Ha életem első találkozása az elektromobilitással a Macan lett volna, minden bizonnyal még most is keresném az állam, valahol mélyen a padlón. A helyzet az, hogy számtalan Porsche fordult meg a kezem alatt az elmúlt 23 évben, és nem véletlenül alakul ki életreszóló rajongás a márka iránt szinte mindenkiben, aki kicsit is szereti az autókat. Innen nézve pedig az elektromos Macan egészen más megvilágításba kerül.
A Porsche, illetve minden, amit a zuffenhauseni márkával asszociálunk, vágytárgy. A “megérkezettség” egyik félreismerhetetlen szimbóluma. Valami, amit nem kell magyarázni. Perfekcionista, maximalista, már-már megkérdőjelezhetetlen, az autóipari képzeletbeli Olümpusz csúcsán álló instancia, amely a magaslatból tekint a többiek erőlködésére. Vagy valami ilyesmi.
Porsche, mint garancia arra, hogy az elérhető legjobbat kapjuk a pénzünkért. Porsche, mint befektetés. A négykerekű Rolex. Az aranytartalék, minden gyűjteményben. Úgy tűnt, hogy ez a standard mindenhol érvényes, a végtelenségig.
Aztán történt valami, és a mesebeli haszonkulcsokkal operáló weissachi csapat hírtelen az üzleti ”menetstabilizáló” sosem látott ikonját látta villogni a pénzügyi műszerfalon. Olyan régen volt utoljára profitabilitási gondjuk, hogy akkor még ESP sem volt az autókban…
Az elmúlt nagyjából három évtized a bővülésről szólt. Kedvezmények? Örüljön a kedves vevő, hogy kiszolgáljuk. Limitált modellekre hosszú volt a várakozás, a “polgáribb” változatok egy óriás konszernnel a hátuk mögött pedig önjáró pénznyomtatók voltak.
A jelenlegi helyzetben kicsit küzdeni kell megint, ami időnként jót is tesz egy-egy márkának. A ház nem ég, de a magától értetődő üzletmenetet most gyújtáskimaradás jellemzi.
Külső körülmények és menedzsment hibák kettőse okoz némi fejfájást mostanság a Porsche háza táján, Oliver Blume CEO perszonáluniós regnálása a VW csoport vezetésével együtt folyamatos beszédtéma a német sajtóban, különösen úgy, hogy a személyzeti “körhinta”, ahogy arrafelé mondják, bőségesen ad okot különböző pletykákra.
Külső körülmény: Kína. Nem is kell nagyon ragozni. Menedzsment hiba? Azt feltételezni, hogy a Porsche akkor is Porsche és vágytárgy, amikor szó szerint a szívét szakítják ki. Az identitását változtatják meg. Elektrifikálni egy ízig-vérig benzingőzben fogant márkát, 2030-ig? Bátor lépés. Vagy vakmerő.
Hochmut kommt vor dem Fall, tartja német mondás. A túlzott magabiztosság egy ilyen horderejű átalakulás kapcsán nem bizonyult jó tanácsadónak, akkor sem, ha bátorságként is lehet definiálni az eredeti terveket. A modelleken nem múlik, ezt a Taycan bizonyítja évek óta, és a Macan második, immáron teljesen elektromos verziója is parádésan alátámasztja. Hogy mennyire volt jó döntés csak elektromosat csinálni belőle? Lázasan kapkodva tervezik megoldani a tátongó űrt a palettában, egy belsőégésű verzióval, ugyanis a darabszámok az első pár hónap után kijózanítóak. A gond csak az, hogy a PPE platformra épült, tehát tisztán elektromosnak szánt technika nem teszi lehetővé a benzinmotorok fogadását. Más megoldás lesz, lehet, hogy más névvel.
Ami a bejegyzés tárgya lenne, a Macan tesztautó, – abból is a ”Turbo” –, azaz a legerősebb verzió, nos, adott koordináta rendszeren belül itt hiba nincs. Élményautó, villany SUV-ként is. A dizájn nekem kicsit “felcserélhetőbb”, mint a többi Porsche esetében, a technika viszont egyértelműen és most is ”state of the art”. Akár futóművet, akár féket, akár kormányzást, akár menetteljesítményeket nézünk.
A rettenetes, nyaktörő gyorsulás, – launch control esetében kicsit 3 másodperc feletti százas sprinttel és 1100 Nm feletti nyomatékorgiával – jó buli, de ezt sok erős elektromos autó tudja. Itt a konzisztencia az érték, valamint az, ahogyan minden úgy van hangolva a rendszerben, hogy érződik, hogy nem sajnálták a végtelen mérnöki munkaórát a tökéletesítésre. Nem csak egy odahányt elemes autó, ami nagyot lép kétszer, de semmije sem alkalmas arra, hogy kezelje is azt az erőt, ami egyenesen ki tudja lőni.
A kérdés az, hogy ezt az értéket, ezt a tudást, ezt a perfekcionizmust átérzik-e, értékelik-e elegen ahhoz, hogy azt a tetemes felárat kifizessék, amit egy Porsche jelent. Ezt a belsőégésű világban nem kellett bizonygatni. A villanyautós vevők agya ilyen értelemben máshogy jár. Nekik a kvarc óra is megmutatja az időt, a mechanikus darabok a múltat jelképezik. A megkvarcabb kvarcért meg minek fizessenek ötszörös árat?
Ez a dilemma, ami belengi az egész előadást. Nem az a kérdés, hogy tud-e mindenkinél jobb vezetési élményt, hardvert, dizájnt, nagy betűs AUTÓT csinálni a Porsche villanyként is. Tud. Nagyon is. A kérdés, hogy kinek? A kérdés, hogy egy Macan GTS tulaj minek rohanjon a szalonba lecserélni azt a “műszert”, ami minden érzékszervét birizgálja, egy olyanra, ami egy hideg végrehajtó.
Ha soha nem lett volna más, korlátlanul tudnék rajongani ezért is. De volt, és még lesz is. A két világot pedig azonos lelkesedéssel kell továbbra is kiszolgálnia a Porschénak, figyelve arra, amit a vevő akar. Akkor megmarad aranystandardnak.
* Az egyik képen látható egy kidolgozási faux pas. Ez viszont elfogadhatatlan egy ilyen autótól.
