20 év autótesztelés alatt még soha nem fordult elő velem, hogy bármilyen Opel kapcsán megállítottak volna járókelők spontán érdeklődés vagy elismerés nyilvánítás céljából.
A Mokkával megtörtént, többször is. Segített a zöld rendszám, meg a feltűnő szín, de ez nyilván kevés önmagában.
Műszakilag nem is különösebben mennék bele a részletekbe, hiszen standard PSA, – bocsánat –, Stellantis alapokon nyugszik, ez esetben villanyos kivitelben. A helykínálat nyilván lehetne kedvezőbb egy dedikált elektromos platform esetében, de ezt leszámítva semmi hátrányt nem lehet abból tapasztalni, hogy a Mokka létezik benzines és dízel kivitelben is. Sőt. Ez is azoknak a villanyautóknak a táborát erősíti, amelyek "normális" autók, rendes kezelhetőséggel, csak éppen konnektorra kell dugni, és nem tankolni kell bele. Hatótávban és töltési sebességben forradalmit nem fogunk tapasztalni, itt is a sokszor megénekelt PSA technika az, ami a szűk, vagy éppen tág keresztmetszet. Vidám 300 feletti hatótáv kiírással indul a reggel, ami rohamos csökkenésnek indul, ha "használjuk" az autóknak. Nekem ennél nagyobb elvárásom nem is lenne egy második autó szerepét betöltő jármű esetében. 136 lóerővel és másfél tonna körüli súllyal gyönyörűen lehet dolgozni, tapadási problémák vehemens "menetpedál" kezeléssel itt is előfordulnak, de nem zavaró ez. Viszonylag könnyed érzetű a Mokka, és Opelekre eddig kevéssé jellemző érzelmeket vált ki az emberből.
A technikánál, teljesen őszinte leszek, nagyságrendekkel izgalmasabb a dizájn, a pozicionálás, és az, amit ezen keresztül üzen az Opel, és tágabb értelemben a Stellantis, a többi márkájára nézve.
Nagyon ritka manapság, hogy a vezetőülésben helyet foglalva a géptetőre, és annak domborulataira lehet kitekinteni. Ez eleve meghatározza a hangulatot. A villany-kis suv-muscle car egymásnak röhejesen ellentmondó hármasát hozza olyan harmóniába, amit még Camp David béketárgyalásain is megirigyeltek volna.
Nekem egyértelmű telitalálat az egész autó, de érdekes, hogy azt is tapasztaltam egy hét alatt, hogy meg is tudja osztani az embereket a forma.
Érzetre, hangolásra megkapta pontosan azt a mennyiségű impulzust, finomhangolást, ami kell ahhoz, hogy ne egy "badge engineering" merénylet legyen amolyan GM-es metódussal, hanem egy rendes külön termékként megélhető modell. A Stellantis fennhatósága ezzel együtt nyilván minden szegletben tetten érhető, minden gombot, borítást, műanyagot láttunk már máshol is, de ez cseppet sem zavaró. A kezelhetőség nem példás, de nem irritálóan bonyolult, az anyagválasztás pedig a komor színek ellenére is kifejezetten barátságos. Velúr jellegű kárpit az ajtókon, vezető felé forduló műszerfal, ugrásra kész motor, Opelesen jól hangolt futómű.
Van élet a bénán vezetett és megerőszakolt márkaértéken túl, és ha jól és értő szemmel, kellő ízléssel csinálják, akkor egy fájdalmas de szükséges egészségesre zsugorodás után stabil pályára tud állni egy nagy múltú márka. A GM mostoha évei után a Stellantis a legjobb, ami történhetett az Opellel, különben már a Saab sorsára jutott volna. Reménysugár ez az olasz autók szerelmeseinek, hiszen az FCA kóválygását az európai piacon csak ez a szigor és konzekvencia tudja irányba állítani.
A Mokkára visszatérve: az Opel egyik legjobb dobása ez, sok sok év óta. Ha az új Astra is ehhez hasonlatos szabad(abb) szárnyalás eredménye, amit majd az első menetpróbán tudok elmondani nektek, akkor Rüsselsheim helye sokáig biztosítva lesz az autós térképen.
