Az, hogy megtörtént a "fegyverletétel" a zöld lobbi előtt az autóipar részéről, semmi sem bizonyítja ékesebben, mint a legutóbbi müncheni autókiállítás, ami már nem is merte magát annak nevezni, és hát nem is mert úgy tenni, mint egy hagyományos autókiállítás.


Hogy hogyan bontották le az autóipar érdekérvényesítő képességét röpke öt év alatt Európában, és kinek milyen szerepe volt ebben, arról majd rengeteget fogunk még vitatkozni. Én a magam részéről morogva, de valahogy békét kötök a helyzettel, miután végigjártam a tagadás, a harag, az alkudozás és a depresszió állomásait azzal kapcsolatosan, hogy mondva csinált okokra hivatkozva végeznek visszafordíthatatlan pusztítást abban az "ökoszisztémában" ami végtelen mennyiségű és tengermély boldog pillanatot adott nekem. Reméltem, hogy még van benne 15-20 év, és az aktív éveimet teljes egészében a virágkorában élhetem az autóiparnak, levezetésként meg majd elfogadom, hogy változnak az idők. Az elfogadás munkáját hamarabb kellett elvégeznem. Kicsit defetista hozzáállás ez, de hát a tények nem ignorálhatóak, soha nem lesz már visszaút oda, ahol az életre szóló szenvedély az autók iránt megfogant.

Kiútként, szépségtapaszként, vagy egyszerű balzsamként az üldözött autós léleknek maradnak az öreg autók. Az talán megússza a csesztetést. Oda talán visszahúzódhatunk, megtűrt páriaként, mi, autóbuzik. Mint az üvegkalickában cigiző szerencsétlenek a reptéren, vagy a behúzott nyakkal a kupleráj hátsó kijáratánál távozó tisztes polgárok. Lassan ebbe a státuszba kerülünk, na.

De ott a műhelyszag, az öreg autó illat, a mechanikai élmény, a hang, meg a gombok, a kidolgozás részletgazdagsága, a történelem, a formák, minden, ami abból az időből való, amikor még nem helyváltoztatási eszköz funkcióval bővített ájfon volt az autó.

Majd el leszünk mi itt ebben, hétvégenként, hét közben meg feltűnésmentesen olvadunk majd bele a jelentéktelenség tengerébe, hátha nem tűnik fel senkinek a bűnös hobbink. Elvégre egy négykerekű tablettel gurulunk mi is mint mindenki más.

Micsoda ostoba naivitás volt részemről. A tagadás részt lehet, hogy egyből ugorni kell ezúttal.

Évek óta kering a rémképe a youngtimer/oldtimer szcénában annak, hogy az eddigi viszonylag szabad, sőt néhány privilégiummal könnyebbé tett életük egy csapásra meg fog változni. A politika részéről mindig megnyugtató válaszokat kaptak az érintettek, de világosan látszik, hogy az érzékenyítés itt is elkezdődött, és zordabb időkre kell felkészülniük az öreg hobbi autókat fenntartó tulajdonosoknak.

A Spiegel az elmúlt időben több ízben feszegette már a témát. Az úgynevezett H rendszámok, amelyek 1997 óta vannak forgalomban, 30 évesnél öregebb autókra kaphatóak meg, és kedvező adózási feltételeket jelentenek, valamit kivételt a környezetvédelmi zónakba való behajtási tilalmak alól.

A "technikai kulturális örökség" védelmére hozták létre Németországban. 48 milliós autóállománynak csupán egy százaléka ilyen autó, és átlagban még 2000 kilométert sem mennek éves szinten a felmérések szerint. Mégis, pont ez kezdte el szúrni néhány túlbuzgó döntéshozó szemét. A téma azóta van igazán napirenden, amióta sok olyan autó is beleesik már a H rendszámra alkalmas kategóriába, amelyek nem számítanak sem igazán ritkának, sem klasszikus értelemben vett youngtimernek, pláne nem oldtimernek. Egy Golf III vagy egy W124 esetleg egy bakancs Micra nyilván nem az, ami után most megfordulnak az emberek, csettintve, hogy micsoda technológia történelem halad el mellettük éppen. De ezek az autók is ritkulni fognak, és minden ilyen legyártott, de alig használt autó környezetvédelmi szempontból aggály mentesnek mondható, évi 1-2000 kilométeres futással főleg.

Európai szintű szabályozás kellene erre a kérdésre. Sürgősen. Ez kivenné a bizonytalanságot a rendszerből. Sokan gyűjtenek és tesznek el ilyen "műkincseket" annak érdekében, hogy megmaradjanak ezek a csodák az utókornak, és nem utolsó sorban azért, hogy stabil befektetésként is megállják a helyüket. Rapid elértéktelenedés következhet be ebben a szegmensben, ha szigorodó restrikciós politikával kezdik el ellehetetleníteni ezen autók tartását és kereskedelmét.

A szintetikus üzemanyagok jönni fognak, tehát a fosszilis alapú üzemanyagok égetése miatt nem kell majd aggódni. Főleg nem ilyen futásteljesítmény mellett.

A korhatárt lehetne emelni, és nyilván értelmes párbeszédre mindenki kapható lenne annak érdekében, hogy hosszútávú jövőképe legyen ennek a csodálatos autózási ágnak.

Legyenek világos szabályok, beszéljünk erről, akár valóban egész EU-s szinten egységesen, profi nyilvántartással, vagy bármivel, ami előre tudja mozdítani az ügyet. Az öreg autó tartása nem egy kibúvó az ebben "utazóknak" arra, hogy füstokádó romokkal járjanak. Aktív "gyűjtőként" mondhatom, hogy az öreg autókat a szemünk fényével egyenlő módon óvjuk és szeretjük. Boldogságot és szép pillanatokat ad nekünk ez a hobbi. Nem kell megérteni. De üldözni sem kellene.