Kétségkívül a jó hírek közé tartozik az elektrifikáció kapcsán az, hogy még akkor is, ha csupán hologramjai lesznek egykori önmaguknak bizonyos márkák, legalább fel lesznek támasztva a sírból.
A Lancia mindig különleges helyet foglalt el a szívemben, és ez már sosem fog változni. Az európai ízlés, a mérnöki kreativitás, az életöröm és az elegancia megtestesítője a Lancia, a legfényesebb sikereinek csúcsán ugyanúgy, mint legsötétebb korszakában. Egy bizonyos tartás, különcség és önbizalom kellett ahhoz, hogy valaki ezt a márkát válassza, egy igazi rajongó pont ezért érti meg magát jól mondjuk egy SAAB-os vagy Jaguar-os kollégával. Azt, hogy mi mindent köszönhet a világ autógyártása ennek a kicsi, de mégis jelentős márkának, minden autóbolond röviddel az "ébredése" után magába szívja, mint alapvető tudást.
Nem tudok elfogulatlanul beszélni a Lancia történetéről, és arról, hogy miről szólt ez a márka.
A Stellantis meglepő módon úgy érzékeli, hogy a DS mellett elfér még egy olasz DS-ként pozicionált márka is. Ez lenne a jövőben a Lancia, amely az egyen villany technika kapcsán többé már biztosan nem a műszaki csemegékről lesz ismert, de ezt a státuszt a FIAT uralma alatt egyébként is szépen lassan veszítette el az évek alatt, mígnem a megszűnés határára, az olasz belpiac lélegeztetőjére került egy szem városi kisautóval.
2024-től kétévente jön majd egy új modell, először az Ypsilon, majd egy SUV, majd egy új Delta következhet az ismertetett tervek alapján, 2026-tól tisztán villanyos márkaként folytatják.
Én örülök. Ha már a technika "egyen" lesz a jövőben, legalább maradnak még opciók arra, ha valaki ki akarja fejezni tüntetőleg az individualizmusát is.
Teljes nyilatkozat itt.
Az elmúlt években, amikor arról írtam, hogy hova fognak vezetni azok az intézkedések, amikkel az EU bürokratái szabályozgatják agyon a saját autóiparukat, rendszerint megkaptam, hogy pánikot keltek, és nem is úgy lesz az, meg nem is lesz az olyan rossz. Aztán minden pont úgy lett, ahogy jósoltam. Drasztikusan drágultak a belépő modellek, már ha egyáltalán tervben van még néhol, hogy nem adják fel ezt a kategóriát, mindenhol nőtt az autópark átlagéletkora, és egyre kevesebbek kiváltsága lesz az új autó vásárlás lehetősége. Az inflációt messze meghaladó módon drágultak az autók, és ez nem tesz jót a környezetvédelem kérdésének, mert öregedő autópark mindenképpen rosszat jelent például a levegőminőségre nézve. A kontinens autógyártóinak a versenyképessége is csorbul, ha kiszabályozzuk magunkat a főáramból, iparpolitikát meg nem lehet úgy folytatni, hogy kicsit több mint 3 évvel a bevezetése előtt még mindig nem lehet tudni pontosan, hogy egy, az iparágra nézve kulcsfontosságú jogszabály hogyan is fog kinézni pontosan. Ez a tervezhetetlenség rettenetesen káros.
Nem akarok állandóan károgni, ez nem egy hálás szerep, nem élvezem, és azt sem bánnám cseppet sem, ha nem lenne igazam. Idézném ugyanakkor Luca De Meo mondatait, egy múlt heti környezetvédelemmel foglalkozó rendezvényről:
"Eddig az EU emissziószabályozással kapcsolatos elképzeléseit az autóipar lényegében ellenállás nélkül, pontról pontra teljesítette, a most körvonalazódó Euro7-es normával ugyanakkor zsákutcába manőverezi az európai autóipart az EU."
Luca De Meo, a Renault elnöke a párizsi "Change Now" környezetvédelmi kiállításon beszélt újságírók előtt arról, hogy milyen következményei lesznek annak, ha a józan ész nem tér vissza a diskurzusba.
"Nagyon csekély javulás érdekében aránytalanul drágulnak majd az autók, ezáltal pedig végső soron nagyon sok embernek elérhetetlen lesz az új autó" folytatta a részben állami tulajdonú Renault vezetője.
"Kiszámoltuk, hogy a jelenlegi modellportfóliót tekintve milyen költségekkel járna, ha a most szóban forgó terveket fogadnák el. Most már tudjuk, hogy előállítási költségek tekintetében autónként átlagosan 1000 euróval növekednének a terhek, és konszernszinten egy milliárd eurónyi többletkiadással kellene számolnunk, amit végső soron a fogyasztó felé kellene tovább terhelnünk."
Ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy az, hogy valami 1000 euróval kerül többe előállítási szinten a gyártónak, nem azt jelenti, hogy a végfelhasználónak "csak" ennyivel nőne az autó ára. 1000 euró egy dimenzióugrás egy olyan iparágban, ahol kisautók esetében jellemzően messze nincs ekkora haszon egy autón. Arról nem is beszélve, hogy ezek a drága alkatrészek egyszer cserére szorulnak majd, és akkor messze nem ennyiért fognak megjavítani valamit egy autóban. A részecskeszűrők kapcsán tudjuk ezt a szomorú történetet.
A Renault vezér hozzátette, hogy amit mond, az "nem zsarolás, hanem realitás". Magyarázatul hozzátette, hogy ha továbbra is a jelenleg érvényben lévő Euro 6D (full) norma maradna, akkor az egyébként is változó modellportfólió miatt, ami jelentős elektrifikációs eltolódást mutat egyébként is, 2030-ig a jelenlegihez képest eleve 63 százalékkal csökkenne a gyártó CO2 kibocsátása. A rászigorítás egy lényegtelen effektust hozna, számítások szerint 63 helyett 66,7 százalékot. Ezt az elhanyagolható mértéket kellene rettenetesen drágán megfizetnünk.
A kritika soha nem arról szól, hogy a szándék rossz lenne, ami a környezetvédelmet illeti. A kritika középpontjában évek óta egy dolog áll: a gazdasági érvek, a munkahelyek milliói, egy versenyképes iparágunk sorsa ideológia alapon van megközelítve, amely ideológiában költség/haszon elemzés soha nincs elvégezve, csak a fűnyíróelv érvényesül. Ennek tragikus hatásai mindenkire érvényesek lesznek, miközben környezetvédelmi szempontból talán nem kell érdemi vitát folytatni senkivel arról, hogy az említett példa kapcsán mindegy, hogy 63% vagy 66,7% lesz a CO2 kibocsátás csökkenése. Ha az autóparkunk drasztikusan öregszik, ahelyett, hogy rövid időn belül jelentősen növelnénk az Euro 6-os autók számát az utakon öregebb normával járó autók lecserélésével, akkor levegőminőség és biztonság szempontjából is kontra produktív amit teszünk.
Luca De Meo így folytatta: "3-4 grammal kevesebb CO2 kibocsátásért tehát autónként 1000 euróról beszélünk. Évek óta mondom, hogy el fognak tűnni a kisebb autók a piacról a rossz szabályozás miatt. Sokan ezt akkor zsarolásnak fogták fel a gyártók részéről, pedig mára pontosan ez következett be." Ha megnézzük egyes gyártók terveit a jövőre, akkor láthatjuk, hogy azért, mert egyszerűen nem éri meg jelen szabályozói környezetben kicsi is könnyű, olcsó autókat gyártani, megszüntetik ezeket a modelleket, és helyettük nagyobb, drágább autókra fókuszálnak.
De Meo szerint az autók eleve drágulnak, az elektrifikáció, és a részben önvezető technológiák terjedése miatt is.
"Nem várhatja el senki, hogy egy öreg 12 gombos Nokiát leváltsunk egy high-tech okostelefonnal, ami 5G-s, millió pixeles a képernyője, és ezt az egészet még olcsóbban is adjuk, mint az öreg Nokiát."
Az EU részéről "a józan észre apellálok". Az EU képviselőinek késznek kell lennie arra, hogy meg akarjanak érteni komplex technológiai kérdéseket. "Gyakran azt tapasztalom, hogy a szabályokat alkotók híján vannak az egészséges józan paraszti észnek, ehelyett dogmatizmus és szélsőségesség uralkodik. Ez sajnos nem visz minket közelebb a megoldásokhoz."
Én halkan teszem hozzá, hogy ezt ott rontották el a gyártók, amikor belementek abba, hogy ellenállás nélkül hagyták vegzálni magukat. Soha nem azzal érnek véget az ilyen helyzetek az életben, hogy az, aki át akar vinni egy agendát, majd megelégszik azzal, amit addig elért. Ha nincs ellenállás, akkor mindig egy szinttel tovább akarnak menni. Pontosan ezt látjuk az elmúlt években, és félek, hogy most már szinte mindegy is. 2030-ra végképp jelentéktelenné fog válni Európa, mint piac. Ne legyen igazam.
Az Accenture vállalati tanácsadó cég megvalósíthatósági tanulmányt készített a Level 5, azaz a teljes önvezetés realitása kapcsán. Az eredményük alapján a teljes önvezetés álom marad.
Az autógyártóknak azt javasolják, hogy irreális célok helyett a meglévő kompetenciák monetizálását helyezzék a fejlesztéseik középpontjába. A meglévő flottáik versenyelőnyt jelentenek számukra a techcégekkel szemben, amit jobban is ki lehetne használni.
Hogy mi az akadálya az önvezetés létrejöttének, és mi vezethetne el mégis ide, valamint, hogy hol tartunk most, kiderül a mai Millásreggeli Futómű rovatából.
Nézzétek vissza az adást a Millásreggeli Youtube csatornáján!
Ez nem újdonság, de olvasva az Emissions Analytics tanulmányát, döbbenetes, hogy mekkora részecsketerhelést szabadítanak ránk az egyre nehezebb autók.
Egyre nagyobb hatótávú elektromos autók egyre nagyobb akkumulátorok beépítését teszik szükségessé, amelyek egyre nagyobb tömeget jelentenek, ami egyre fokozódó gumikopást eredményez. A jelenségre korábban a Transport & Environment is felhívta a figyelmet, korábbi tanulmányukban ők is kifejtették, hogy a jövőben az autók kipufogója helyett a gumik felől érkezik majd a legnagyobb környezeti terhelés. Ez a belsőégésű autók arányának csökkenése mellett az egyre tisztább autók miatt is bekövetkezik.
Hasonló következtetésre jutott az OECD is másfél éve.
Az Emissions Analytics megdöbbentő arányokat említ a tanulmányában. 1850-szer nagyobb a részecsketerhelés a valós vezetési körülmények között a gumikopásból adódóan, mint az égéstermékekből adódóan, amit egyre szigorúbban kell tisztítani, Euro 7 kapcsán pedig gyakorlatilag a nulla közelébe redukálni, bár ennek pontos részleteit egyelőre még mindig nem lehet tudni.
A hír kapcsán sok külföldi portálon olvastam kifejezetten negatív aspektusban megírt sorokat a villanyautókról, ami szerintem ebben az esetben nagyon félrevezető. A fék kopásából adódóan a részecsketerhelés szintén magas. Ez pedig a villanyautók esetében köztudottan sokkal kevésbe kopik, mint a belsőégésűek esetében, amelyeknél nincs regeneratív fékezési opció. Hibrid, vagy PHEV autó nyilván hasonlóan kedvező, mint a teljesen villany megoldás ebben a tekintetben.
A gumi és a fék kopásából adódó környezeti terhelés legnagyobb gondja az, hogy a gázokkal ellentétben, amelyek időlegesen terhelik lokálisan a levegőt, a nagyobb részecskék a talajba, majd a vízbe jutva sokkal tartósabban okoznak kárt.
A tanulság tehát nem az, hogy az elektromos autó általánosan nehezebb mivolta a gond, hanem az, amit több bejegyzésben is kritizáltam már: minden, ami feleslegesen nagy és nehéz, feleslegesen terheli a környezetünket. Függetlenül attól, hogy mi hajtja az autóinkat.
Az én perspektívám továbbra is az, hogy a szintetikus üzemanyagok használata a távolsági közlekedésre okosabb megoldás lenne, mint 2,5 tonna feletti akkus autók erőltetése erre a célra, miközben a kicsi és relatív könnyű villanyautók terjedése üdvözlendő.
A teljes tanulmány itt olvasható angolul.
Egy dologra nem kapok soha meggyőző választ: ha a villanyautó az élet minden területén toronymagasan a legjobb megoldás, ahogyan ezt állítják bizonyos körökben, akkor
A: miért kell folyamatosan belengetni, hogy minden egyéb tiltva lesz az EU-ban? Nem arról van szó, hogy ez a nagyszerű technika magától meg fog győzni mindenkit a felsőbbrendűségéről?
B: Miért kell még 2022-ben is arról vitatkozni nagy EU-s országokban, hogy még több szubvenciót kell az adófizetők pénzéből a piac torzítására bevetni annak érdekében, hogy a saját maguk által kitalált merev számok teljesüljenek? Ismét kérdem: nem kellene ennek a "minden területen kiemelkedő technikának" szubvenciók nélkül is boldogulnia, 2022-ben?
Nem, mert ez nem piacról szól, hanem egyszerű ideológiáról, és a józan ész sajnos vesztésre áll, a sajtóhírek szerint.
A Handelsblatt beszámolója szerint az EU Parlamentben és a Bizottságban is lényegében biztos, hogy átmegy az a javaslat, amely 2035-től tiltaná mindennemű belsőégésű motoros autó újként történő forgalomba helyezését. Éljen tehát a technológia semlegesség... Ja, ne bajlódjunk ezzel. Szimplán tiltsunk meg mindent, ami nem villany. Egészen pontosan így hangzik a dolog: minden olyan technológia, ami menet közben CO2-t bocsát ki, 2035-től tiltva lesz. Ezzel a szintetikus üzemanyagnak is lőttek, mert hiába köt meg az E-fuel előállítása közben annyi szén-dioxidot, mint amennyit kibocsát elégetéskor, ez nem számít semlegesnek az EU szerint. Gratulálok nekik.
A németeknél zöldek vannak a kormányban, sejthető volt, hogy feladják az eddigi ellenállásukat, a franciák nem mozgatták meg magukat, a többiek meg beletörődnek abba, hogy kiszabályozzuk az iparunkat a világ főáramából.
Az európai autóipari beszállítók érdek képviselete szerint minimum fél millió munkahely veszik így el Európában.
A legjobban megszenvedni pedig ennek a hatásait a Handelsblatt cikke szerint a keleti országok fogják. Feltéve persze, ha nincs jelentős akku gyártó kapacitásuk, mert ebben az esetben a nyertesei is lehetnek a folyamatoknak, ebben hazánk egyébként elég jól áll a V4-ekkel összehasonlítva.
Szubvenciók kapcsán pedig 6000 euróról épp 10 000 euróra tervezik emelni a támogatást Németországban, persze csak a teljesen elektromos autókra. Ugyan még csak terv, de az, hogy erről ma még beszélni kell, szerintem felér egy beismeréssel.
Különösen pikáns ez két okból: a maguk által kitűzött "15 millió teljesen elektromos autó 2030-ig" vállalása biztosan nem fog összejönni. Mivel azonban németekről van szó, természetesen mennek tovább a falig, ahelyett, hogy megkérdőjeleznék az értelmét a parancsnak.
Az igazán vérlázító azonban az, hogy a német adófizetők a statisztikák szerint megdöbbentő arányban szubvencionálnak külföldi elektromos autó vásárlókat. A 2018-ban állami támogatással eladott elektromos autók több, mint negyven százaléka a vizsgálatok szerint már nem Németországban fut. Havi bontásban is meg lehetne nézni milyen ütemben hagyják el az országot az első adandó alkalommal ezek az autók, amint lehetőség van rá. Nem túl hosszú ugyanis az elidegenítési korlát. Így persze szép statisztikai adatokat lehet kihozni.
A villanyautózás fogja képviselni a piac túlnyomó részét. Hogy minek kell még orrvérzésig tolni a vásárlást ösztönző állami támogatásokat, és ellehetetleníteni minden egyebet, az egyszerűen nem felfogható számomra józan ésszel. Ez a kontinens azért is fejlődött a régmúltban, mert képes volt az önreflexióra, a korrigálásra. Olyan, mintha ez a képesség teljesen elveszett volna, és egyszerűen izomból kellene a falig menni a leghülyébb ötletekkel is.
A magabiztosság számomra mindenesetre nem úgy néz ki egy technológia egyeduralma kapcsán, hogy az alternatív felvetések, vagy megközelítések már gondolat szintjén is le vannak keverve, a pénz meg folyik valamibe, ami önmagában nem minden területen életképes.
Milyen esetekben lehet érvényesíteni a töréskárból elszenvedett értékcsökkenést? Mi alapján állapítják meg? Miért nem szól erről a lehetőségről magától a biztosító? Mit kell tenni annak érdekében, hogy megkapjuk, ami jár? Egy 11 napos autó karambolja utáni kálvária indította el annak az online platformnak az ötletét, ami már megvalósult, és rengeteg autósnak nyújthat segítséget a jövőben. Erről beszélgettünk ma a Millásreggeliben a honlap tulajdonosával.
A műsor második felében pedig az EU terveit vettük szemügyre a belsőégésű motorokkal ellátott autók új autóként történő forgalomba helyezésének tervezett 2035-ös betiltása kapcsán.
Nézzétek vissza az adást a Millásreggeli Youtube csatornáján!
Sajnos folytatódik a Renault útkeresése a szorult helyzetében.
Írtam róla, hogy az orosz fejlemények kapcsán fájdalmas méretű leírást kénytelenek elkönyvelni, és arról is beszámoltam, hogy a Nissan-ban lévő részesedésük egy jelentős részét is pénzzé kell tenniük, bár erről hivatalosan még nem tettek bejelentést, azóta sem. A Renault-Nissan impérium mindenesetre már ma sem létezek, abban a formában, ahogy eddig ismertük, és a zsugorodás tovább folytatódik.
A Geely-nek adják el a nem túl sikeres Renault-Samsung Joint Venture 34,02 százalékát. Ennek aktuálisan a 80%-a a Renault tulajdona. 200 millió eurót fizetnek érte a kínaiak, ami nem egy komoly tétel autóipari léptékkel. Számomra ez annak a jele, hogy nagyobbak lehetnek a pénzügyi gondok, és jobban fájhat nekik a Lada leírása, mint eddig sejtettük.
A Renault-Samsung mérsékelten sikeres egyébként, az elmúlt években az egyébként sem erős piaci jelenlétük a koreai társaikhoz képest még tovább csökkent. 2021-ben nagyjából 57 000 autót adtak el Koreában, ez 36 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A KIA/Hyundai páros mellett ez a teljesítmény eltörpül, ráadásul az átemblémázott, Renault modellként árult Samsung termékek elég nagyot hasaltak korábban Európában. Ki emlékszik már a Latitude-re, például?
Miért adott érte mégis pénzt a globális kisgömböcként viselkedő Geely? Beléphet az jelentős piacnak számító fejlett koreai autópiacra, ahol ráadásul betekinthet az LG, az SK Innovation és a Samsung SDI működésébe is, közvetve.
Egy dolog foglalkoztat ezzel kapcsolatban: miért nem a Ssangyong-ot szemelték ki, amely jobb palettával büszkélkedhet. 255 millió dollárért próbálték eladni januárban, egy helyi konzorcium jelentkezett vevőnek, de a pénzt nem tudták végül összekaparni rá, és azóta is csődgondnokság alatt állnak. 200 millió euró a Renault-Samsung egy részéért, vagy 255 millió dollár a Ssangyongért? Utóbbi így a távolból jobb üzletnek tűnik, de könnyen lehet, hogy valamit nem tudunk, ami befolyásolja a képletet.