Várkonyi Gábor Autóblog

Várkonyi Gábor Autóblog

Kína szakértő: "A gyenge piaci pozícióval rendelkezők nem fogják túlélni"

2020. február 27. - Várkonyi Gábor Autóblog

A koronavírus miatt drasztikusan csökkentek a kínai autóeladások. Jochen Siebert, a JSC Automotive tanácsadó cég Kína szakértője egy interjúban "piactisztító hatásokról" beszélt, továbbá elmondta, hogy a jelenlegi drámai eladási mutatók nem jelentik a "világ végét". Lefordítottam az interjút.

original_1.jpg
Siebert Úr, a kínai új autó piacon az eladások február első két hetében a koronavírus következtében több, mint 90 százalékkal csökkentek. Mit jelentenek ezek a számok a német gyártóknak?


J.S.: Ez a 92 százalékos csökkenés minden gyártók érint. Az említett két hétben sok kereskedő zárva tartott. Pont olyan városokban, ahol a legtöbb autót adják el, az ügyfelek egyszerűen nem jöttek be a szalonokba, sokszor persze azért, mert tilos volt elhagyniuk a lakhelyüket. Az eladások visszaesése tehát nem volt meglepő. Ezzel egy időben persze autókat sem gyártottak. Kivételnek számít a Mercedes-Benz, ahol már február 10-én elkezdték a gyártást. Minden egyéb gyártó egy héttel később vette fel újra a munkát. Úgy is tekinthetünk tehát erre az időszakra, mint egy meghosszabbított üzemi szabadságra. Nem szép, de nem is világ vége. Két hetet be lehet pótolni. Abból indulunk ki, hogy azon autók iránt később jelentkezik majd a kereslet, amelyeket ezekben a hetekben nem tudtak megvenni az ügyfelek.

Koronavírus nélkül is gyengén indult az év Kínában, vagy itt is voltak különleges tényezők?

J.S.: Nem kell magunkat túlzottan elragadtatnunk a januári számoktól. Alapvetően normális helyzetről beszélhetünk. Ebben az évben egyszerűen 7 munkanappal kevesebb jutott januárra. Egy ilyen helyzetben 20% visszaesés az eladásokban elvárható.

Vannak olyan márkák, amelyek az eladás visszaesését már a teljes évre vetítve vizsgálják?

J.S.: A mi alapszámításaink szerint április közepére már a normális gyártási és eladási számokkal lehet kalkulálni. Ha ez valóban így fog történni, akkor a visszaesés emészthető mértékű lesz. Ebben az esetben összességében még mindig abból indulunk ki, hogy enyhe pluszban lesz a járműgyártás ebben az évben 2019-hez képest.

Ha már a gyártásról beszélünk: milyen következményei lesznek a kínai gyártási leállásnak a cégekre nézve?

J.S.: Az egésznek lesz egy megtisztító, piactisztító hatása. Gyenge piaci pozíciókkal rendelkező cégek vélhetően nem fogják túlélni a következő időszakot. Ezek leginkább kínai OEM-ek lesznek, melyek kereskedői már így is tele vannak autókkal. A Geely és a SAIC nem gyárt jelenleg egyetlen EV-t sem (elektromos autót), mert a kereskedők a meglévőket sem tudják eladni. A nemzetközi nagy autóscégek a saját készleteiket leépítették, így van hely és felvevőpiac a gyártásnak.

Mi lenne, ha a jelenlegi helyzet a koronavírus kapcsán hosszabb ideig fennállna?

J.S.: Az egy keményebb ügy lenne. A vándormunkások harmada még nem tért vissza vidékről a városi munkahelyekre. Ha ez a visszatérés egy második megbetegedési hullámot vált ki, és utazási korlátozások lépnek fel, amik májusig vagy júniusig eltartanak, akkor annak nagyon nagy hatása lenne a keresletre és a beszállítói hálózatra.

Ön szerint a német OEM-ek és beszállítók kellően fel vannak készülve egy hosszabb lefolyású vírus problémára?

J.S.: A kínai beszállítókhoz képest a német beszállítók jól szervezettek és teljesen működőképesek. A kínai beszállítóknál úgy tűnik, mintha nem lenne terv. Ha ilyen cégekből sok van a beszállítói körben, akkor problémás lesz a helyzet.

Alkatrészek máshová is mennek Kínából. Mekkora gondot jelenthet ez beszállítói szinten itt Európában? Mely piacok lehetnek a leginkább érintettek ebben a kérdésben?

J.S.: Európában a gond kisebb, mint Amerikában. Viszonylag kevés OE alkatrész érkezik Kínából Európába. Az amerikaiaknál ez nagyon másként fest. A GM például az összes napellenzőjét Kínából veszi. Ez probléma lesz. Vannak alkatrészek, amelyek nemzetközi beszállítók által Kínában vannak gyártva, de a gyártás eltolásával Európába, vagy például Mexikóba le tudják gyártani a hiányzó mennyiséget. A kínai beszállítók által gyártott, Európába irányuló alkatrész export inkább az aftermarket témában erős.

Jó hírek is vannak?

J.S.: A német OEM-ek újra itt vannak. A VW jelenleg 50% körüli kihasználtsággal termel, 2 héten belül fel akarják futtatni ezt 150%-ra, ami nagyon ambiciózus terv. A Mercedes 80%-on áll, a BMW 50%-on. Ezek a fontos számok, a német beszállítók számára is.

A bejegyzés trackback címe:

https://varkonyigabor.blog.hu/api/trackback/id/tr715493770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása