Európa szinte teljes mértékben függ Ázsiától az akkumulátor-ellátási láncban, egyenetlen a töltőinfrastruktúra kiépítése, magasak a gyártási költségek – különösen az energiaárak –, valamint súlyos vámterhek nehezítik a kereskedelmet fő partnereinkkel, például a 15%-os amerikai importvámmal az EU-s járművekre.
Úgy kérik tőlünk a teljes átalakulást, hogy közben meg van kötve a kezünk.
Ennek következményeként a tisztán elektromos járművek piaci részesedése messze elmarad a szükségestől – személyautóknál kb. 15%, kisteherautóknál 9%, teherautóknál mindössze 3,5%. Bár egyes uniós piacokon már látható némi előrelépés, a fogyasztók jelentős része továbbra is bizonytalan a váltást illetően.
Ahhoz, hogy az európai fogyasztók és vállalkozások kritikus tömege számára egyértelmű választás legyen az átállás, sokkal ambiciózusabb, hosszú távú és következetes keresletoldali ösztönzőkre van szükség – például az energiaárak csökkentésére a töltéshez, vásárlási támogatásokra, adókedvezményekre és kedvezőbb városi hozzáférésre. Többféle hajtástechnológia párhuzamos alkalmazása is gyorsíthatja a piaci elfogadottságot, és a valós körülmények között segítheti a dekarbonizációs célok elérését. Más piacok már sikeresen élnek ezzel a megközelítéssel.
Európának az autóipari átalakulási tervében túl kell lépnie az idealizmuson, és számításba kell vennie a jelenlegi ipari és geopolitikai realitásokat.
A 2030-as és 2035-ös szigorú CO2-célértékek személy- és kisteherautókra a mai világban egyszerűen nem tarthatók. Ehelyett a közúti közlekedés szén-dioxid- kibocsátásának jelenlegi csökkentési pályáját újra kell kalibrálni, hogy az EU klímacéljai teljesüljenek, miközben megőrizzük Európa ipari versenyképességét, társadalmi kohézióját és az ellátási láncok stratégiai ellenálló képességét.
A sikeres dekarbonizáció túlmutat az új járművek kibocsátási céljain: foglalkozni kell a meglévő járműpark kibocsátásával is (például a flotta gyorsabb megújításával), bővíteni kell a pénzügyi és vásárlási ösztönzőket (céges autókra és kisteherautókra is), valamint célzott intézkedéseket kell bevezetni a teherautók és buszok teljes birtoklási költségének csökkentésére.
A sikeres gazdaságosság azt jelenti, hogy a gyártók és beszállítók nyereségesek és versenyképesek maradnak, ezáltal finanszírozni tudják a jövőbeli beruházásokat és erősíteni az autóipari ökoszisztémát. Ez egyszerűbb, átláthatóbb uniós szabályozást is igényel, amely csökkenti a bürokráciát.
A sikeres ellenálló képesség azt jelenti, hogy okos befektetésekre nyílnak lehetőségek az akkumulátor-, a félvezető- és a kritikus nyersanyag-ellátási lánc mentén, valamint hosszú távú, stratégiai partnerségek kialakítására megbízható globális szövetségesekkel a függőségek mérséklése érdekében. Ha bármelyik dimenzió elbukik, az egész átállás összeomlik.
A közelgő felülvizsgálat a személy- és kisteherautók CO2-szabványaira lehetőséget kínál a pálya korrekciójára, valamint arra, hogy a jogszabályba beépüljön a szükséges rugalmasság, az ipari szempontok és a piacvezérelt megközelítés.
Már világos, hogy önmagukban a szankciók és kötelező előírások nem vezetik sikerre az átállást.
A szabályozás központi elvének a technológiasemlegességnek kell lennie, amely biztosítja, hogy minden technológia hozzájárulhasson a dekarbonizációhoz.
Az elektromos járművek viszik majd a főszerepet, de teret kell hagyni a (plug-in) hibrideknek, a hatótávnövelős megoldásoknak, a rendkívül hatékony belső égésű motoros járműveknek, a hidrogénnek és a dekarbonizált üzemanyagoknak is.
A kulcsfontosságú átmeneti technológiák – például a plug-in hibridek – jobb kiaknázása elengedhetetlen a dekarbonizációs célok teljesítéséhez, a fogyasztók bevonásához a zöld átállásba, valamint az exportpiacok kiszolgálásához, ahol a kereslet irántuk továbbra is jelentős lesz.
Ha azonban az EU tovább szigorítja a szabályokat a plug-in hibridek elektromos hajtással megtett távolságára vonatkozóan (az ún. „hasznossági tényező”), az visszafelé sülhet el, és versenytársainknak kedvezhet.
A hasznossági tényező lehetséges korlátozásának elvetése a logikus lépés – ez nyitná meg az ipari perspektívát az európai gyártás számára.
A kipufogógáz-kibocsátáson túl a gyártók és beszállítók jelentős beruházásokat eszközöltek a járművek és alkatrészek gyártása során keletkező kibocsátás csökkentésére is.
Érdemes megfontolni, hogy ezek az erőfeszítések miként ismerhetők el egy rugalmasabb dekarbonizációs rendszer részeként. Az innováció ösztönzése jellemzően erősebb és szélesebb körű értéklánc-hozzájárulásokat hoz, ami az egész ökoszisztémát erősíti.
Hosszú távú megoldásként szóba jöhet például a szén-dioxid- tárolás és -eltávolítás is.
A nehéz-teherautók és buszok CO2-szabályozását szintén mielőbb felül kell vizsgálni. A piac ezen szegmensének minden érdekelt szereplője számára stabil üzleti alapokra van szükség ahhoz, hogy a transzformáció elindulhasson. Erre nem lehet 2027-ig várni.
Végezetül a Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy Európa megőrizze létfontosságú gyártókapacitását és technológiai tudását. Ha nem születnek olyan szakpolitikák, amelyek erősítik az európai versenyképességet és fenntartják a gyártást, az átállás kockázata az ipari bázis kiüresedése, az innováció, a minőségi munkahelyek és az ellátási lánc ellenálló képességének veszélyeztetése lesz.
A világ drasztikusan megváltozott azóta, hogy a jelenlegi irányt kijelölték – és az EU autóipari stratégiájának is változnia kell vele. Túl kell lépnünk azon a szűk feltételezésen, hogy az átállás kizárólag az új járművek CO2-céljain múlik.
Éppen ezért a szeptember 12-i Stratégiai Párbeszéd az autóipar jövőjéről az a pillanat, amikor irányt kell váltani.
Ez az EU utolsó esélye, hogy politikáit a mai piaci, geopolitikai és gazdasági realitásokhoz igazítsa – vagy kockára tegye egyik legsikeresebb és globálisan versenyképes iparágát.
Közös a célunk, de az odavezető úton több pragmatizmusra és rugalmasságra van szükség ahhoz, hogy Európa autóiparának motorja továbbra is működhessen.
Tisztelettel:
Ola Källenius, az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) elnöke, a Mercedes-Benz vezérigazgatója
Matthias Zink, az Európai Autóipari Beszállítók Szövetségének (CLEPA) elnöke, a Schaeffler hajtáslánc- és futómű-divíziójának vezérigazgatója"
Forrás: Acea.auto