Érdemes egyszer feltenni magunknak a kérdést, hogy véletlen-e az az összefüggés, hogy azoknak a cégeknek a menedzserei mernek kitartani az elveik és műszaki meggyőződéseik mellett, amely cégek életében a tőzsdei szereplés nem "A" létkérdés.
Ezeknek a cégeknek a stratégiája nem negyedéves terminusokban, és év végi menedzseri bónuszmaximalizálásban merül ki. Hosszú távon pedig mindig ezek nyernek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezen cégek életében nem játszik nagy szerepet az, hogy miként értékelik őket a tőzsdén, de azt mindenképpen, hogy nem öncél a rövid távú buborékfújás, amelynek mindig hosszútávon vannak fájó következményei. Mivel egy olyan világban élünk, ahol látszólag kezd elrugaszkodni a valós teljesítménytől az értékelés, fűtve attól, hogy a forró pénz mindinkább keresi a helyét, különösen nehéz ellenállni annak, hogy valaki a maga buborékát fújja. Egy ilyen helyzetben pedig, aki kidugja a fejét a mainstrem bégetésből, azt könnyen lenyakazhatják.
Akio Toyoda ázsiai hagyományokhoz híven, sokadik generációs cégvezetőként hosszú távon gondolkodik, pillanatnyi divatoktól nem hagyja befolyásolni a saját stratégiáját, és éppen ezért példakép számomra a mostani autóipari vezetők közül, ezt pedig továbbra is hangsúlyozni fogom.
Többek között ilyen nyilatkozatok miatt:
"Carbon is our enemy, not the internal combustion engine. We must reduce CO2 emissions in all processes of producing, transporting, and using energy. There must be more than one route to reach carbon neutrality. Regulations should not limit our choice of technologies."
"A karbon az ellenségünk, nem a belsőégésű motor. A CO2 kibocsátást kell csökkentenünk a gyártás, a szállítás és az energiafelhasználás folyamatainak minden területén. Egynél több útja kell, hogy legyen annak, hogy karbonsemlegességet érjünk el. A szabályozóknak nem szabad korlátozniuk a választásunkat a technológiák terén."
Forrás
Forrás
