Várkonyi Gábor Autóblog

Várkonyi Gábor Autóblog

Az alternatív hajtások állnak a Honda és a GM együttműködésének középpontjában

2021. április 26. - Várkonyi Gábor Autóblog

2019 decemberében az akkori Honda vezér, Takahiro Hachigo egy Automotive News-nak adott interjúban kifejtette, hogy kevéssé hisz a teljesen elektromos autók piacképességében, és a márka stratégiáját sem erre az irányra fókuszálná.

178382995_232998991949723_2137801839705194614_n.jpg
Az akkori interjúból néhány részt lefordítottam, itt találjátok a bejegyzést.

6 év után idén év elején Hachigo leköszönt a Honda éléről. A márka konszolidációját hatékonyan intézte, gyárak bezárása, főleg az európai térségben része volt annak a stratégiának, amelynek középpontjában a Honda esetében is a megfelelő profitabilitás állt. Hachigo-hoz fűződik annak a döntésnek a megerősítése is,hogy a Honda mint nagy és független japán autógyár nem kíván kereszttulajdonlással, fúzióval, vagy bármilyen egyéb elköteleződéssel közeledni más gyártók felé. Ilyen "kalandok" helyett továbbra is rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek a függetlenségükre. A cég mérete azonban nem teszi lehetővé, hogy partnerek nélkül képes legyen minden területen helyt állni, ez még a lényegesen nagyobb és tőkeerősebb Toyotának sem sikerül, pontosabban nem céljuk. Okosan kötött szövetségekkel úgy lehet költségeket csökkenteni és versenyképességet növelni, hogy a Honda imázsa ne szenvedjen csorbát. A legfontosabb ilyen szövetség, amely vélhetően hosszútávra meghatározza a cég életét, a General Motors vállalattal kötött megállapodás, melynek középpontjában az alternatív hajtások állnak. A Honda és a GM együtt igyekszik boldogulni a villany és a hidrogén kapcsán. A Honda, ellentétben az európai szereplésével, rendkívül erős az Egyesült Államokban, és számos gyárat is fenntart ott, hasonlóan a többi japán riválisához.

Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy a Honda továbbra is a világ legnagyobb belsőégésű motorokat gyártó cége, hiszen autók mellett motorkerékpár, fűnyíró, aggregátor, hajó és még ki tudja mi minden ketyeg Honda motorral. Különösen fontos a szempontjukból, hogy felkészüljenek alternatívákra az üzletük kapcsán.

A kutatás-fejlesztés vezetője, Toshihiro Mibe az új vezetője a cégnek, és pénteki tokiói sajtótájékoztatón máris komoly bejelentésekkel hívta fel magára a figyelmet. Az 59 éves szakember 1987 óta van a Hondánál, és elődje szerint azért választották a cég élére, mert mindenkinél jobban tudja, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a cégnek az autóipar transzformációja kapcsán. Mibe hajtásláncokkal és az elmúlt években önvezetéssel kapcsolatos technológiákkal foglalkozott a cégnél. A Legend világelsőként szériában engedélyeztetett Level 3 szintjét Mibe vezetése alatt fejlesztették.

A fantasztikus motorokhoz, amelyeket a Honda az elmúlt évtizedekben készített, szintén sok köze volt az új Honda vezérnek.

2040-től Mibe azonban nem kíván több belsőégésű motorral ellátott autót gyártani. Első lépésben 2030-ra az eladott autók negyven százaléka elektromos és hidrogén autó lesz a tervek szerint, öt évvel később már 80 százalékkal számolnak, majd 2040-re el akarják érni a 100 százalékot ezzel a két hajtási opcióval. Az évszázad közepére a Honda, mint vállalat CO2 semleges vállalat kíván lenni.

"Az akadályok elég magasak" idézik Mibe szavait sok helyen, de, folytatta: "hiszek abban, hogy el tudjuk érni, amit terveztünk. Annak a ténye, hogy egyértelmű célokat tűztünk ki magunknak, az első lépés abba az irányba, hogy megvalósítsuk amit akarunk".

Átszámolva 38,5 milliárd eurót költenek a következő években az alternatív hajtások fejlesztésére. Ez gigantikus összeg abszolút értelemben is, ha pedig belevesszük a képletbe, hogy a Honda egy relatív kicsi cég, még impozánsabb ez a szám.

2 új, teljesen elektromos modell jön hamarosan, vélhetően amerikai piacra a Hondától, az egyik valószínűleg Acura néven, ami az első teljesen elektromos modell lenne a Honda presztízs márkájától. Az évtized második felétől szilárd test akkumulátoros autókat terveznek szériába. Ez jelentősen versenyképesebb tulajdonságokkal rendelkező technológia a tömegtermelésre és használatra, mint az eddigi megoldások. A Toyotától kezdve a VW-n át a BMW-ig szinte mindenki belebegtetett már időpontokat arra, hogy megkezdjék az ezzel ellátott autóik forgalmazását.

Mibe tudja, hogy egyedül kicsik ahhoz, hogy minden szinten helyt tudjanak állni, ezért további kooperációk megkötését sürgeti a cégen belül. Ezen együttműködések ugyanakkor szigorúan "szemmagasságban" lehetnek megkötve, azaz a Honda továbbra is figyelni fog arra, hogy ne függjön más gyártóktól, technológia transzfer esetén sem.

A Financial Times cikkét olvasva feltűnt egy részlet: a kommunikált tervek a kínai és az észak-amerikai piacra vonatkoztak, az EU piacára, ahol kicsi a Honda részesedése, nem. Ez nem azt jelenti, hogy nem számolnak ezzel a térséggel, csupán nem mernek jóslásba sem bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy hogyan fog alakulni ez a piac a következő években.

Toshihiro Mibe személyében egy viszonylag fiatal, nagyon széles látókörű, a technológiákat és a saját cégét is mélységében ismerő, a változást értő, az újdonságokat lehetőségként megélő vezetője lett a Hondának, egy olyan korszak után, amely előkészítette a terepet arra, hogy fordulni tudjon a cég új irányokba.

A bejegyzés trackback címe:

https://varkonyigabor.blog.hu/api/trackback/id/tr7816513248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása