Ahogy néhány hónapja az új Hyundai Tucsonról írtam, hogy kilépett a követő szerepkörből, és diktáló helyzetbe hozta magát vele a kategóriában a márka, úgy fogalmazódott meg bennem a három hét intenzív KIA tesztelés után egy hasonlatos vélemény a koreai autógyártás másik, de nyilvánvalóan rokon ágáról. Nem lepett meg, hogy jók az új modellek, hiszen rendszeres vendégek nálam teszten és értékesítésen is. Arról sem írnék hosszabban, hogy mekkora utat tettek meg az első tesztautóim óta, hiszen egy Shuma vagy egy Opirus, esetleg egy Pride azért megmosolyogtató volt. Hol vannak már azok az idők..

Az importőr mindig készséges, és rendkívül széles palettából biztosít autót annak érdekében, hogy mindent ki tudjunk próbálni. A választásom Sorento esetében a dízelre esett, Niro esetében a teljesen elektromos verzióra, és az X-Ceedből a PHEV verziót kértem. Mindenből a potenciálisan a modellhez leginkább illő kivitelt.

Itt kezdődik az ámulat. Két dolgot emelnék ki: a KIA mindenre rendelkezik megoldással, és nincs olyan autója, ami ne a szebbek közé tartozna a maga kategóriájában. Végignézve a konkurencia többségét manapság, ez nem egy magától értetődő kijelentés. A technikai spektrum teljes lefedése ízléses és koherens formavilágú autókkal és világosan kommunikált márkaértékekkel egy rendkívül összetett és folytonos munkát igénylő feladat. Ez az, amit a németektől olyan jól tanultak el, hogy aktuálisan jobban csinálják, mint az egykori mestereik. Magabiztosságtól duzzadó, durva hibák nélküli, üresen hagyott ziccerektől mentes palettával indulnak harcba a vevőkért, az ízlesesen megrajzolt autók jó garanciális feltételekkel pedig magas maradványértékkel vannak honorálva a piacon. Közel 3 évtized munkája érett be.

A Sorento pazar helykínálattal, viszonylag egyszerű kezelhetőséggel, jó fogyasztással, hibátlan minőségérzettel és rendkívül jó anyagokkal, egészen emészthető áron egy nagyon erős csomag. Én a dízelt venném, továbbra sem látom másnak értelmét egy ekkora SUV-ban, egy kicsit gyorsabb váltóval és egy fokkal definiáltabb futóművel teljes lenne az örömöm, de így is kellemes pillanatokat szerzett nekem az autó.

A Niro nem véletlenül a legnépszerűbb elektromos autó az itthoni piacon. Olyan ugyanis, mint egy autó. Van belőle egyéb hajtáslánccal is gyártott verzió, mégsem érződik semmiben sem komolyabban az az állandóan mantrázott tétel, hogy a nem dedikáltan elektromos platformra épült villanyautók nem tudnak olyan jók lenni, mint az "igaziak". Dehogynem. Elég beleülni ebbe. Rendkívüli hatótáv, pofon egyszerű kezelhetőség, elfogadható vezethetőség, jó helykínálat. Nem idegesít azzal, hogy öncélúan villogtatja önnön "fejlettségét" azzal, hogy egy átnevelő táborban érzem magam a használata közben. Teszi a dolgát, csak éppen ez villannyal. El nem tudom mondani, mennyire szimpatikus ez. Ahogy az ára is.

Az X-Ceed formai szempontból egy telitalálat szerintem, de ez nyilván ízlés kérdése. A puszta léte is arról árulkodik, hogy nem engedhetik meg maguknak, és nem is engedik meg maguknak a koreaiak, hogy ne legyen minden niche betöltve. Hányféle Ceed van? Na ugye. Mindegyiknek van létjogosultsága? Na ugye. Már annak idején a marseille-i nemzetközi bemutatón is szimpatikus volt, és továbbra is az, ugyanakkor a PHEV verzió nem győzött meg maradéktalanul, a szívó 1,6-os a viszonylag gyenge villanymotorral kombinálva nem igazán harmonikus, ráadásul a benzinmotor még nagyon fegyelmezett töltögetések mellett is sokat dolgozik. Ebben mások egyértelműen előrébb járnak.

Az írás apropója pedig az új Sportage. Az EV 6 formai jegyei egyértelműen kivehetőek, főleg hátul. Az eleje nekem kicsit sok, a belseje a Sorento-ból is ismert logikát követi. A dízelt sem felejtették ki belőle.

Nem megúszni akarnak átmeneti és zavaros időszakokat a koreaiak, hanem minden egyes labdán rajta vannak. Akarnak, csinálják, ameddig kell, addig adnak mindent a "régi" világból, miközben aki az újat keresi, az is az elsők között talál meg mindent náluk. Így kell.