A tavalyi év első 11 hónapjának összesített adatai alapján a világ 10 legnagyobb, elektromos autókhoz szükséges akkumulátorokat gyártó cége mind ázsiai.
Hat közülük kínai, a két legjelentősebb is, sőt összességében is nyomasztó a kínai fölény, hiszen az egy évvel korábbi 47 százalékos világpiaci részesedésüket 60 százalékra emelték.
A CATL messze a legnagyobb játékos a témában, oly annyira, hogy a világ tíz legnagyobb autóipari beszállítójának exkluzív klubjába tartozik immáron.
165 GWh-nyi akkut installáltak, ami a duplája a 2021-es adatnak. A CATL egymaga a világpiac 37 százalékát uralja.
Nagyot ugrott, egészen a második helyig a BYD. 170% növekedést jelentettek. 60 GWh-val. Ezzel 14% világpiaci részesedést tudhatnak magukénak, és megelőzik az egy évvel korábban még a második helyen álló LG-t.
A koreai LG Energy 54,8 GWh-val a harmadik a rangsorban, 12,3% piaci részesedéssel.
A japán Panasonic az egyetlen szigetországbeli szereplő, 34 GWh-val és 7,7% részesedéssel a negyedik.
Az SK On és a Samsung SDI képében további két koreai cég következik a listán, a maradék négy a top 10-ből pedig kínai céget takar. Sorrendben: CALB, Guoxuan, Sunwoda és EVE.
Utóbbi a jövőben például a BMW-nek is szállítani fog.
Elemzők kiemelik, hogy a nem kínai cégek azért nem tudtak profitálni a növekvő globális elektromos autó eladási számokból, mert a boom elsősorban Kínában volt megfigyelhető, és a hazai cégek, amelyek immár egyértelműen vezetnek a technológiában, teljes mértékben lefölözik a kínai növekedést.
Míg a japán és koreai konkurencia további világpiaci részesedés veszteségek előtt áll az előrejelzések szerint, a CATL "go global" stratégiájától hangos a nemzetközi autós szaksajtó. A német gyáruk 1,8 milliárdos invesztíció mellett nemrég kezdte meg termelését, Debrecenbe pedig 7 milliárd euró feletti beruházást fognak megvalósítani, amivel globálisan is kiemelkedő beruházásként szerepelünk a hírekben.