Számos sikersztori fűződik a nevéhez, őt szokás többek között a Mustang atyjaként emlegetni. Szinte megszállottan vitte végig a Fordon az amerikai viszonyokhoz képest megfizethető, könnyen elérhető izomautó ötletét, ami egy rizikós fogadás volt, de a típus legendássá vált, és hatalmas üzleti sikert jelentett a Fordnak. A nevéhez fűződik ugyanakkor a Ford Pinto blamája is, a típus, ami attól szerzett kétes hírnevet, hogy felrobbant a benzintankja, ha hátulról nekiütköztek. Iacocca akkori megjegyzése a sajtónak a PR katasztrófa kapcsán: "Nem nyerhet mindig az ember..." 

A Fordnál sem tarthatott örökké a karrierje, a Chryslerhez váltott, nem meglepő módon éppen egy szokásos Chrysler krízis közepén. Megmentette a gyártót hatalmas átszervezésekkel, ésszerűsítésekkel, és nem mellesleg új, forradalmi modellekkel, mint például a Voyager, amit az első egyterűnek tart a szakma, és a Mustanghoz hasonlóan kategóriateremtő és hatalmas pénzeket hozó típusnak bizonyult. 

Hatalmas kultusz övezte a személyét Amerikában, a 80-as években egy felmérésben megkérdezték az amerikaiakat, hogy kire néznek fel a leginkább, Iacocca ebben a "versenyben" Reagen elnök és II. János Pál Pápa után a harmadik helyen végzett. 

Szókimondó, egyenes és nyers stílusa miatt a sajtó kedvence volt, az amerikai álom, a kompetens amerikai menedzser megtestesítője. Az évtizedekkel ezelőtti japán-amerikai autópiaci rivalizálás kapcsán szenvedélyesen védte az amerikai ipar termékeit, valamint az amerikai melósokat, már csak patriotizmusból sem engedte, hogy a sokszor valóban silányabb minőségű amerikai autókat a sajtó eleve vesztesként állítsa be a japán termékekkel szemben, ami akkoriban egy divatos hozzáállás volt, és nagyon dühítette Iacoccát. 

Akit kicsit is érdekel az autóipar, annak "kötelező" tanulmányoznia az életművét, ami végtelenül izgalmas, szórakoztató és tanulságos története sorozata.