Várkonyi Gábor Autóblog

Várkonyi Gábor Autóblog

A német fiatalok 80%-a nem mondana le a saját autó kényelméről

2021. november 23. - Várkonyi Gábor Autóblog

Van ez az állandóan mantrázott duma, hogy a fiatalok már nem akarnak autót, egyébként sem érdekli őket a vezetés, és az autózást úgy eleve valamilyen "ökológia bűnnel" azonosítják.

258770503_376716144244673_3886343130873705231_n.jpg
Hát, ha még az ilyen témákban tényleg elég érzékeny német fiatalokat kérdezik, akkor sem jön ki a "kívánt" eredmény. A Spiegel számolt be arról a kutatásról, amelyben a német fiatalok környezetvédelemmel kapcsolatos általános hozzáállást vizsgálták. Engem értelemszerűen kizárólag az autózással kapcsolatos kérdések érdekelnek, pontosabban ezen az oldalon csak ezzel kapcsolatosan alkotnék véleményt.

A 14-29 évesek 60 százaléka rendszeresen közlekedik autóval "privát ügyben", a fiatalok nyolcvan százaléka pedig arról számol be, hogy semmiképpen sem mondana le a saját autó kényelméről a jövőben sem. Csak 18% válaszolt úgy, hogy a önkorlátozást gyakorolna az autóbirtoklás kapcsán.

Mindenkinek szíve joga erről bármit gondolni. Én ugyanakkor ámulva olvasom, hogy egy olyan országban, ahol a média jelentős teret ad annak, hogy fiatalok kifejezzék a klímaszorongásaikkal kapcsolatos dilemmáikat, a "valóság" erősen más képet fest, mint amit szuggerálni akarnak.

Lényegében mindenki pontosan úgy akar élni ahogy eddig. Csak lehetőleg lelkiismeretfurdalás nélkül. Azt hiszem ez teljesen érthető.

Forrás

A bejegyzés trackback címe:

https://varkonyigabor.blog.hu/api/trackback/id/tr9516762642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desw 2021.11.24. 16:28:39

Pontosan ezért teljesen felesleges ezért is a politikusokat okolni, mondván nem tesznek semmit.

Mit tehetnének? Korlátoznának, mondjuk évente csak 2db ruhát vehetnénk, csak havi 10L benzint, . . . nincs egynapos fapados út a Bákingem Pálászhoz egy szelfiért, . . .

Lenne milliónyi munkanélküli és egy csomó tüntetés a konzumidióta túlfogyasztó jogainkért.

Örömhernyó 2021.11.24. 16:41:27

Mindenki addig zöld, amíg nem a saját munkája és kényelme a tét. A német nem fog kevesebbet fogyasztani, csak elkezd látszólag zöldebb termékeket venni. Elektromos autó (kínai gyártmányú akkuval), kínai elektromos roller, kínai napelem a háza tetejére.
Látszik a trend? Kína söpri be az extraprofitot, az új "környezetbarát" technológiákkal. Közben a német autóiparban egyre kevesebben tudnak majd elhelyezkedni.

@desw: A politikusok mindig ugyanúgy akarják szabályozni a polgárok viselkedését. A közvetlen, direkt tilalom helyett adókkal, díjakkal, sarcokkal operálnak. Ez ugyan egy cseppet se teszi zöldebbé a környezetet, de legalább besöpörnek egy csomó pénzt a polgártól, aki elhiszi, hogy azzal, hogy az adóterhe megnőtt, nagyon zöld lett minden.

Medgar 2021.11.24. 17:02:41

Szerintem számoljunk egy kicsit:
A világ CO2 kibocsátásának 9%-áért felelős az eu, ennek 20 %-a közúti közlekedés amiből 60% a személyközlekedés. Ez így 1,08% ebből mennyi a németek része, és mennyire lehet levinni?

Eközben a szennyezés 70%-áért A legnagyobb 100 cég felel..

cog3981 2021.11.24. 17:15:16

Nem csodalom hogy nem akarnak auto nelkul elni. Nagyvarosokban meg csak-csak, mar ha 15 percenkent jon a busz/metro akkor oke. Kulonben elegge felejtos/szenvedos. Jo par evig csinaltuk, gyerek szuletetese utan is, hat, kb ellensegemnek se kivannam ahogy varom a buszt a szakado esoben, es kiderul hogy kimarad... ergo ujabb felora/ora varas.
Kiprobaltunk tobb orszagot+videk/nagyvarosokat. Auto letszukseglet a fiataloknak. (jo kozlekedessel ellatott nagyvarasok kivetelevel)

@Medgar: "Eközben a szennyezés 70%-áért A legnagyobb 100 cég felel.."
pontosan, a nagy egeszet kell nezni, benne az allattartast es a kontenerhajo szallitast + India/Kina/USA.

Nancsibacsi 2021.11.24. 18:01:28

@desw: A politikusok tehetnének, ha nem a gazdagok érdekeit néznék. Adjak pár tippet? A termékekre kerüljön rá egy km adó, amit az ÁFA-hoz hasonlóan a végfelhasználó fizessen. 1 km legyen mondjuk 1 ezrelék. Értsd: egy 50 km-re lévő cég esetén 5%, Kínai cég esetén meg 750%. Rögtön nem érné meg mindent Kínában gyártatni, és kevesebbet szennyeznének a partól 10 km-re már kénes nehézolajjal üzemelő konténer szállító hajók.
Mondjak másikat? Gravitáció leküzdési adó. Egy repülőgép arra is költ - teljesen fölöslegesen - energiát, hogy a gravitációt leküzdje. Ezért a kerozin adója ne egységesen 0% legyen, hanem minimum 100%, hiszen - a hazug propaganda ellenére a fizikát figyelembe véve - környezetszennyezőbb mint bármi más.
Mondok egy harmadikat: nm adó. Egy fő 20 nm-ig ingyenes az ingatlan, az efölötti részre évi 4% becsült érték adó (20 év alatt fizesse ki 100%-ban a fölöslegesen épített, fölöslegesen fűtött-hűtött ingatlan árat).
Ezek közül egy gazdag ember szerinted melyiket szavazná meg? Amíg ők 3 fős családdal élnek 350 nm-en, évente 200ezer km-t repülnek fejenként, és fél évente vesznek valami sokszázeres kütyüt amit a világ másik végén gyártanak - esetleg ilyen cégek részvényeinek a tulajdonosai - addig egyik sem. Nem azt kell b.sztatni, aki egy 10 éves corsával akar elmenni hogy a 40 kilónyi bevásárlást hazavigye, vagy éppen 1.5 óra helyett 0.5 órát töltsön el munkába járással. Nem velük kell kezdeni.

gigabursch 2021.11.24. 18:14:21

@Medgar:
Vigyázz! A korrekt matekot a demagóg hőbörgők gyűlölik!

@Nancsibacsi:
Visszakereshető, hogy kb másfél évtizede írtam le először az index és blog hsz-ai között, hogy a távolság és a CO2 illeték hogyan lehetne gazdasági és poacvédelmi megoldás.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.24. 19:19:16

Majd inkább lecseréli a műanyag szívószálat bambuszra, és azzal szívja a bambit. Meg szelektíven gyűjti a szemetet.És akkor meg van mentve a Föld. Klímaidióták..

akm-img-a-in.tosshub.com/indiatoday/images/bodyeditor/202102/Pic_1__1_-x799.jpg?B_cEJh975UYUdy3THyop18CA2YfDBGsC

--

éppnászos 2021.11.24. 19:33:49

@Nancsibacsi: pontosan, ha annyira zavarná a világot, fizethetnének a gazdagok, ja az már nem megy, - jól - élni kell :)

@Veszéjben a lyogállamiság !: de igen!, gyűjtse (az átlagember) szelektíven a szemetet, ne szemeteljen, és megtette amit tud, és nagyon ne is aggódjon a többin, attól nem lesz jobb úgyse, ha más nem, a földanya megoldja, legfeljebb nem velünk :)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.11.24. 19:49:21

@éppnászos:

Hát gyűjtse. De legyen tudatában, hogy valójában konzumidióta életmódjával sokkal jobban károsítja a környezetet.
Amikor nyáron elvárja a stabil 24 fokot, és orrba szájba légkondit használ, télen ugyanennyire fűti fel a lakást. A sarki fűszereshez is SUV-val jár. Évente repül Európán kívülre, és havonta Európán belülre.(Mellesleg a zöld mániás EU alig tesz valamit azért ,hogy Európán belül a vasúti közlekedés valódi alternatívája legyen a repülőnek. Egy Lisszabon-Madrid vonat út 11 óra . Nevetséges..)
Ezeket a bambusz szívószál nem kompenzálja, amelynek alapanyagát mellesleg több ezer kilométerről kell Európába hozni, meg azt a 10 kiló déligyümölcsöt is , amit hetente bezabál.

Ócska szemforgató képmutatás az egész!

éppnászos 2021.11.24. 20:12:42

hát igen, fogyasztani se muszáj, de ha - a legtöbbnek - nincs más öröme?

de csak megy ez az uszítás, klímafenyegetés, "klímaszorongás", hogy majd a gyerekeinknek mi marad, hát kiafaszt érdekel, éljen mindenki becsületesen (kinek mi az persze :), oszt kész

Boldeone2 2021.11.24. 20:14:58

Nem az a probléma , hogy a nèmet fiatalok nem akarnak lemondani a saját autó kènyelmèről - hiszen ők csak nagyon kis rèszèt teszik ki a világ fiatalságának, ráadásul azért ők lesznek azok , a világ egyik legmódosabb országában , akik mihamarabb az új technológiára váltanak , amit a nèmet állam is fog támogtani( főleg ha a nèmet gyártóknak is sikerül alkalmazkodni )- hanem az indiai , kínai , majd az afrikai fiatalok , akik - elèg pènzügyi lehetősèg hiányában - a fejlett országok legkörnyezetszennyezőbb, máshonnan már kitiltott autóit fogják használni. India , Kína nagyvárosai már most èlhetetlenek lègszennyezès szempontjából
( Hobbiból szoktam nèzni, milyen èrtèkeket mernek arra , de igen megdöbbentő)
Miközben , pl az UK - ban 2030 után már betiltják a belsőègèsű motorokkal működő új autók forgalmazást ...

Semmi esèly nincs szerintem a klímacèlok teljesülèsère , mert mèg Ázsia sem kèsz az önkorlátozásra , Afrika pedig mèg csak most robban be a globális kibocsátásba...
Befektetèsi tippem : most kell venni , amíg van, valami jó állapotú , hathengeres autót , ès meleg garázsban eltenni a jövőnek...

midnight coder 2021.11.24. 20:20:20

@Örömhernyó: "Közben a német autóiparban egyre kevesebben tudnak majd elhelyezkedni."
Az igazi baj az, hogy a németek igazából csak a vasdarabok finom megmunkálásában igazán jók. Az EU többi része meg még abban sem. A hagyományos robbanómotor így is, úgy is egy technológiai zsákutca, egy az ipari forradalom hajnaláról itt ragadt anakronizmus. Az emberiség hülyesége hogy 30 éve a kôbalta nyelét krómozza, ahelyett hogy azt a pénzt akksi gyártásba teszi. Az pedig, hogy az EU-ban az autógyártás megváltozása ekkora gondot okoz annak a jele, hogy itt nagy-nagy baj van.

midnight coder 2021.11.24. 22:02:17

@Boldeone2: Ha mindenki korlátozná magát, akkor sem lenne. Egyszerûen a technológia még nincs kész hozzá. Másrészt, a jelenlegi CO2 is sok. Csökkenteni a felmelgedést csak a légkör hômérsékletének szabályozásával lehetne.

Modus Csibe 2021.11.24. 22:20:44

Akkor megvan a gyógymód a klímaszorongásra: egy böszme nagy SUV birtoklása.

desw 2021.11.24. 22:23:02

@Boldeone2:

Mielőtt elhiszed ezt a hülyeséget a bezzeg kurvazöld Nyugat vs. mocskos Ázsiáról, azért vess egy pillantást a CO2-fő adatokra:
www.worldometers.info/co2-emissions/co2-emissions-per-capita/

Látható, hogy pl a "kurvazöld" Norvégia konkrétan kb 4-szer annyi CO2-t bocsát ki / fő mint a "koszos" Vietnám. Ja, és mindezt ugye úgy, hogy minden koszos gyárat kitelepítettünk Ázsiába.

Aztán ha a hülyenyugat úgy akarná megmenteni a Földet, hogy másokat korlátoz (a kínai, afrikai, vietnám NE vegyen autót, telefont, . . .), akkor hamar el lesznek küldve a kurva anyjukba.

tiltsál ki te gyökér 2021.11.24. 22:27:27

@midnight coder:
"A hagyományos robbanómotor így is, úgy is egy technológiai zsákutca, egy az ipari forradalom hajnaláról itt ragadt anakronizmus. Az emberiség hülyesége hogy 30 éve a kôbalta nyelét krómozza, ahelyett hogy azt a pénzt akksi gyártásba teszi. "
Csak szólok, hogy a villanymotor 50 évvel idősebb mint a robbanó.
És nem véletlenül a robbanómotorok nyertek, pont ugyanaz a probléma a villannyal, mint 150 éve. Nem tudják tárolni a delejt. És belerakhatsz akármekkora pénzt, a fizikát nem lehet megbaszni, nem fog több töltést felvenni az akksid. Ennyi. Be lehet hülyíteni sok fogalmatlan embert, meg lehet várni a csodát.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.24. 22:33:18

Pont mint a kommenisták. A proletariátus vezető képviselői hatalomra jutva hamar beköltöztek az egykori urak villáiba, és vadászat úri sportjára is gyorsan rákaptak.

desw 2021.11.24. 22:34:11

@Nancsibacsi:

" A termékekre kerüljön rá egy km adó, amit az ÁFA-hoz hasonlóan a végfelhasználó fizessen. 1 km legyen mondjuk 1 ezrelék. Értsd: egy 50 km-re lévő cég esetén 5%, Kínai cég esetén meg 750%. Rögtön nem érné meg mindent Kínában gyártatni . . . "

:DDDDDDDDDDDDD

Klassz ötlet! :DDD

Szerinted a mostani elkényesztetett európai fiatalok hány százaléka akarna ilyen-olyan elektronikai összeszerelőüzemben dolgozni? Láttál már videót arról, ahogy a kicsikínai dolgozik a gyárban?

És akkor lenne minden 10-20 km-enként telefon- és autógyár, meg cementüzem és fémöntőde? Ja, meg bánya is?

Majd akkor még több igazán gazdag megy el Nyugatról Ázsiába, aztán lesheted az plusz adódat, mert egy fillért sem fogsz látni.

Nem mellesleg egy gazdag 300nm-es passzív háza valszeg kevesebb energiát fogyaszt, mint a borsodi Bánya utcában élő csórójé, aki PET palackkal fűt.

desw 2021.11.24. 22:37:37

@Medgar:

" Eközben a szennyezés 70%-áért A legnagyobb 100 cég felel.. "

És ezek a cégek csak úgy raktárra gyártják a sok vackot, vagy esetleg vki meg is veszi?

Kinek van több játéka? Digi-dagi európai kiskölyöknek, vagy egy pakisztáni kiskölyöknek?

desw 2021.11.24. 22:40:24

@Örömhernyó:

"A politikusok mindig ugyanúgy akarják szabályozni a polgárok viselkedését. A közvetlen, direkt tilalom helyett adókkal, díjakkal, sarcokkal operálnak."

A plusz adót még benyeli az európai polgár, de a korlátozást nem nyelné, így nincs is más lehetősége a politikusoknak. És a plusz adónak talán tényleg van keresletcsökkentő hatása.

"Ez ugyan egy cseppet se teszi zöldebbé a környezetet, de legalább besöpörnek egy csomó pénzt a polgártól, aki elhiszi, hogy azzal, hogy az adóterhe megnőtt, nagyon zöld lett minden. "

Ez igaz!

különvélemény 2021.11.25. 05:00:50

"a "valóság" erősen más képet fest, mint amit szuggerálni akarnak."

A "független, tárgyilagos, hiteles" német médiában agymosás folyik?
Döbbenet...

#szájbergyerek# 2021.11.25. 07:03:45

Pont úgy vannak mint azok a derék svédek a migránsok befogadásával.

A német is csak addig szorong a klíma miatt, amíg pofázni kell róla.

Ekrü 2021.11.25. 07:26:40

@Boldeone2:
"Nem az a probléma , hogy a nèmet fiatalok nem akarnak lemondani a saját autó kènyelmèről "-De, igen,ez a probléma. Mert ugye elvileg ők lennének a fene nagy "haladó szellem", akiknek példát kéne mutatniuk.Mert az nem fog menni,hogy miközben ők elvárnák a többi országtól,hogy klímavédjenek, addig ők meg a legkisebb dolgot sem teszik meg a cél érdekében....

Örömhernyó 2021.11.25. 07:46:41

@midnight coder: A németek, japánok, amerikaiak fejlesztik az összes elektronikát, amit aztán a kínaiak legyártanak. A német mérnöki teljesítményt nem kellene lebecsülni. Az, hogy te annyit látsz, hogy vasdarabokat esztergálnak, az amiatt van, mert nem látsz bele az iparba. Ipari automatizálásban a németek nagyhatalom. Az a gép, robot, ami a kocsid tengelyét meg lengéscsillapítóját faragja, az is német fejlesztés és gyártmány, hardware és software is. Bárhol csinálnak egy gyárat a német multik, oda német berendezések kerülnek. Oroszországba, Brazíliába, Magyarországra és Kínába is.

Meg fogsz lepődni, az akkugyártás se kínai fejből pattant ki, hanem japán, tajvani, koreai, német, amerikai mérnökök toltak bele a kutatást, aztán a kínaiak megcsináltak olcsón (környezetre szarva, szép nagy selejt hányaddal). Ebben "jó" Kína és India.

Medgar 2021.11.25. 08:34:24

@desw: Nem igazán értem mi a problémád? A poszt az autózásról szól, erre reflektáltam. Szerinted mi egyszerűbb a 70%-ból lefaragni 0,7%-ot vagy az 1,08-ból 50%-ot? A végeredmény pont ugyanannyi co2 megtakarítás, a különbség annyi hogy az egyszeri autósnak nincs olyan érdekérvényesítő képessége mint a multinak. A politikust az autós választja de a multi tömi a zsebét, tehát annak a seggét nyalja...

midnight coder 2021.11.25. 09:03:53

@Örömhernyó: Már vagy 10 éve a kicsi kínaiak jegyzik messze a legtöbb szabadalmat. Az ipari automatizáláshoz pedig chipek kellenek és villanymotorok. Ha ilyet akarsz venni, akkor irány az alibaba vagy a banggood. De komplett ipari robotot is vehetsz onnan. Le vagy maradva vagy 10 évvel.

Örömhernyó 2021.11.25. 09:33:18

@midnight coder: A robbanómotorok szerepe hatalmas, ha azok nem lettel volna, akkor az emberiség máig lóval járna. Meg városban villamossal.
Az a baj, hogy a tartós robbanómotorból az utóbbi 20 évben sikerült kimérnökösködni a tartósságot, jöttek a nagynyomású lófaszok, amik ugyan pár százalékot lefaragtak a szennyezőanyag kibocsátáson, de 100-150zer kilométernél beszarnak. A robbanómotornak ma is lenne szerepe, nem mindenhova való villanyautó. Európában meg sikerült a dízelt belerakni személyautókba, amivel addig nem is volt baj, amíg szívó. De aztán tovább reszelgették, ami miatt még károsabb lett a kipufogógáza (mikrokorom).

Nem a belsőégésű motorra van alapvetően baj, hanem hogy olyan irányba faragták őket, ami öncélú környezetvédelmi hülyeség, amitől károsabb lett a kipufogógázuk, és hamar tönkremennek.
Belsőégésű motorból az a jó, ami elmegy egymillió kilométert csak olajcserével és nem kell újragyártani 100ezer kilométerenként. Lásd zöldséges Mercik.
Én nem vagyok a villanyautók ellen, de azt látni kell, hogy a többségük teljesen versenyképtelen lenne állami támogatás nélkül. Az állami támogatás pedig általában kifolyik az országból, mert nem sok országban van hazai villanyautó-gyártás, illetve a legdrágább egység, az akku pont Kínában készül. Úgyhogy a kínai állami pénzen felfuttatott gyárak zsebelik be az EU-s és nemzeti támogatásokat is. Egy idegen (ellenséges) hatalom protekcionista vámokkal védett, állami támogatásokból fenntartott iparágát pénzelik az európaiak.

Örömhernyó 2021.11.25. 09:46:25

@midnight coder: Az, hogy a kínaiaknál benyújtott szabadalmak milyen körből kerülnek ki, az egy jó kérdés. A kínai jog miatt ott is levédetik a nyugati fejlesztéseket, újításokat. A szabadalmazás elsősorban egy jogi kérdés, nem feltétlenül az innovációról szól, hanem a lepapírozásról. Meg kell nézni mennyi nyugati szabadalmat használnak Kínában és mennyi kínait nyugaton.
Le kell védetni Kínában mindent, mert a kínai jogrendszerben te nem tudsz érvényesíteni egy magyar vagy spanyol szabadalmi hivatalnál bejegyzett szabadalmat.

Amit te a netről rendelsz, az egy hobbi játékszer. Mondhatnánk egy szépen faragott, esztergált vasdarab. A kínai Audi, Mercedes, Renault, Toyota gyárakban nem azokat használják.

Alick 2021.11.25. 10:04:20

Jó lenne a tízezreléknyi CO2-re épülő karbon kredit piramisjáték helyett a környezetvédelem fontosabb aspektusaira figyelni. Mondjuk a vízgadálkodásra.

DIODORO 2021.11.25. 10:10:55

@midnight coder: villany autózás régebbi mint a robbanómotoros.

csak éppen akksiból mai napig nem sikerült életképes alternatívát kidolgozni.

midnight coder 2021.11.25. 10:11:09

@Örömhernyó: Ezek a kínaiak által benyújtott szabadalmak, nem a kínában benyújtottak. Az oktatásuk is eléggé ott van, lásd Orbán bácsi egyeteme.

midnight coder 2021.11.25. 10:13:39

@DIODORO: A villanysutó lényege az akksi. És az rengeteget fejlôdött az elmúlt 20 évben hála a mobiloknak. De jó pár éve onnan már nem jön újabb igény: ott már nem ez a szûk keresztmetszet.

midnight coder 2021.11.25. 10:18:39

@Örömhernyó: A kipufogógáz mindig is káros volt. És igen, a robbanómotor kb. a 80-as évek végén érte el a csúcsot. Az elektromos meg persze hogy versenyképtelen. Az elmúlt 100 évben a robbanómotorba ment a pénz. Ha fordítava lenne, akkor a robbanómotor lenne versenyképtelen.

citrix 2021.11.25. 11:28:28

Ameddig a politikusok magánrepülővel utaznak a klímakonferenciára és hatalmas limókkal/luxusterepjárókkal parádéznak, naszád méretű jachtokon pihenik ki fáradalmaikat addig milyen alapon várják el bárkitől is: ne legyen autója (se)?!

Boldeone2 2021.11.25. 12:44:01

@desw: Látható, hogy pl a "kurvazöld" Norvégia konkrétan kb 4-szer annyi CO2-t bocsát ki / fő mint a "koszos" Vietnám. Ja, és mindezt ugye úgy, hogy minden koszos gyárat kitelepítettünk Ázsiába."

- Vagyis akkor abszolút mèrtèkben 5x annyi szennyezőt bocsát ki Vietnám. Ráadásul a trendek számítanak : nyugaton - pl Norvègiában a kibocsátás erőteljes csökkentèsère törekednek , mert már megtehetik . Ázsiában ezt mèg nem nagyon lehet sok helyen megvalósítani , mert nem tart azon a szinten sem a gazdaság fejlettsège, sem a társadalmi tudat

Aztán ha a hülyenyugat úgy akarná megmenteni a Földet, hogy másokat korlátoz (a kínai, afrikai, vietnám NE vegyen autót, telefont, . . .), akkor hamar el lesznek küldve a kurva anyjukba."

- Máskèpp nem fog menni , csak ha nagy lakosságú , "fejlődő "országok is mèrsèkelik kibocsátasukat. Nyilván a nyugati országok arányaiban jobban fogják mèrsèkelni a kibocsátásukat, de az sem megy, hogy a fejlődő országok nem tesznek semmit a gazdasági fejlődèsre hivatkozva. Legjobban èppen Indiát ès Afrikát fogják sújtani a klímaváltozás káros hatásai

desw 2021.11.25. 14:01:56

@Boldeone2:

Vietnám úgy bocsát ki a "kurvazöld" Norvégiánál 5-ször több CO2, hogy Vietnám lakossága 18-szor több.

Továbbá az előző évihez képest a "kurvazöld" Norvégia 0,89%-kal NÖVELTE a kibocsátását, amíg a koszos Vietnám csak 0,09%-kal.

És akkor Norvégia beszól Vietnámnak, hogy csökkentse már a kibocsátást. :DDDD Kész vicc!

Aztán ha a ruhagyárak és minden más koszos gyár visszaköltözne Európába, akkor még nagyobb lenne a különbség.

Szóval előbb talán mutasson példát a "kurvazöld" Európa, aztán kritizálhat másokat, nem-e?

" Máskèpp nem fog menni , csak ha nagy lakosságú , "fejlődő "országok is mèrsèkelik kibocsátasukat. Nyilván a nyugati országok arányaiban jobban fogják mèrsèkelni a kibocsátásukat, de az sem megy, hogy a fejlődő országok nem tesznek semmit a gazdasági fejlődèsre hivatkozva. "

Aha, tehát az indiai, a vietnámi, . . . éljen fejlettlenebb körülmények között mert ugye "mindmeghalunk", amíg a hájfejű elkényelmesedett büdös-koszos európai csak habzsol és fogyaszt és utazik és épít, . . .

Good luck, darkgreen bro!

desw 2021.11.25. 14:07:54

@Medgar:

Az a 100 legszennyezőbb gyár simán kevesebbet gyártana és így csökkenne a CO2 kibocsátásuk is, ha az általuk gyártott vackokat nem venné meg a sok baltaarcú konzumidióta európai.

GyMasa 2021.11.25. 14:17:20

@desw:
Ezzel csak annyi a bajom, hog yazt a beszedett adót késöbb szinte semmilyen formában nem a probléma megoldására fordítják, hanem pl. az USA-ban is egyszerü szavazatvásárlásra akarják a demokraták fordítani. (nem atomerömüveket, meg napelemeket építenének, vagy zöld alapkutatásokat finanszíroznának belöle, hanem odaadnák a "szegényeknek", akik szerintük a klímaváltozás "kárvallottjai"...)

GyMasa 2021.11.25. 14:21:26

@#szájbergyerek#:
Oh, a németek tökélyre fejlesztették ezt a fajta kettösséget!
Szemrebbenés nélkül felmondják azt, amit elvárnak tölük, aztán, van nekik egy saját véleményük is, (ami altalában csak mérsékelten áll egyvonalban a nyilvánossal) amit veled is megosztanak, ha hosszú, szívós munkával olyan szintre tudod mélyíteni a barátságotokat, hogy bekerülj abba a körbe...
AKi ezt nem tudja/érti, az simán elhisze, hoyg a németek _tényleg_ így gondolják...

desw 2021.11.25. 15:32:11

@GyMasa:

A vicces az, hogy nem a pénzhiány miatt állunk szarul a "mindmeghalunk" harcban, mert ugye kevesebb vacak vásárlásához pont kevesebb pénz is elég lenne (és így kevesebb lehetne a CO2 kibocsátás is), hanem pusztán azért, mert senki sem akar lemondani a kényelmes életéről, az utazgatásról, a hétvégi fapados/autós kiruccanásról, a konstans 23 fokos hőmérsékletről a kocsiban és otthon, a havi 20db új ruha és vmilyen új kütyü vásárlásáról, . . .

Ezért nem hiszek abban, hogy lesz érdemi változás, ezért tartom totál feleslegesnek a klíma konferenciákat és butuska egyezményeket, Gretát és a több sötétzöld félhülyét is.

Basztatjuk a személyautókat és fújjjjj robbanómotor (sic, hülye, aki ezt mondja, mert "Robban az anyád picsája!", ahogy a szakismeret tanárom mondta annó, mert ugye belsőégésű motor ez), holott kb csak 2% CO2-ért felelősek a személyautók, . . .

A sötétzöld idiótáknak Elon Musk az isten, holott azzal keresi magát szarrá az ember, hogy eladja a CO2 creditet :DDDDD

Fogalmam sincs, hogy valós-e a "mindmeghalunk" ha 2C fokot meghaladjuk vagy sem, de hogy álszent cirkusz az egész és nem lesz érdemi változás, azt tuti.

miert? 2021.11.25. 16:26:46

@desw: "valós-e a "mindmeghalunk" ha 2C fokot meghaladjuk"
Nem ezt mondják, csak katasztrófát emlegetnek. De még ez is erősen kérdéses. A globális felmelegedés eddigi történetében (ami nem jóslat, hanem megvalósulás) több embernek javultak a létfeltételei, mint amennyinek romlottak. Ez akár hosszabb távon is igy maradhat. Persze aki Szomáliában szomjan hal, az nem vigasztalódik azzal, hogy Szibériában hatalmas területek válnak művelésre alkalmassá a felmelegedés miatt. Ez politikai probléma, hogy a lakosság átcsoportositása nem jöhet számitásba.
Mindenestre az emberiséget, mint egészet, nem fenyegeti semmi a felmelegedés miatt.

GyMasa 2021.11.25. 16:37:11

@desw:
Azért nem haladunk, mert a sötétzöldek NEM a probléma minél elöbbi, és minél hatékonyabb megoldásában érdekeltek, hanem abban, hogy minél nagyobb hisztériát és büntudatot keltsenek a téma körül, és ezzel érzékeltessék a saját "fontosságukat"
Nekik tökéletesen megfelel az összes pótcselekvés, amire az elmúlt jó 30 évben rávették a világot.
Képzeld el, ha 30 éve az atomerömüvek eröltetett iramú építését zsarolták volna ki?
Ma, feleannyi lenne a világ CO2 kibocsátása.
Vagy, ha 30 éve a mesterséges üzemanyagok elöállítását tüzte volna ki célul az EU?
Az érdemben csökkentette volna a CO2 tartlamat a légkörben is...
Ehelyett ott vannak a nagyszerü, ZÖLD, gázturbinás erömüvek, amiket van pofájuk zöldnek nevezni, pedig az is fosszilis gázt éget el...

GyMasa 2021.11.25. 16:39:27

@miert?:
Ezen felül az úgynevezett "jóslataikkal" is óvatosan kell bánni, mert pl. a '80-as években még azzal riogattak, hogy 2000-re 10m-t fog nöni a tengerek szintje és odavész az összes partmernti város.
Ez, ugye nagyon nem jött be...
Söt, a '70-es években még jégkorszakkal fenyegettek...
És, mindezt 50 éven belül...
süti beállítások módosítása