Tegnap volt 26 éve, hogy minden idők egyik legnagyobb autóipari pénzégetője létrejött DaimlerChrysler néven.


Mélyreható következményei lettek Jürgen Schrempp nagyravágyásának, illetve Robert J. Eaton helyzetfelismerő képességének. Az "egyenlők frigyének" hirdetett deal-ről mindenki tudta, hogy lényegében egy felvásárlás, és a menedzsment elég hamar be is állt az új szituációnak megfelelően. Németek vitték a boltot. A menyasszonyt, azaz a Chrysler konszernt tonnányi vakolattal vezették az oltár elé, és lényegében a nászéjszakán kiderült, hogy közel sem olyan attraktív, mint aminek láttatta magát.

Az addig úgy ahogy működő cég hamarosan zuhanórepülésbe kezdett, és nem segített a helyzeten az sem, hogy a németek nem értették az amerikai tömeggyártás lényegét. Hatalmas pénzeket fektettek olyan modellekbe, amik az amerikaiaknak bonyolultak és drágán gyárthatóak voltak, az európaiaknak meg igénytelenek és hiteltelenek.

Mire nagyjából kirajzolódni látszódott az irány, a pénzügyi válság egy évtizeddel az egyesülés után elsodorta a DC maradékát is, és a németek kimenekültek a buliból. Az Obama adminisztráció alatt az addig érinthetetlen szakszervezeti bástyákat ledöntötték egy technikai csőd és reorganizáció kapcsán, a Daimler pénzével fejlesztett modellek a csőben voltak, a szervezet le volt "slankítva", és szotyiért hozzá lehetett jutni.

A többi, az történelem. Marchionne egyszerre ásta meg az olasz autógyártás sírját, és mentette is meg azt az FCA-val. Azért, hogy a végén egy újabb "egyenlők frigyében" végül a franciákhoz kerüljön a végső szó, Stellantis névvel. Az utolsó DC alapú modell tavaly decemberig gyártásban volt egyébként. Két és fél évtized alatt sok minden tud történni az autóiparban. Semmit se vegyünk biztosra.