Kicsit csöndesebb voltam az elmúlt napokban, mert elképedve figyelem a mozgásokat a piacon. Elvégre az a munkám, hogy kiigazodjak az új és használtautó árak alakulásában, itthon és a környező országokban is. A cégem napi megélhetése függ ettől, hiszen a saját pénzemet fektetem be, a saját pénzemet kockáztatom.


Tavasszal nem aggódtam. Illetve de, aggódtam, hiszen mindenki aggódott, és nem láttuk, hogyan alakulnak majd a dolgok, meddig marad a teljesen megmerevedett állapot, mennyire súlyos a vírus, és hogyan leszünk úrrá a dolgon. Szerencsére nem tartott nagyon sokáig a bizonytalanság. Ezért alakult át a fejemben az aggódás fogalma. Láttam, hogy vérengzés van a piacon, volt likviditásunk, és nem féltem költeni. Be is jött, az mentette meg az évünket céges szinten, hogy március közepétől április végéig vadul készleteztem. Fél áron lehetett időnként autót venni. Szó szerint.

Biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb újra elindul majd a piac, és visszazökkenünk valamilyen "új", vagy inkább időleges normalitásba. Lényegében ezt éltük meg nyáron. A kereslet stabil volt, egy csomó kereskedő kolléga számolt be arról, hogy élete nyara volt darabszám tekintetében.

Jött a második hullám, meg az újabb szigorítások, és sejteni lehetett, hogy indul a hullámvasút. Kiszámíthatatlan kereslet, elapadó beszerzési források, elszálló árfolyam. Sok tényező egyszerre keserítette a helyzetet, de működött a napi ügymenet. Néha megpusztultunk, annyi volt a dolgunk, néha érthetetlenül szellős volt a naptár. Főleg úgy, hogy közben persze sajtóutakra sem lehetett menni, legnagyobb bánatomra. Panaszkodni nyilván nem fogok, vannak ágazatok, amelyek a megszűnés szélére sodródtak, ehhez képest ez a szakma egész jól átvészelte az elmúlt évet.

Az új autó árak drasztikus emelkedése, és a sokszor bizonytalan szállítási határidők a rendelt autóknál még nagyobb nyomás alá helyezték a fiatal használtak árait, csak éppen nem lefelé, hanem felfelé. A nem stabilan számítható kereslet ellenére a kereskedői licit oldalakon időközben elszabadult a pokol. Mivel nincs honnan autót venni, a kannibalizáló effektus begyűrűzött, a kereskedők egymásnak verik fel az árakat az egekbe. Sokszor a sima hasznaltautós portálokon kedvezőbben tudnának autót venni, mint a klasszikus vonalaikon.

Közben kitekintek Európára, és arról olvasok, hogy az elmúlt 30 év leggyengébb januárja volt új autó eladások tekintetében az év első hónapja. A 2008-as válság sem rengette meg ennyire a keresletet. Spanyolországban 51% mínusz, Ausztria több, mint 38% mínusz, Dánia 45% mínusz, Németország 31% mínusz, a Briteknél 39,5% mínusz. Az egész nyugat-európai térség több, mint 25 százalékot csökkent átlagosan tavaly januárhoz képest.

A bérautó szegmens nagyjából megszűnt, a cégek is visszafogják a vásárlást, és nem látszik, hogy ez jelentősen változna a következő hónapokban.

Eközben a nagy cégek vezetői a saját kereskedőiknek olyan leveleket írnak, hogy készüljenek egy nagy boom-ra az év második felére.

Képek tömkelege van placcokon dekkoló új autókról, miközben hónapokig kell várni egy megrendelt új autóra, és az árak csak egy irányt ismernek: felfele.

A chip hiány ezt az egész robbanni készülő egyveleget még tovább rázta.

Ember legyen a talpán, aki most kiigazodik ebben. Soha nem éreztem azt, hogy nem tudom, hogy merre van az előre, most is lesz majd valahogy, de jelenleg egy korom sötét barlangban tapogatózva, a szememre húzott sapkával, a nyirkos köveken fogást keresve kutatom a fényt a hegy gyomrában. A fény meg dudálva közeledik, egyre gyorsabban.

Forrás