2019 januárjában többek között azért kezdtem el írni a blogot, mert a rendkívül izgalmas változások mellett, amik tapasztalhatóak voltak az autóiparban, végtelen mennyiségű sarlatánság és nagyotmondás is társult a "fényes jövő" ígéretéhez.


Az autóipart is megszállta a progresszivitás, ennek minden velejárójával. Aki óvatosabb megközelítést, hagyományosabb gondolkodást, lassabb, megfontoltabb haladást próbálta artikulálni, arra egyik napról a másikra rásütötték a "Nokia" bélyeget. Érvek ütköztetése nagyon nehéz volt, ahogyan most sem könnyű, hiszen egy átpolitizált, átideologizált terület lett az autóipar is. Nincs többé az autókat kedvelők zárványa.

Aki a dízelbotrány és a Tesla megjelenése kapcsán nem dobott el mindent, és nem licitálta túl a másikat annak kapcsán, hogy mikorra dob ki mindent az ablakon, amiből eddig élt, azt a tőzsde és a véleményformálók is alaposan megdolgozták. Kétszer meggondolta minden autóipari vezető, vagy éppen politikus, hogy ellent mer-e mondani a közhangulatnak. A Toyota vagy BMW vezér sokat tudna erről mesélni. Mi maradt a hájpból? A villany, mint érdekes régi-új technika, hosszú távon formálni fogja az autózást, ez nem kérdés. Ki járt jól? Az, aki látta, hogy a transzformáció nem végleges, nem erőltethető, és nem politikai döntés kérdése. Nem véletlenül visszakozik minden gyártó, aki merev határidőket kommunikált annak kapcsán, hogy mikor gyártják le az utolsó belsőégésű autójukat. A használt belsőégésűek ára nem hogy nem omlott össze, ahogy azt az ortodox villany egyház képviselői hangosan az éterbe üvöltötték folyamatosan, hanem stabil tartják magukat, miközben az elektromos használt autók ára minden iparági szereplőnek fejtörést okoz.

Közben hihetetlen gyorsasággal fejlődik az elektromos autó, és a meghatározó szerepe a következő évtizedre nehezen megkérdőjelezhető. Ha reálisabban közelített volna hozzá az ipar, nem dobtak volna ki ennyi pénzt feleslegesen a rossz időzítéssel és a nem megfelelő modellekkel.

Kicsit már kérdés, de az érintő képernyős kezelés is pont ilyen heves vitákat váltott ki. Aki halkan megjegyezte, hogy ez talán nem a legokosabb, legintuitívabb, legbiztonságosabb formája az autó kezelésének, és az, ami eddig volt, jobb, mint az, amit erőltetni akarnak, az természetesen visszamaradott, hülye, neandervölgyi bunkóként lett címkézve. Ebben is helyre rázódni látszik a világ.

Online rendelés: mit kellett meghallgatnia azoknak, akik bátorkodtak jelezni, hogy az autó, az bizony egy olyan tárgy, amit a vásárlók döntő többsége szeretne élőben megnézni, mielőtt megvásárolja. Mit hangoztattak a gyártók? Nincs már szükség a jövőben lényegében semmire, ami a klasszikus kereskedelmi modellt jellemzi. Online rendelik majd az emberek az autót. A Volvo képviselőjének nyilatkozatát tudom idézni, egy nemzetközi konferenciáról: kevesebb, mint a vásárlók 1%-a viszi véghez jelenleg a 100% online rendelést. Pedig náluk minden adott hozzá.

Autómegosztás, szimplán üzleti alapon? Lényegében halott.

Önvezetés? Pontosan úgy történt, ahogy minden józan gondolkodású ember előre látta. Nagyon magas szintet ért el, de a nagyon magas szint, és a teljes önvezetés marhára nem ugyanaz, és utóbbi eléréséhez továbbra is beláthatatlan összegek kellenek. Marketingnek azonban remek volt.

Formatervezés: egyből a lehető legelidegenedettebb, legfuturisztikusabb, legkrumplibb autókat kell összekötni a hajtási forradalommal, attól néznek majd ki igazán jövőbe mutatónak a guruló tabletek. Hát, nem jött be, ahogy a VW vagy a Mercedes példáin tökéletesen le lehet mérni a dolgot. Természetesen, aki le merte mindezt írni, az adott pillanatban hülye volt, a haladárok látták, hogy az eddigi, szép, kiegyensúlyozott dizájn után az emberek már csak egy tabletre vágynak. Nem jött be. Nem véletlenül sikeresebbek a BMW villanyautói, mint a konkurencia autói.

Végtelen növekedés, szakadatlan sikerek, mindent felszívó piac a Tesla esetében? Ez sem jött be, tény ugyanakkor, hogy az sem jött be, hogy nem élik túl a növekedésnek egy fázisát.

Ügynöki modell a kereskedelemben? Ez a legbonyolultabb téma, ami leginkább szakmai, és külön posztot érdemelne, sokadszorra is. Röviden összefoglalva: ami olyan piacon jó ötletnek tűnik, amin nagyobb a kereslet, mint a kínálat, az nagyon nem fog működni fordított felállásnál. Nem is működik. Márpedig a túltermelési probléma az autóiparral egykorú. A legritkább esetben van keresleti, és nem kínálati piac.

Miután mindenki szépen kiflashelgette magát, beköszöntött a kő kemény valóság az autóiparban. A modellkínálat és az árak köszönő viszonyban nincsenek az elvárásokkal és a realitásokkal, a politika ezt nem fogja tudni hosszú távon ignorálni, a pénzáramok nem változtak érdemben, ahogy az üzleti modell sem, hiába volt mindez ellentmondást nem tűrően a világba ordítva éveken át.

Amíg nincs valós önvezetés, – és az nem mostanában lesz –, az autóipar összes rideg törvényszerűsége ugyanúgy érvényben marad, mint az előző évtizedekben, ilyen kemény félresiklásban, mint amit az elmúlt öt évben láttunk, még inkább. Sokan nem fogják ezt túlélni.

Egy dolog változott valóban: a hardver szerepe leértékelődött, a szoftver szerepe felértékelődött. Ami ebben sem változott: az autóipar nem tudja felvenni ennek a tempóját.

A kasszákban most ürül ki a Covid alatt képzett bőséges financiális plusz. Minden szereplőnek alaposan meg kell fontolnia, mire használja fel az utolsó patront.