Ha nem lett volna dízel botrány, Rupert Stadler ma jó eséllyel a VW konszern élén állna, és nem a bíróságra járna – felelőssége a dízelbotrányban az ügyészség szerint sem volt, a vád szerint ugyanakkor nem tett meg mindent a cég és a befektetők védelme érdekében, amikor kiderült számára a csalás –.


Miért kezdem ezzel, megint? Szerintem az elmúlt évtizedekben nem volt olyan esemény, amelynek ennyire hosszúra vetülő árnyéka lett volna az autóiparban. Az, hogy miért olyan az új A3, amilyen, szintén erre vezetem vissza. De mindent szépen sorban.

Rupert Stadler sikeres volt az Audi élén. Ez a pozíció pedig Piëch óta királycsináló. Winterkorn is Audi vezér volt korábban, és innen emelkedett a mindenhatósággal majdnem egyenlő székbe a konszern élére. Stadler útja is ide vezetett volna. Az eredményei alkalmassá tették erre.

Máshogy alakult. Ráadásul márkaként talán az Audi sínylette meg a leginkább az elmúlt éveket. Vezetői vákuum alakult ki azután, hogy Stadlernek mennie kellett. Átmeneti márkaigazgató töltötte be a vezetői szerepet addig, amíg meg nem érkezett Diess szövetségese a BMW-s időkből. Tavaly áprilistól van a cég élén. Az átmeneti években fejlesztési igazgatók, kulcs pozícióban lévő emberek adták egymásnak a kilincset Ingolstadtban. Értékes évek mentek el úgy, hogy nem volt karizmatikus vezetője a négykarikás márkának. Nem volt határozott irány. Kivárás volt. A korában olyannyira magabiztos márka, határozott karakterrel és éllel komoly imázskárosodást szenvedett, és kereste a helyét a turbulens időszakban.

Duessmann óta legalább van vízió. Nem biztos, hogy minden Audis egyetért az új irányvonallal, de az egy másik poszt tartalma lehetne. Mindenesetre tervek vannak, magabiztosság van, irány a villanyéra.

Fontosnak tartottam, hogy a személyi háttér érthető legyen. Minden mindennel összefügg az autóiparban, ezért sem tudom soha megunni az erről való olvasást, beszélgetést, elemzést.

Az A3 mint modell is egy különleges ügy. Negyed százada van velünk. Amikor 1996-ban először láttam meg az Auto-Motor-und-Sport-ban azt az aranymetál 3 ajtós kompakt autót, nagyon elkezdtem drukkolni, hogy mire jogsim lesz, legyen olyan áron használtan egy ilyen, hogy meg tudjam venni. Hát, nem lett. Az A3 viszont egy fogalommá vált. Nem volt előtte ilyen sikeres prémium alsó-közepes autó. Tiszta formák, egyértelmű felszereltségi szintek, nagy autókat idéző kidolgozási minőség, időtálló koncepció. Mindegyik eddigi A3 szokatlanul hosszú ideig volt kínálatban. Mindegyik eddigi A3 a konszern aktuálisan új technológiáját vezette be, hogy aztán minden létező formába csomagolva kapjuk meg más márkákból is, más árakon, más célokra. Az első a IV-es Golf és társainak korszakát indította el. A második, amely közel egy évtizedig velünk volt kisebb-nagyobb modellfrissítésekkel, 18 évvel ezelőtt a Golf V testvéreként, a Sportback fogalmat is bevezetve, a még inkább beleköthetetlen minőségérzetet és egy tömbből faragottság élményét adta a kategóriának. A harmadik generációval megkaptuk a minden korábbinál fenomenálisabb RS3-at, és a szedán verziót, és ismét egy szokatlanul hosszú, 8 éves modellciklust. Mindegyik A3 kimagasló volt a megjelenésének a pillanatában. Mindegyik végletekig csiszoltan letisztult formavilágú autó volt, ezért sem öregedtek. Mindegyikben volt valami megnyugtatóan szolid, szerethető, ős Audi gén.

Ehhez a sikerszériához kellett csatlakoznia a negyedik generációnak. Jó autó lett? Jó. Persze. Rögtön így az elején le merem írni. Meg fog maradni az emlékezetünkben, mint az eddigiek? Van olyan különleges? Van olyan meghatározó tulajdonsága mint az eddigieknek? Ez is velünk lesz 8-10 évig?

Nem. Ebben is biztos vagyok. Megpróbálom kifejteni.

Először is, a világ is tovább ment, méghozzá nagyon. Maga a kategória indult zsugorodásnak, piaci részesedés szempontjából. Ha az Audinál a világ legjobb kompakt autóját csinálták volna meg, akkor sem tudna a korábbi sikerekhez felnőni, darabszámok és fontosság tekintetében.

Nézzük a jó dolgokat. 860 kilométeres egy napos utamat a héten ezzel az autóval tettem meg. Eszméletlenül jól fekszik az úton, a feláras S-line ülésekben 8-9 óra is semmiségnek bizonyul. Tiporva sem ment 7.5 fölé a 2.0 TDI fogyasztása, miközben a papíron 150 lóerő a valóságban fickósabbnak érződött. Nagymaros-Budapest távot ma reggel 4.2 literes átlaggal tettem meg. Egyszerűen fantasztikus. A vezetéstámogató rendszerek finoman működnek, a váltó levetette végre az elmúlt években tapasztalt indítási tétovázást, újra olyan gyors, mint korábban. Összeáll az egész. Szerethető. De ez eddig is így volt. Mindent, amit most jól tud, azt korábban is ilyen jól, vagy majdnem ilyen jól tudta az A3. Fogyasztásban egyértelműen jobb most, mint korábban, pedig régen sem iszákosságáról volt híres.

Mi az, ami csalódás? Nagyjából az, ami minden MQB autóban csalódás. A fejlődésnek eladott szükségtelen túlbonyolítása bizonyos dolgoknak, valós előnyök nélkül. A Golfhoz képest van fizikai gombokkal ellátott klíma panel. Ez mondjuk egy áldás. A műszerfal a korábbi letisztultsághoz képest helyenként kesze-kusza, és biztos, hogy nem fog azzal a méltósággal idősödni, mint az elődei. Érintőpados hangerő gomb, amin csúsztatni kell az ujjbegyet, tekerő helyett? Valaki magyarázza el nekem, hogy ebben mi a jó? Meg lehet szokni, persze, de ez nem a fejlődés, hanem a "csináljunk valamit" jegyében került az autóba.

A szoftveres bug-ok sajnos az A3-at sem kímélték. Érthető, hogy amikor koszos az autó, akkor ránk szól, hogy bizonyos funkciók, – pre-sense, táblafelismerő –, nem működnek. Ezzel sincs baj. De amikor két napig Kossuth rádiót hallgatok, mert rádió helyett a "rádió inicializálása" érhető csak el, akkor azért nem vagyok vidám. Hangerőt legalább engedett állítani. Bluetooth-os kerülő sem jelentett megoldást. Amikor a rádió nem ment, akkor a Bluetooth is csak "inicializálódott". A szokásos bonyolult almenük, meg indulás után felugró ablakok, meg a már ismert ügyek itt is jelen voltak.

A szemrebbenés nélküli árképzés sosem állt távol a márkától, de amikor megláttam a 18 milliót alulról súroló listaárát a tesztautónak, akkor azért én is a fülemig húztam a szemöldököm. Ok, értem, S-line, de könyörgöm, egy 2.0 TDI, 150 lóerővel, első kerekesként, úgy, hogy tükörbehúzás, tolatókamera, vagy tetőablak nem került bele. Ez azért erős, na.

Ha ugyanúgy gyártanák tovább a korábbit, ezzel a fogyasztással, valamit frissítgetnének rajta, én azzal is boldog lettem volna. Komolyan.

Így ez az autó annak az átmeneti kornak lesz a mementója, amikor ez az egyébként páratlan mérnöki teljesítményekre képes márka a két világ között rekedve próbálta megtartani a múltból azt, ami jó, és közelebb hozni a jövőből azt, ami jó lehet majd, de még nem az. Jó eséllyel az utolsó lesz ebben a formájában ez az A3. Utána jön a Duesmann-féle villanyhenger.