Az elektromos autókhoz szükséges nyersanyag és értékteremtési lánc Kína által kontrollált a világon. Ezzel talán senkinek nem mondok újdonságot, ahogy azzal sem, hogy a nyugat lázasan dolgozik azon, hogy ezt a súlyos függőséget mihamarabb felszámolja, és bizonyos területeken ígéretesen alakulnak a dolgok, bizonyos területeken viszont nem látszik rövid, sőt, középtávon sem megoldás.


Miután önmagunkra helyezett béklyókkal hoztuk magunkat nehéz helyzetbe a villanyautózás és Kína kapcsán, elindult a keménykedés az EU részéről Kína felé, a "dömpingvádak" és "rejtett szubvenciók" kérdése ugyanakkor több szempontból ingoványos terület, főleg, ha erkölcsi színezetet próbálunk adni a kérdésnek, némi gőggel kioktatva Kínát arról, hogy a villanyautózás környezetre kellemetlen produktumait gyártsák csak le szépen, hozzák ide, adják olcsón, ami nekünk kell, de közben "tudják már a helyüket". Hát, Kína szerintem tudja a helyét, és ez elég félelmetes ügy, az európai szemszögből nézve.

A függőséget két irányból lehet felszámolni: saját hálózatot épít ki a nyugati ipar bányákból és nyersanyaglelő helyekből. Ez bizonyos esetekben könnyű ügy, bizonyos esetekben konkrét geopolitikai feszültségekhez fog vezetni, amit a jelenlegi világpolitikai helyzetben villanyautókért cserébe aligha fognak hagyni eszkalálódni. A másik irány: a technológiát fejlesztjük abba az irányba, hogy minél kevesebb olyan anyag kelljen, ami nem a "mi" kezünkben van. Örvendetes előrelépéseket lehet hallani ebben a kérdésben, de mindent azért nem lehet így megoldani.

A harmadik út: nem kényszerítünk magunkra olyat, amit nem gondoltunk át előre. De ez az eshetőség láthatóan nem jut eszébe a döntéshozóknak. Lépjünk is tovább.

A gond az, hogy egy autó, egy akkumulátor, egy elektromotor nem sokat ér 95 vagy 98 százalékos készültségben. Ha a "végén" egy olyan anyagtól függünk, amit egyszerűen nem lehet helyettesíteni, és más kezében van a beszerzési forrás, akkor mindegy, mennyire jutottunk előre a többi kérdéses nyersanyag helyettesítésében.

Kína most éppen a grafit kapcsán kezd el izmozni a nyugattal. Hogy ez az EU-nak, vagy Amerikának van-e címezve, az mindegy is. Valószínűleg mindkettőjüknek.

A grafit exportja, ahogy sok egyéb kulcsfontosságú nyersanyagé, export licenchez van kötve. Ezeket kantonok szintjét adták ki eddig, helyi érdekeltségek mentén. Decembertől központi irányítás alá helyezik a licencek kiadását, azaz közvetlenül Peking fog dönteni arról, hogy ki, mikor, mennyit és kinek adhat el abból a nyersanyagból, amiből sok kell az elektromos autók akkuiba. Autónként nagyjából kétszer annyi, mint amennyi lítiumból kell. Autónként átlagosan 50-100 kilogramm.

Nos, ez különösen kellemetlen akkor, ha az európai gyártók a grafit 99 százalékát importálják. Ennek túlnyomó többségét Kínából. Egy kis nyomásgyakorlással, 1 hónapnyi késlekedéssel, "bürökrációval" egyből megérkezik az üzenet arról, hogy meddig érdemes keménykedni Kínával.

A gallium és germánium kapcsán már megtapasztalhatta néhány hónapja a világ, hogy mi történik akkor, ha Peking üzenni akar. Érdemes utánanézni.

A "US Geological Survey" tanulmánya szerint 2018 óta 250 százalékkal nőtt az elektromos autókhoz szükséges grafit. Enélkül az anyag nélkül nem lehet jelentős mennyiségű villanyautót gyártani. A grafit feldolgozása is nagyrészt Kínában történik, mert környezetvédelmi okokból a nyugati országokban nem kívánatos ez a tevékenység.

A világon kitermelt grafit hatvan százaléka konkréten Kínában van kitermelve, a szintetikus grafit esetében 90% az arány. A magasabb minősége miatt utóbbit használják jellemzően a villanyautók akkumulátoraihoz.

Soha ne hozd magad olyan helyzetbe, hogy egyetlen partnertől függjön a tevékenységed. Az üzleti életben egy elég lényeges elv ez. A politikában is az volt. Nem kéne tovább sétálni abba a bizonyos erdőbe, "b" terv nélkül.