Németek és a lázadás? Egymással össze nem egyeztethető fogalmak. Tud valaki híres német forradalmakról? Na, ugye.
De hogy jön ide a BMW?
Úgy, hogy nem áll be a bégetők kórusába, nem a könnyebb utat választja, nem magyarázza el egyetlen vezetője sem a bajoroknak fa pofával, hogy két perc múlva itt a villany Kánaán. A bajor és sváb konkurenseknél már nem nagyon kommunikálnak mást, csak az elektromos megváltást, Ingolstadtban néhány hónapja közölték, hogy belsőégésű modellek már nincsenek a marketing és kommunikáció fókuszában, a villany témában sokáig megkésett stuttgartiak pedig a lemaradókból az éllovasok irányába mozdulva a témában, az évtized végére már nem akarnak üzemanyagtankot látni az autóikban.
Mit csinál erre a müncheni brigád? A fejlesztésért felelős igazgató közli, hogy dolgoznak egy komplett új generációjú dízel és benzines motorcsaládon, ahol a hatékonyság új dimenziói mellett a klasszikus értékeket is élvezhetjük majd. Négy, hat, és igen, nyolc hengeres kivitelekben is. Punks not dead.
Be kell vallanom, hogy sok minden nem tetszett az elmúlt években a BMW háza táján. Volt egy vezetői válság, egy orientációs probléma, egy minőségbiztosítási kérdés, és egy fakuló márkaérték, unalmasabbá váló autókkal, és szétszóródó figyelemmel. Az autóipari átalakulás közben egy megrettenés, vagy ledermedés lett úrrá egy rövid időre a németeken. Az élcelődés egy-két dizájn baleseten szintén nem tett jót a márkának.
Aztán jött Zipse, és rövid idő alatt újra egy összeszedett, fókuszált, régi értékeihez visszataláló, a vevőit kiszolgálni és nem kioktatni akaró, az autózás klasszikus értékeit szem előtt tartó, de innovációban és alternatív hajtásokban is rettenetesen erős márka képét mutatja a BMW. A legszerethetőbb, legszimpatikusabb arcát látom a cégnek a kilencvenes évek óta. Ez nyilván csak egy személyes benyomás, de megpróbálom elmagyarázni, hogy miért érzem ezt.
Ha egy cégnek "Freude am Fahren", azaz a vezetés élvezete a krédója, akkor egy olyan helyzetben, ahol a vezetést is ki akarják csavarni a kezünkből, az autó élvezetét is eretnekségnek bélyegzik, és az emóció utolsó csíráját is ki akarják irtani az autózásból, nem könnyű stratégiát választania. Belesimulhat ebbe a korszellembe, ezt teszi épp az Audi vezetőjeként a korábbi BMW-s csúcsmenedzser Duesmann, de ezzel azt kockáztatja, hogy teljesen elárulja a legnagyobb értékét a márkának, amit évtizedeken át ápolt. Ez biztos eljelentéktelenedéshez vezetne.
Szellemi kihívásként is felfoghatják a dolgot, és foglalkozhatnak azzal a kérdéssel, hogy egy olyan korban, ahol a környezetvédelem elsőrangú téma, hogyan tudnak meggyőző és hiteles választ adni arra, hogy az autó élvezete és a fenntarthatóság milyen módon tud összeférni. Biztosan nehezebb ügy, mint hamut szórni a fejre, zsákruhába öltözni, és kolompolni, hogy itt a világvége. Vegyetek villanyautót.
Ja, hogy közben egyébként ezt sem hanyagolják el, és a "Neue Klasse" kapcsán a márka elektromossá tétele is zajlik? Hát, igen, ez az a teljesítmény, ami megsüvegelendő. A BMW-nél ugyanis nem szépségtapaszként gondolnak a villanyautókra. A márka elsősorban elektromos lesz. Akkor, amikor ennek itt lesz az ideje. A teljes átállás kérdése az ő értelmezésükben ugyanakkor erősen függ attól, hogy az infrastruktúra hogyan fejlődik. A cég vezetői szerint 5 vagy 10 év múlva sem leszünk ott, hogy mindenki elektromos autót tudna magának venni, főleg nem globális léptékben. Ezért dolgoztak ki flexibilis stratégiát arra, hogy egy tökéletes átmenetet tudjanak biztosítani. Ez a stratégia eddig elég jól működik. Rekord évet, abszolút prémium elsőséget tudnak felmutatni, bámulatos eredményekkel.
Ha a piac úgy alakul, akkor ott vannak a megfelelő termékeik az alternatív kategóriában. Miközben azonban a konkurensek egyre inkább adják fel állásaikat, egyre nagyobb tér nyílik a BMW számára azokban a kategóriákban, ahol eddig osztozniuk kellett a konkurensekkel a piacon. Párhuzamos növekedési lehetőség van tehát a hagyományos és az új hajtások terén is.
Egy M340d Touring és egy M440i Gran Coupé kísért utamon az elmúlt két hétben. Ennek a két autónak a példáján lehet tökéletesen bemutatni, hogy mi az, amit a lassan már csak a BMW-nél lehet megtalálni.
A 3-as kombi ezzel a motorral közel van ahhoz, amit tökéletes hétköznapi "járósnak" mondanék azoknak, akik gyakran tesznek meg hosszabb távokat. 340 lóerő, 700 Nm nyomaték, utazó német pályás kétszázas tempónál 9-10 közötti fogyasztás, összkerékkel, 48 voltos hibrid rendszerrel a fedélzeten. Közepes odafigyeléssel simán 7 liter alatti értékeket lehet kihozni belőle. Minden ízében hozza azt, amiért lelki kapcsolatot lehet ápolni egy ilyen autóval. Érződik rajta, hogy az elejétől a végig olyanok dolgoztak rajta, akik pont annyira szeretik az autózás eredeti formáját, ahogy "mi". 5 évvel ezelőtt ebben nem volt semmi különös. Ezt vártuk egy BMW-től. Sőt, 5-10 éve ezt nem csak "ők" tudták. Különböző megoldásokon át lehetett eljutni az autós mennyországba, vagy nirvánába.
Hosszas ízlésbeli, vagy hitvitákat lehetett folytatni arról, hogy kinek az egyháza az egyedül üdvözítő. Aztán egy nagy ökumenikus szertartás keretében az autózás közös élvezte jó esetben összehozott mindenkit.
Ma államvallás van. Egy út van. Aki megkérdőjelezi ennek helyességét, arra vár a máglya.
A BMW-nél mégis merik prédikálni azt, hogy több úton is el lehet jutni az üdvösséghez.
Adnak hozzá M440i nevű megoldást is. Gran Coupénak nevezve, kellő térrel, körülölelő, alacsonyan ülős pozícióval, praktikus, de nem túl nagy csomagtartóval. Sor hattal.
Ma. Amikor már gondolni sem illik ilyesmire lassan.
Két hétig mi járt a fejemben? Az, hogy ilyen szinten jól megcsinált, erős, komplex, jól használható, eszetlen menetteljesítményeket nyújtó, ugyanakkor kényelmes autókat egyszerűen bűn üldözni. Balzsam volt a lelkemnek mindkettő. A mechanikai élmény, a gép közelsége, annak a tudata, hogy vannak még a katakombákban olyanok, akik küzdenek azért, amit én is vallok, nos, felemelő volt. Mintha egy fiatalító kúrán, örömben, tejben vajban fürödve, időben a boldog béke korszakába visszacseppenve elfelejthettem volna, hogy mi vesz körül minket.
Gombok, logikusan használható menük, kifogástalan minőségérzet (ebben nagyon nagy a fejlődés a BMW-nél), bódító Xdrive, ami mindig segít, ha gond van, de hagy játszani is, mélyen morgó dízel, vagy ércesen, hetykén üvöltő sorhatos benzines. Pazar, fölényes és szuverén.
Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is díjazni fogják a vevők, hogy itt még meg van a lehetőség arra, hogy válasszanak olyat, ami közel áll hozzájuk.
Így jártam tehát a két "leginkább" BMW-vel, a márka kvintesszenciáját megtestesítő modellekkel. Szerettem minden pillanatot velük. Nem egy autó teszt lett ez, hanem egy óda ehhez az üzleti stratégiához, ehhez az "autó értelmezéshez". Sok ilyen autót szeretnék még vezetni. Sokáig.
M340d fotó: Mosoni Péter
