Bár ezen a rendezvényen a frissített UX volt a középpontban, az egyik vacsorán több kérdést érintettem a japán mérnökkel, aki a projektért felel. Mindössze 10% teljesen elektromos kivitelt terveznek eladni ebből, amihez a CATL szállítja az akkumulátort.
A BEV kivitel lényegében Európának készül, és a világpiacon továbbra sem látják a létjogosultságát, mert “senki nem akarja megvenni”. Többek között azért sem, mert nem éppen a legfejlettebb elektromos hajtáslánc. Ezzel szemben a hibrid iránti kereslet csúcson van, ahogy a Lexus vevőelégedettsége is. Minden nyomás ellenére, amit a médiában tapasztaltak a villany stratégiájuk kapcsán, a japánok kitartanak amellett, hogy ez egy megoldás lesz a sok közül, a jövő pedig közép és hosszú távon is a diverzifikált hajtás portfólió. Továbbra is azt gondolom, hogy igazuk van. A vezetési élményre pedig egyre jobban figyelnek, a takarékosság mellett is.
Saint-Émilion hegyközség
Erre pedig azért a szemem sarkából is felfigyeltem, még vezetés közben is Bordeaux környékén. Vissza is fordultam, hogy csináljak róla képeket, szép, és szomorú látvány egyben. Maguk elé rohadó angol autók és két szebb napokat látott Thesis. Kéne még ide C6, Phaeton, Vel Satis, 300C, és kész is lenne az utolsó nagy autós személyiségek panoptikuma, a félreértett karakterek mauzóleuma.